Okos zajszűrés, tiszta hangzás – ezt tudja a Liberty 5
Az in-ear kialakítású soundcore Liberty 5 továbbfejlesztett aktív zajszűréssel hatékonyan csökkenti a környezeti hangokat és a zavaró beszélgetéseket, így ideális választás mindazok számára, akik a városi nyüzsgés közepette is nyugalomra vágynak. A hatmikrofonos rendszer, az AI-alapú zajszűrés és az Adaptive ANC 3.0 technológia együttesen biztosítják, hogy bárhol és bármikor zavartalanul fókuszálhassunk vagy kikapcsolódhassunk.
A Liberty 5 az emberi beszéd frekvenciatartományában (300 Hz–3 kHz) 6,5 dB-lel hatékonyabb zajcsökkentést nyújt elődjéhez, a Liberty 4 NC modellhez képest, így akár kétszer eredményesebben szűri ki a környezeti zajokat. Míg a Liberty 4 az egyik legnépszerűbb soundcore fülhallgató volt, a Liberty 5 ennek a sikeres szériának egy továbbfejlesztett, magasabb szintre emelt változata.
Az Adaptive ANC 3.0 algoritmus 0,3 másodpercenként reagál a környezet változásaira, automatikusan érzékeli és elemzi a zajokat, majd ehhez igazítja a zajszűrés mértékét. A fülhallgatónként három-három mikrofon és a mesterséges intelligenciával támogatott feldolgozás gondoskodik arról, hogy a beszédhangok tisztán és érthetően szólaljanak meg. Az ANC manuálisan is állítható öt különböző fokozatban, beleértve az utazáshoz optimalizált módot is.
A Dolby Audio technológia, valamint a személyre szabható zenei, filmes és podcast módok révén a Liberty 5 részletgazdag, térben gazdag hangzást kínál. A 9,2 mm-es gyapjúkompozit membránok természetes és tiszta hangélményt biztosítanak.
A teljes funkcionalitás eléréséhez a soundcore alkalmazás szükséges, amely iOS és Android rendszeren is ingyenesen elérhető. Az applikációban testre szabhatók az érintésvezérlések (külön a bal és jobb oldalon), beállítható az automatikus kikapcsolás ideje, válthatók az ANC módok, valamint hangerőkorlát is meghatározható.
A Liberty 5 egyetlen töltéssel akár 12 órás üzemidőt kínál, amely a töltőtokkal együtt akár 48 órára is növelhető (bekapcsolt ANC mellett 8, illetve 32 óra). A gyorstöltésnek köszönhetően már 10 perc töltés is elegendő akár 5 óra használathoz. Az IP55 minősítés por és fröccsenő víz elleni védelmet biztosít, így sportoláshoz is ideális.
A készülék támogatja a vezeték nélküli töltést, vezetékes töltéshez pedig USB-A–USB-C kábel tartozik. A kényelmes illeszkedést XXS-től XL méretig terjedő szilikon illesztékek biztosítják.
A soundcore Liberty 5 promóciós ára 19% kedvezménnyel 31 875 Ft (eredeti ajánlott fogyasztói ár: 39 496 Ft). Az Anker Innovations tavaszi akciója keretében április 8-ig több termék is kedvezményesen érhető el.
A fülhallgató fekete, fehér, sötétkék és barack színekben kapható az iPON és a Notebook.hu kínálatában, míg az Euronics üzleteiben fekete és fehér változatban érhető el.
English Summary
The soundcore Liberty 5 in-ear earbuds feature enhanced active noise cancellation that effectively reduces ambient noise and background conversations, making them ideal for staying focused in busy environments. With a six-microphone system, AI-powered noise reduction, and Adaptive ANC 3.0 technology, they continuously adjust to surroundings for optimal performance. Compared to the previous generation, they deliver significantly improved noise reduction in the human voice frequency range, ensuring clearer calls and listening. Dolby Audio and customizable sound modes provide a rich, immersive audio experience, while the 9.2 mm drivers ensure natural, detailed sound. With up to 48 hours of total battery life, fast charging, and an IP55 rating, the Liberty 5 is designed for all-day use, even during workouts.
Kapcsolódó cikkek
- Samsung Galaxy Buds4 – a természetes hangzás új mércéje
- Megérkezett a jövő Galaxy élménye: itt a Galaxy S26 és a Buds4 széria
- Intelligens eszközök és összekapcsolt élmények a Huawei-től
- A Huawei új fülhallgatója forradalmi, dupla meghajtású zajszűrést kapott
- Emberközpontú innovációk: TCL‑fejlesztések az MWC 2026-on
- Prémium technológia az otthonodban és útközben – Az Anker legújabb termékei
- Intelligens technológia a közlekedéstől a szórakozásig
- Okosabb, kényelmesebb, erősebb: itt a Samsung új Buds4 fülhallgató-családja
- A Huawei bemutatta legújabb sport- és okoseszközeit Madridban
- Stúdióminőség a füledben
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Nem az adat hiányzik, hanem a lendület: mi tart vissza a futástól?
„Holnap elkezdem.” Sokak számára a futás nem a pályán indul, hanem már jóval előtte, az adatok világában. Teljesítményt mérünk, számokat figyelünk, mégis nehéz megtenni az első lépést. A Huawei megbízásából készült kutatás is rámutat: bár az adatok szinte minden futó életében jelen vannak, önmagukban nem oldják meg a legnagyobb akadályt, az elindulást. Dr. Lénárt Ágota sportpszichológus szerint a technológia akkor válik igazán hasznossá, ha nemcsak rögzít, hanem érthető visszajelzést is ad.
Magával ragadó hangzás és villámgyors OLED: a Sony két új gamer eszközt dob piacra
A Sony két új eszközzel erősíti tovább INZONE gamer termékcsaládját: az INZONE H6 Air fejhallgatóval és az INZONE M10S II gamer monitorral. Az újdonságokat kifejezetten a kompetitív és esport játékosok igényeihez igazították, a hangsúlyt a kiemelkedő teljesítményre, a precíz hang- és képmegjelenítésre, valamint a hosszú játékmenetek során is biztosított kényelemre helyezve.
Tizenhat év, tizenhat százalék: születésnapi leárazás a Xiaominál
A Xiaomit 2010-ben alapították, és az elmúlt tizenhat év során a fogyasztói elektronika és okoseszközök egyik meghatározó, globális szereplőjévé nőtte ki magát, világszerte több millió rajongót gyűjtve. A vállalat már 2012-ben is kiemelt figyelmet fordított közösségére, amikor először ünnepelte meg felhasználóit – ez a hagyomány pedig azóta is folytatódik. Idén is megrendezik a Xiaomi Fan Festivalt, amelynek keretében számos termék kedvezményes áron érhető el a mi.com weboldalon.
Minden egyben megoldások: új dokkolóval és mikrofonnal erősít a Sandberg
A megfizethető számítógépes és mobilkiegészítőiről ismert dán Sandberg két új terméket mutatott be: egy USB-C 6 az 1-ben hordozható SSD-dokkolót, valamint egy vezeték nélküli Streamer USB-C mikrofonszettet. Az újdonságok célja, hogy az irodai felhasználók és a tartalomgyártók munkáját egyaránt hatékonyabbá tegyék.
Okos zajszűrés, tiszta hangzás – ezt tudja a Liberty 5
Az in-ear kialakítású soundcore Liberty 5 továbbfejlesztett aktív zajszűréssel hatékonyan csökkenti a környezeti hangokat és a zavaró beszélgetéseket, így ideális választás mindazok számára, akik a városi nyüzsgés közepette is nyugalomra vágynak. A hatmikrofonos rendszer, az AI-alapú zajszűrés és az Adaptive ANC 3.0 technológia együttesen biztosítják, hogy bárhol és bármikor zavartalanul fókuszálhassunk vagy kikapcsolódhassunk.

