WP: Az amerikai hírszerzés 231 kibertámadást indított 2011-ben

MTI Sajtóadatbank, 2013. szeptember 1. 12:24

A The Washington Post birtokába jutott titkos dokumentumokra és szakértői állásfoglalásokra hivatkozva szombati számában közölte, hogy az amerikai hírszerző szolgálatok 2011-ben 231 titkos offenzív kiberműveletet hajtottak végre.

A lap közlésének alapjául az a titkosított hírszerzési költségvetés szolgál, amelyet Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) Moszkvába szökött volt külsős informatikusa szivárogtatott ki.

 

Az amerikai hackertámadások csaknem háromnegyede Irán, Oroszország, Kína és Észak-Korea ellen irányult, valamint a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célozta.

 

A lap szerint a dokumentum új bizonyíték arra, hogy az amerikai kormány szolgálatában kiberszakemberek egyre nagyobb hada egyre agresszívebben hatol be külföldi számítógép-hálózatokba. Az offenzív műveletek hatáskörének és méreteinek kiterjesztése azt jelzi, hogy megváltozott a korábbi amerikai politika, amely a nemzetközi normákat igyekezett megvédelmezni a kibertérben. Ennek egyik oka, hogy az amerikai gazdaság és haderő erősen számítógép-függővé vált.

 

A GENIE kódnév alatt futó, évi 625 millió dollárt felemésztő program keretében az amerikai komputeres szakemberek "titkos implantátumokat" telepítenek külföldi számítástechnikai eszközökre, amelyek a későbbiekben állandó behatolási lehetőséget biztosítanak a számukra. Ilyen implantátum-programokból az év végéig legkevesebb 85 ezer fog működni stratégiai hálózatokban, de az NSA több millióra akarja bővíteni ezek számát.

 

A GENIE legszűkebb keresztmetszete az információ feldolgozására rendelkezésre álló, nem megfelelő kapacitás, de az NSA rendszerbe állítja a TURBINE kódnevű automatizált rendszert, amely implantátumok és aktív támadások millióit képes koordinálni.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonság 2025: Új kihívások és stratégiai válaszok a digitális térben

A digitális környezet robbanásszerű fejlődése – különösen a mesterséges intelligencia térnyerése – alapjaiban változtatja meg mindennapjainkat és munkakörnyezetünket.

2025. április 28. 13:25

Forradalom a kiberbiztonságban: új MI-megoldás az ipari hálózatok védelmére

Az ipari termelés digitalizációja jelentősen gyorsította és hatékonyabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor új sebezhetőségeket is teremtett: a kibertámadások veszélye mára komoly fenyegetést jelent. Egy-egy támadás leállíthatja a termelést, üzleti titkokat szivárogtathat ki, vagy akár egy teljes üzem működését is megbéníthatja. 

2025. április 28. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43