Digitális Rubik-kockával mutatta be a valós és virtuális világok közti átjárást a Nokia a CES-en
A Nokia a Las Vegas-i CES-en egy olyan digitális Rubik-kockát mutatott be a nagyközönségnek, mely alapból egyszínű – fekete vagy fehér – a színek pedig egy kiterjesztett valóság szemüvegnek köszönhetően válnak láthatóvá. A budapesti Nokia Bell Labs illetve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által kifejlesztett digitális eszköz ráadásul a virtuális térben segítséget is nyújt a felhasználónak a játék kirakásában.
A Magyarországon fejlesztett digitális Rubik-kocka 3D nyomtatással készül, és számos szenzort tartalmaz, így a kapcsolódó alkalmazás képes érzékelni a kockán végzett valós kézmozdulatokat, a játék különböző forgatását-tekerését, és ennek megfelelően jeleníti meg az eszközt a kiterjesztett valóságban (AR).
Az alkalmazott intelligens megoldásoknak és a valós idejű szenzorkommunikációnak köszönhetően a kockán végzett különböző mozdulatok mindössze 20 milliszekundumos késéssel jelenjenek meg a kiterjesztett valóságban, ami azért is kiemelten fontos, mert az emberi agy ezt a mértéket képes kezelni. A valós és virtuális valóság történései közötti nagyobb késés akár rosszullétet is okozhat, mindenesetre semmiképpen sem éreznénk komfortosnak. Az 5G-ben rejlő lehetőségek maximális kiaknázásával pedig akár bőven 10 milliszekundum alá is lecsökkenthető a válaszidő, és ezáltal tovább javítható a felhasználói élmény.
A virtuális Rubik-kockát a Nokia az Intellel közös standján a világ legjelentősebb technológiai seregszemléjén, a Las Vegas-i CES kiállításon is bemutatta 2018. január 8-11. között. A meghatározó technológiai újításokat és trendeket bemutató show idén 4500 kiállító céget vonultatott fel, és mintegy 180 ezer látogató vett részt a világ minden tájáról (globális technológiai nagyvállalatok döntéshozói, szakújságírók, innovációs szakemberek).
Kapcsolódó cikkek
- Budapesten fejlesztik a jövő csúcstechnológiáit
- A Zyxel okosotthon megoldásokat is bemutatott a CES-en
- Ismét rekordokkal zárt a világ legnagyobb tech show-ja
- Óriási magyar siker
- A HP lenyűgöző kijelzőkkel, PC megoldásokkal és biztonsági innovációkkal nyitotta a 2019-es CES-t
- Két miniszterrel is tárgyalt Nick Read, a Vodafone Csoport vezérigazgatója
- A Samsung ismerteti a csatlakoztatott életmódról alkotott elképzeléseit
- „Mesterséges intelligencia egy még jobb életért”
- Dell innovációk a zökkenőmentes, intuitív használati élményért
- A HTC VIVE kibővített VR portfóliót, korlátlan szoftver hozzáférést és további tartalomgyártókat jelentett be
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Sony új szintre emeli a zoomobjektívek világát
A Sony legújabb újdonsága, az FE 50-150mm F2 GM, a világ első olyan teleobjektívje, amely 150 mm-es gyújtótávolságot és állandó F2 rekeszértéket kínál. Az objektív 50 mm-es normál látószögű kezdőpontjától egészen 150 mm-ig zoomolható, mindezt rendkívül nagy fényerő mellett. A kiváló optikai teljesítmény és a nagy fényerejű rekesznyílás ötvözete a csúcskategóriás fix objektívek képminőségéhez hasonlítható. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy egyetlen objektívvel lefedjük a különféle fotós és videós helyzeteket, témákat.
Csúcson a nézettség: Rekordszezont hozott az új BL-formátum a Sport TV-n
A 2024–25-ös szezonban megújult Bajnokok Ligája kiváló nézettségi adatokat produkált a Sport1 és Sport2 csatornákon. Az új lebonyolításnak köszönhetően több mérkőzés és nagyobb rangadók kerültek képernyőre, amit a nézők is nagyra értékeltek.
Kiberbiztonság a kritikus infrastruktúrák védelmében
A Schneider Electric legújabb megoldása egyszerű és biztonságos hozzáférést kínál a távoli terminálegységekhez (RTU), ezzel tovább növelve a kritikus infrastruktúrák – például a víz-, olaj- és gázvezetékek – védelmét. Az új SCADAPack 470i és 474i modellek a szerepkör-alapú hozzáférés-szabályozás révén segítik a kiberbiztonsági előírások betartását is.
Megörökített pillanatok, megosztott élmények – HONOR 400 Lite
A HONOR 400 Lite telefon azoknak készült, akik intenzíven élik az életüket, és nem félnek rögzíteni a legfontosabb pillanatokat. Ők a valódi vibe shaperek – azok, akik nemcsak jelen vannak, hanem formálják is a pillanatot. Most pedig elindítjuk új közösségi videónkat is, amely látványosan mutatja be a HONOR 400 Lite forradalmi AI kameragombját és az okos AI Capture funkciót.
Digitális jövő: hogyan viszonyulnak a tinédzserek az MI-hez?
A mesterséges intelligenciára épülő technológiák ma már szinte minden területen jelen vannak, és alapjaiban formálják át a mindennapi életünket. Mivel ezek a megoldások a gyerekek életének is egyre természetesebb részévé válnak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024 őszén kutatást indított annak feltérképezésére, hogyan viszonyulnak a 13 és 16 év közötti fiatalok az MI-hez.