Egyedülálló technológiával rögzítik az LGT alsóörsi koncertjét
A világon még soha nem használt, úgynevezett multiview technológiával is rögzítik az LGT vasárnapi alsóörsi koncertjét. A magyar szakemberek által fejlesztett kamerarendszer és lejátszó program segítségével a nézők maguk választhatják ki, hogy milyen kameraállásból nézik meg az interneten a legendás zenekar fellépését.
A technológiának köszönhetően a néző nemcsak a koncert résztvevőjévé válhat, hanem olyan perspektívából láthatja a zenészeket, ahonnan csak az operatőrök vagy a zenekar tagjai látják egymást. A 360 fokot belátó kilenc kameraszerkezetnek köszönhetően a felhasználó az interneten keresztül tetszésének megfelelő helyről és szögből pásztázhatja végig a színpadot vagy akár a közönséget. Az egér segítségével ránagyíthat egy-egy részletre, kiválaszthatja saját kameraállását, és ha akarja, a színpad fölé is emelkedhet - fejtette ki a program szerdai bemutatóján Takács Barnabás, a PanoCast megalkotója.
Az iPadre és okostelefonokra készült alkalmazás még ennél is tovább megy: ha a néző a tabletet maga elé tartja, a kép követi a kéz mozgását. A tabletes alkalmazásban egy mozdítással lehet a kameraképek között váltani, így az alkalmazás olyan érzetet kelt a szabad mozgás révén, mintha az illető a színpadon állna és saját szemével látná az eseményeket - magyarázta Csik Balázs, az ARworks vállalat munkatársa, a kapcsolódó kutatások vezetője.
A hat darab GoPro Hero3 full HD kamerából összeépített szerkezet 360 fokos kép rögzítésére képes, amellyel így egy 8000x4000 pixel felbontású filmet tudnak rögzíteni. Ebből többet is fognak használni az alsóörsi koncert felvételén.
A szigeten 2007-ben már kipróbálták a PanoCast-panorámaközvetítés technológiát a Locomotiv GT koncertjén, akkor azonban csak egy kamerával készítették a 360 fokos felvételt. Emellett ezzel a technológiával vették fel a fejlesztők Kardos Sándor Átváltozás című kísérleti filmjét is, amelynek interaktív DVD-változata nyerte 2010-ben a Hollywood Reel Independent Film Festival (HRIFF) rövidfilm kategóriájának fődíját.
Csik Balázs az MTI-nek elmondta, hogy jelenleg a 360 fokos hanghatás rögzítésén dolgoznak, amely sokat hozzáadna a térélmény eléréséhez. A szakember úgy vélte, hogy ez a fejlesztés akár már egy éven belül elkészülhet.
"Teljesen le voltunk nyűgözve ettől az újdonságtól, hiszen a buli közben mi sem látjuk így egymást soha, ezért nekünk is új perspektívát mutatott a 360 fokos felvétel" - mondta Presser Gábor. "A legjobban azt élveztük, hogy akár közönség is lehetünk a saját koncertünkön" - mondta Solti János, a zenekar dobosa.
A Zenevonat című dal multiview technológiával készült felvétele megtekintető a zenekar honlapján (http://www.lgt.hu/panocast.html#self).
Kapcsolódó cikkek
- Ma leplezhetik le a Twitter Musicot
- GOM Audio 2.0.2.0287
- E-mail címre utalhatunk pénzt az IND és a PayPal új megoldásával
- Telefontöltés emberi vizelettel?
- Hackerek miatt a tervezettnél korábban jött ki az új Lady Gaga sláger
- Bővült a Cisco és a NetApp FlexPod portfóliója
- IDC: vezető helyen a NetIQ
- Új reklámmegoldás a Gmailben
- Három új mobil nyomtatási megoldás a Samsungtól
- Több európai üzleti vállalkozás a "digitális technnológia sötét középkorában" rekedt
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Légcsatornás hűtés-fűtés: a jövő energiatakarékos otthonainak kulcsa
Az épületgépészet és klímatechnika egyik legkorszerűbb és egyre népszerűbb megoldása a légcsatornás hűtő-fűtő rendszer. Ezek a rendszerek nemcsak az év minden időszakában biztosítják az ideális hőmérsékletet, hanem energiatakarékos működésük révén jelentős költségmegtakarítást is nyújthatnak.
AutoWallis: Új nagyhaszongépjármű központ nyílik Csehországban
Az AutoWallis Csoport tovább növeli cseh piaci jelenlétét, miután megnyitotta első nagyhaszongépjármű értékesítési és szervizpontját Csehországban. A dél-csehországi Hůry településen található, 3.400 négyzetméteres létesítmény, amely Mercedes-Benz kamionok értékesítésével és szervizelésével foglalkozik, stratégiai fontosságú a cég számára.
Új korszak a gázszivárgás-felderítésben: Itt az ABB lézeres technológiája
2024-ben jelentős mértékben nőtt az érdeklődés az ABB MobileGuard földgázszivárgás-érzékelő megoldása iránt az előző évhez képest. Az európai és észak-amerikai olaj- és gázipari vállalatok, valamint közüzemi szolgáltatók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a környezetvédelmi előírások betartására, valamint infrastruktúrájuk biztonságosabbá és ellenállóbbá tételére. Ennek következtében kulcsfontosságúvá vált a földgázszivárgások gyors és pontos észlelése, lokalizálása és mérése.