Kína központi weblapot nyitott feljelentőknek
Internetes felület létrehozásával bíztatja a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi korrupció elleni szervezete a lakosságot arra, hogy jelentse a hatóságoknak a gyanús eseteket és a visszaélésekkel vádolt főszereplőket.
A helyi, vidéki vezetőkkel kapcsolatos ügyekben először a területileg illetékes fegyelmi bizottságok járnak majd el, míg a központi kormány érintett hivatalnokainak az esetében a legfelsőbb fegyelmi ellenőrző bizottság az illetékes. A vizsgálatok eredményeit az informátorok online nyomon követhetik.
Az oldalnak "hírek" rovata is van, amelyben a legfrissebb bejegyzés Csiang Csie-min, az állami vagyon felügyeleti és igazgatási bizottsága vezetőjének leváltása szerepel. Csiang egyben a kormányzati szerv pártbizottságának titkárhelyettese is volt, és korábban a kínai energiaipari órásvállalat, a CNPC csúcsán is éveket töltött.
Aki a témába vágó híreket keres, megtalálja Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkár esetét és a felfüggesztett halálbüntetésre (életfogytig tartó börtönre) ítélt volt vasútügyi miniszter, Liu Cse-csün ügyét is.
Megfigyelők úgy vélik, a központi vezetőség a maga által meghirdetett korrupcióellenes harc jegyében kénytelen volt lépni, hiszen az utóbbi hónapokban jó néhány leleplezés látott napvilágot az internet közvetítésével. A hivatalos csatorna létrehozása egyben nyilván azt is szolgálja, hogy mind kevesebb ügy kerüljön a mikroblogokra.
A Global Times című angol nyelvű napilap kedden arról is beszámol, hogy az említett weboldal fórumot is biztosít a látogatóknak, és azt hangsúlyozza, mennyire időszerű volt, hogy a szervezet kilépjen a nyilvánosság elé, új formában a szolgálatába álljon. A korrupció elleni legfelsőbb szervezet munkájáról ugyanis eddig az átlagemberek vajmi keveset tudhattak.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre népszerűbb a Nemzeti Jogszabálytár
- Internetes szervdonor-regisztrációs rendszert indítanak Kínában
- Információs rendszert hoz létre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
- Internetes adatbázis Pozsony történelmi utcaneveiről
- Külügyminisztérium: az interneten is lehet regisztrálni a konzuli védelemért
- Félnek a mikroblogok erejétől a kínai hivatalnokok
- Újabb pofont kapott a Google Kínában
- Sorra buktatja le a korrupt hivatalnokokat az internetező közösség Kínában
- Még az idén megújulhat a Budapest portál
- Jogtiszta szoftverek kerülnek a kínai államigazgatásba
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót
A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.
A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát
Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszisztémák ellenállóképességének támogatására fókuszálnak. A zsűri 21 pályázatból választotta ki a győztes Jane Goodall Intézet „Passzold vissza, Tesó!” programját, amely 16 millió forint támogatásban részesül.
Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 szérián
A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon.
Az SAP a Joule felturbózásával magasabb sebességre kapcsolja a vállalati AI-forradalmat
Az SAP rendszerei immár a globális kereskedelem 87%-áért felelnek, így a TechEd 2024 konferencián bemutatott innovációk, különösen a generatív AI-t használó Joule asszisztens újításai valódi áttörést hozhatnak az üzleti élet mindennapi gyakorlatában.
Novák Pétert választották meg az MRSZ elnökének
A Magyar Reklámszövetség tisztújító közgyűlése Novák Pétert szavazta meg az egyesület elnökének az elkövetkezendő hároméves ciklusra. Novák Péter 6 év után váltja az elnöki székben Gulyás Jánost, a Wavemaker Hungary vezérigazgatóját. A Premier Kultcaféban tartott közgyűlésen a Reklámszövetség tagsága megválasztotta a 24 tagú Elnökségének tagjait, valamint a Felügyelő Bizottság 3 tagját is. Az MRSZ három alelnöki* székét a hirdetők delegáltjaként Mérő Ádám, a média szektor képviseletében Vidus Gabriella és a szolgáltató szektorban Gulyás János foglalhatja el a következő időszakban. A közgyűlés kezdetekor a Reklámszövetségben való tisztségviselői munkáktól közel 20 év után búcsúzó Hivatal Pétert a Reklámszövetség korábbi elnöksége a MRSZ Tiszteletbeli Örökös Tag kitüntetéssel jutalmazta.