Amerikai hírportál szerint a kínai hadsereg készül a kibernetikai hadviselésre
A kínai hadsereg készül a kibernetikai hadviselésre, amely magába foglalja a műholdak elleni támadásokat, illetve katonai és polgári szakértők bevonását a "népi" jelzővel ellátott digitális háborúba - írta egy kínai védelmi jelentést idézve a The Washington Free Beacon elnevezésű amerikai hírportál.
A kínai számítógépes és távközlési hadviselés terveivel kapcsolatos új részletekre a sanghaji védelmi kutatóintézet négy mérnöke által készített jelentésből derült fény, amelyet egy amerikai védelmi illetékes szerint a minap köröztettek amerikai katonai és hírszerzési körökben.
"A kibertechnológia fejlődik tovább, és a kiberháború csöndesen megkezdődött" - áll a jelentésben, amely szerint a kínai hadsereg korszerűsítése szempontjából létfontosságú, hogy képes legyen kiberháborút folytatni az űrben is.
"A kiberhadviselés nem korlátozódik katonákra. Mindenki, aki különleges tudással vagy képességekkel rendelkezik az informatikai rendszerek működtetésében, részt vehet a kiberhadviselésben, amely valóban népi háborúnak mondható" - áll a jelentésben, amelyben az utóbbi kifejezés a néhai Mao Ce-tung vezette lázadásra használt frázisra utal.
A tanulmány összekapcsolja a kínai űrháborús fejlesztési programokat a számítástechnikai és távközlési hadviselésben rejlő képességekkel. Mindkét programra Pekingben olyan ütőkártyaként tekintenek, amelynek révén a katonailag gyöngébb Kína egy konfliktus esetén legyőzhetné az erősebb Egyesült Államokat.
"A kiberhadviselés olyan része a háborúnak, amely hasznosítja az űrtechnológiát, egyesíti a kibertechnológiával, és ellenőrzése alatt tartja a kiberteret" - olvasható a jelentésben, amely szerint mivel az informatikai és távközlési rendszerek működtetése műholdakra épül, "az űr bizonyosan a fő terepe lesz a kiberhadviselésnek".
Kapcsolódó cikkek
- A magyar klaszter Kínáig menetel
- Újabb kínai Apple-beszállítót gyanúsítanak munkajogi visszaélésekkel
- Idén is a China Mobile a legértékesebb kínai márka
- Kegyetlenül elbántak egy dél-kínai online leleplezővel
- Újabb szabadalmi perbe futott bele az Apple Kínában
- Kilenc internetes óriásvállalattól gyűjtöttek titokban információt
- Az amerikai hírszerzés kínaiak sms-eire is vadászott
- Kínai szuperszámítógép a globális ranglista élén
- Titkos adatgyűjtés - Hongkongi és szárazföldi kínai IP-címek a megfigyeltek listáján
- Internetes szervdonor-regisztrációs rendszert indítanak Kínában
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pillanatok művészete – Fotózz úgy, mint még soha
Örömmel mutatjuk be legújabb közösségi média kampányunkat, amely arra hív, hogy gondold újra, mit is jelent megörökíteni az élet legértékesebb, legmúlékonyabb pillanatait. A „Ragadd meg a pillanatot!” kampány a HONOR 400 Lite erejét mutatja meg: egy eszközt, ami segít, hogy semmi fontos ne maradjon ki.
Díjazták a szellemi tulajdon hazai példaképeit
A Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából idén is átadták a rangos Millenniumi Díjakat. Az elismerést olyan intézmények, vállalkozások és szellemi műhelyek kapják, amelyek kiemelkedő munkát végeznek a szellemi tulajdon védelmében, és fontos szerepet játszanak a magyar innováció előmozdításában. A 2025-ös év díjazottjai: a Music Hungary Szövetség, a Dalfutár című műsor, a Hagyományok Háza, a Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye (MIMNG), valamint a Nivelco Ipari Elektronika Zrt.
Zöldebb, okosabb, elérhetőbb: A Xiaomi 2024-es ESG jelentése
A Xiaomi Corporation (a továbbiakban „Xiaomi” vagy „Vállalatcsoport”), a világ egyik vezető fogyasztói elektronikai és okoseszközöket gyártó vállalata, bemutatta hetedik éves környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) jelentését.
Digitális igazság vagy illúzió? – Védekezés a deepfake ellen
Az internetes térben egyre súlyosabb problémát jelent a deepfake technológia térnyerése, amely mesterséges intelligencia segítségével hoz létre megtévesztő képeket, videókat és hanganyagokat. A technológia fejlődésével egyre nehezebb megkülönböztetni a valós és a mesterségesen generált tartalmakat, ami komolyan rontja az online információkba vetett bizalmat.
Tízből kilenc mozilátogató fontosnak tartja a korhatár-jelöléseket
A mozilátogatók többsége elégedett a filmek hazai korhatár-besorolási rendszerével, és úgy véli, ez hatékony eszköze a gyermekek védelmének – derül ki a Nemzeti Filmiroda és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös kutatásából. A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok közel fele nincs tisztában azzal, hogy a korhatár-besorolások csak ajánlások, nem kötelező érvényű előírások.