Közös stratégiaalkotás az IVSZ MENTA konferencián
Idén szeptember 12-13 között Győrben rendezik meg az IVSZ hagyományos menedzsertalálkozója, a MENTA. A szokásostól eltérően idén a tagság igényeire válaszolva alkotó és produktív konferenciát szervez Magyarország legjelentősebb informatikai, távközlési és elektronikai vállalatait tömörítő civil szervezete.
A következő 3 év szövetségi stratégiájának kialakítása lesz a cél, amely a jövőre esedékes parlamenti választások miatt is kiemelt jelentőséggel bír. A konferencián nyitóelőadást tart Dr. Cséfalvay Zoltán - parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkár, és jelen lesz Vályi-Nagy Vilmos - Infokommunikációért felelős államtitkár is.
„A májusi tisztújító közgyűlésen is a párbeszéd fontosságára, a tagság aktivitásának szükségességére hívtuk fel a figyelmet, amelyet idén Győrben igyekszünk gyakorlattá formálni. Az idei MENTA konferencián minden tagnak lehetősége lesz a Szövetség jövőbeli céljait, közvetve pedig az egész IKT szektor jövőjét formálni. Remélem sokan fognak élni a lehetőséggel.” – mondta a konferencia kapcsán Laufer Tamás, az IVSZ elnöke.
A konferencia panelbeszélgetései olyan – nem csak az IKT szektor, hanem a gazdaságfejlesztés szempontjából is fontos – területekkel foglalkoznak, mint a szoftver- és IT szolgáltatások exportja, a köz- és felsőoktatás jövőképe, vagy a magyar távközlési szabályozási környezet problematikája. Az IVSZ célja bemutatni – elsősorban nem csak a szektornak, hanem a társadalomnak is a szektorban rejlő óriási lehetőségeket – hogy a szoftverexportra fordított egyetlen forint négyet hoz az országnak, hogy érdemes a befektetőknek a start-upok közül a magyar technológiai cégeket választani, és hogy az ágazati különadók növelése helyett a következő tervezési periódusban érdemes megharcolni Brüsszellel a szoftverfejlesztésre szánt források elismertetéséért vagy még inkább az ágazat önálló program szintű képviseletéért.
A konferencia részletes programja és regisztráció a hivatalos oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- A következő generációs IBM Power8 processzor első részletei
- Kovács Attila-díj 2013: Idén is keresik az információs társadalmat népszerűsítő újságírókat
- A T-Systems Magyarország lett az év Microsoft-partnere
- SUSE konferencia – fókuszban a felhőmegoldások
- A köztársasági elnök fogadta Neumann János lányát
- Start-up konferenciát és versenyt rendez az IVSZ
- Befektetők előtt bizonyíthatnak a Start-up verseny döntősei
- A változó világban az IKT szektornak is változnia kell
- IVSZ MENTA konferencia: Kitekintés a változó világunkra
- Állami megrendelésekben reménykedik az IT-szakma
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pillanatok művészete – Fotózz úgy, mint még soha
Örömmel mutatjuk be legújabb közösségi média kampányunkat, amely arra hív, hogy gondold újra, mit is jelent megörökíteni az élet legértékesebb, legmúlékonyabb pillanatait. A „Ragadd meg a pillanatot!” kampány a HONOR 400 Lite erejét mutatja meg: egy eszközt, ami segít, hogy semmi fontos ne maradjon ki.
Díjazták a szellemi tulajdon hazai példaképeit
A Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából idén is átadták a rangos Millenniumi Díjakat. Az elismerést olyan intézmények, vállalkozások és szellemi műhelyek kapják, amelyek kiemelkedő munkát végeznek a szellemi tulajdon védelmében, és fontos szerepet játszanak a magyar innováció előmozdításában. A 2025-ös év díjazottjai: a Music Hungary Szövetség, a Dalfutár című műsor, a Hagyományok Háza, a Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye (MIMNG), valamint a Nivelco Ipari Elektronika Zrt.
Zöldebb, okosabb, elérhetőbb: A Xiaomi 2024-es ESG jelentése
A Xiaomi Corporation (a továbbiakban „Xiaomi” vagy „Vállalatcsoport”), a világ egyik vezető fogyasztói elektronikai és okoseszközöket gyártó vállalata, bemutatta hetedik éves környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) jelentését.
Digitális igazság vagy illúzió? – Védekezés a deepfake ellen
Az internetes térben egyre súlyosabb problémát jelent a deepfake technológia térnyerése, amely mesterséges intelligencia segítségével hoz létre megtévesztő képeket, videókat és hanganyagokat. A technológia fejlődésével egyre nehezebb megkülönböztetni a valós és a mesterségesen generált tartalmakat, ami komolyan rontja az online információkba vetett bizalmat.
Tízből kilenc mozilátogató fontosnak tartja a korhatár-jelöléseket
A mozilátogatók többsége elégedett a filmek hazai korhatár-besorolási rendszerével, és úgy véli, ez hatékony eszköze a gyermekek védelmének – derül ki a Nemzeti Filmiroda és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös kutatásából. A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok közel fele nincs tisztában azzal, hogy a korhatár-besorolások csak ajánlások, nem kötelező érvényű előírások.