Az Év Honlapja – 2013 a változások éve
Új arcok, megoldások és kihívások
Az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdették az „Az Év Honlapja” elnevezésű pályázatot, melyre szeptember 1-je és október 31-e között lehet nevezni magyar nyelvű honlapoknak. Idén azonban sok minden eltér a megszokottól.
A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által rendezett „Az Év Honlapja” pályázat számos téren megújult, többek között a hivatalos oldal is. Varga István alapító elmondása szerint teljesen új világ épült fel az elmúlt években, egyre gyorsul a világ a mobileszközök terjedésének, fejlődésének köszönhetően. Vagyis az új holnap átalakulása annak érdekében történt, hogy ez az „új” világ még inkább elfogadott legyen.
A honlap terveit Erős Balázs többszörös „Az Év Honlapja” nyertes készítette, kivitelezését pedig a Ferling Webline vállalata. A fő célja, hogy grafikailag és technikailag egyaránt kiszolgálja a pályázókat és a közönséget is. Többek között új funkciókkal is bővült az oldal, ilyen a weboldal- és cikkajánló.
A zsűri színvonalas mezőnyre számít az eddigi éveket tekintve, ám ezen a téren is akad változás, ugyanis új emberekkel bővült a bírák sora: Béres Szilárd/MediaSales, Erős Balázs/Webdesigner, Ferling Dávid/Ferling Webline, Szabó Dudás Péter/Ad4sale Kft.
Emellett pedig megvalósult egy együttműködés a Seosiker.hu-val is, melynek keretében most először egy honlap elemző rendszert is bevetnek a szervezők. Ráadásul idéntől egy új díjat is kiosztanak majd „Az Év Applikációja” néven, amelynek apropóján ebben az évben még olcsóbban lehet nevezni az alkalmazásokat.
A BGF Külkereskedelmi Kara is bekapcsolódik a munkába: a Kereskedelem és marketing szakos hallgatók értékelik ugyanis az Ifjúsági kategóriában versenyzőket.
Szerencsére a „laikusoknak” is van beleszólásuk a végeredménybe: a Facebookon keresztül lehet szavazni az általunk ítélt legjobb honlapra. Az ünnepélyes díjátadóra 2013. december 4-én este kerül sor Budapesten. A díjátadó előtt pedig idén is megrendeznek egy online marketing workshop, ahol igazi szakemberektől lehet majd ellesni pár online trükköt.
Varga István kifejtett pár gondolatot a mezőnnyel kapcsolatban: „Az őszi időszak általában minden vállalat számára fontos értékesítési szempontból, ilyenkor rekordok dőlnek meg, új termékek kerülnek a piacra és a vevők, akik eldöntik, mit fognak megvenni, szeretnének biztos pontokat, fogódzkodókat ebben a marketing dömpingben. Az Év Honlapja online-marketingkommunikációs pályázat egyik fő célja, hogy világítótorony legyen a vásárlók számára. Meg szeretnénk mutatni, hogy a díjazottak valóban komolyan veszik a vevőiket. Nekik készítik vevőbarát honlapjaikat, interaktív megoldásokkal, fejlesztésekkel kedveznek nekik. Nagy izgalommal várom a nevezőket, de a legfontosabb számomra, hogy a pályázók milyen minőségű honlapokkal készültek idén.”
Kapcsolódó cikkek
- Rendhagyó tanórák a Lenovóval – 2. rész
- Az innovációs szövetség a technológiai start-up pályázat átírását javasolja
- Firefox Mobile appfejlesztői pályázat – meghosszabbított nevezési határidő
- Többmilliós nyeremény a myMangoo pályázatán
- LG Tervezői Ösztönző Program indul épületgépészeti szakemberek számára
- Firefox Mobile fejlesztői pályázatot hirdet a Telenor
- Számítógépre pályázhatnak a rászoruló gyerekek
- Újabb közbeszerzési felhívást tett közzé a NISZ a GSM-R projekthez
- Megkezdődött a netes gyermekbarát tartalmak közötti verseny
- NISZ: Megjelent a GSM-R projekt megvalósítását célző második pályázat
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
10 Gbps sebesség az Óbudai Egyetemen
Magyarországon az Óbudai Egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely a WiFi 7 szabványnak megfelelő, legmodernebb vezeték nélküli hálózatot alakított ki. A Huawei kampusz megoldásának bevezetésével az egyetem egy jövőálló, 10 Gbps sebességű hálózatot hozott létre, amely a jobb hálózati élmény, valamint a hatékonyabb oktatás, kutatás és adminisztráció érdekében működik. Az állandó innováció és átalakítás eredményeként az Óbudai Egyetem úttörő szereplővé vált, új mércét állítva a hálózatfejlesztés terén az európai egyetemek között. A fejlett hálózati technológiák és a magas színvonalú digitális oktatási környezet alkotják az egyetem sikerének alapját.
Egy könyv, amit a Facebook alapítója szíve szerint betiltana
Sarah Wynn-Williams, a Facebook (jelenleg Meta) korábbi globális közpolitikai igazgatója, nemrégiben megjelentette "Careless People: A Cautionary Tale of Power, Greed, and Lost Idealism" című könyvét, amelyben részletesen bemutatja a vállalatnál szerzett tapasztalatait és a cég belső működését.
Új érintés nélküli fizetési megoldás magyar kereskedőknek
A Global Payments bevezette a Tap to Pay funkciót Magyarországon, amely lehetővé teszi a helyi kereskedők számára, hogy iPhone készüléken keresztül, a GP tom alkalmazás segítségével egyszerűen és biztonságosan fogadjanak el érintés nélküli fizetéseket.
A Budapest SmartFest új korszakot nyit a filmművészetben
A Budapest SmartFest nemzetközi filmfesztivál immár másodszor hozza el a világ legérdekesebb, mesterséges intelligenciával és okostelefonokkal készült filmjeit, bemutatva, hogyan formálja a technológia a vizuális kultúrát és a filmművészetet. A fesztivál közel negyven ország alkotásait vonultatja fel Kanadától Indiáig, Kínától Európáig, tükrözve egy globális kreatív forradalmat, amelynek középpontjában az AI áll – bár a technológia mögött mindig az emberi kéz és szellem munkálkodik.
A Yettel kínálja a leggyorsabb 4G és 5G mobilnetet itthon
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2025. március 11-én a szelessav.net oldalon közzétett mérése alapján Magyarországon a Yettel biztosítja a leggyorsabb 4G és 5G mobilinternetes szolgáltatást, az országos összesített letöltési és feltöltési átlagsebesség alapján. A telekommunikációs vállalat 2020 és 2024 között közel 100 milliárd forintot fektetett mobilhálózata fejlesztésébe. Néhány napon belül elindítja a nagysebességű 5G szolgáltatást az 1000. bázisállomásán, és 2028-ig további több tízmilliárd forintos fejlesztéseket tervez Magyarországon.