Magánhírportálokat zárattak be a kínai hatóságok

MTI Sajtóadatbank, 2013. augusztus 2. 09:50

Több mint száz, magánszemélyek által engedély nélkül működtetett hírportált zártak be az elmúlt két hónapban Kínában - jelentette a Beijing News című lap értesüléseire hivatkozva a hongkongi South China Morning Post.

A hatósági kampányt elsősorban arra hivatkozva indították, hogy bizonyos weblapokat rendszeresen zsarolásra használtak, az általuk közölt hírekhez nem jogszerűen jutottak, nem ritkán hamis, maguk által kitalált vagy lopott információt tettek közzé, s nem rendelkeztek sem a megfelelő szakmai háttérrel, sem engedéllyel e portálok üzemeltetéséhez.
 

A kormány országos internetfelügyelete azt is megállapította, hogy például egyes kulturális és informatikával foglalkozó oldalak kifejezetten reklámcélú cikkeket publikáltak. A megszüntetett 107 honlap között volt "A nép hangja", a "Demokratikus törvényességi felügyelet", a "Kínai polgárok hírei", vagy az "Igazság online" elnevezésű, illetve ezek tartományi változatai.
 

Míg a hongkongi lap egyik szakértője szerint a hatósági intézkedéssel a szólásszabadságot, az átlagemberek véleménynyilvánítását korlátozzák, egy másik "független kommentátor" szerint az effajta portáloknál dolgozók a látszat ellenére nem újságírói tevékenységet folytatnak. Egy városi kormányzat szóvivője pedig "álhír-gyáraknak" nevezte azokat az online felületeket, amelyek kitalált vagy valós negatív hírekkel zsarolnak meg vállalatokat.
 

A kínai hatóságoknak nem ez volt az első hasonló akciójuk. Tavaly áprilisban például 42 weboldalt üzemeltető vállalkozást zárattak be, amelyek "riporterei" álnévvel, hamis újságíró igazolvánnyal kormányzati hivatalok, állami intézmények alkalmazottaiként léptek fel, a különböző szervezetektől és személyektől a megszerzett információk titokban tartásáért "hallgatási díjat" követeltek és szedtek be.

Kulcsszavak: cenzúra média Kína

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37