Az utazás szerintem a legfontosabb szabadságjog: nemcsak azért, mert jó világot látni, hanem a tudás miatt: máshol, hogy mennek a dolgok, hogy érzik magukat az emberek. Ez az első lépés ahhoz, hogy elgondolkodhasson valaki arról, hogy hol érdemes élni: ha valahol nem tetszik az ember fiának/lányának, akkor odébb áll. Ennek a nemtetszésnek több oka lehet: szegénység, meg nem értettség, rossz éghajlat, vallásos meggyőződés vagy egyszerű kalandvágy, amit szintén nem illik lebecsülni, mert enélkül semmi nem változik. Ebből lett Amerika, ebből lett Texas: akik nem fértek bele a rájuk kiszabott feudális dobozokba, avagy a feudális urak nem tűrték meg őket a vallásuk vagy az adósságuk túlzott mérete miatt. Ahonnan eljönnek az emberek és ahová menni akarnak, az a legegyszerűbb mércéje annak, hogy hol jó az élet.
Texas ebből a vágyból lett. Pontosabban abból született, hogy kellett a cowboyoknak jó sok terület a szarvasmarháik legeltetésére, és ezt a helyi mexikóiak, a "Tejano"-k örömmel fogadták a nagy üres Texas-i pusztában. Átjöttek az amúgy nem teljesen kijelölt határon, a frissen felszabadult gyarmatokból délnyugat felé legeltetni a nagy pusztában. Elfértek békésen a helyiekkel. Aztán a feudális hatalom megpróbálta megregulázni őket – és a diktátor, Santa Ana rajta vesztett a szabadságszerető texasiak megtámadásának, elvesztve ezzel Texast, majd nemsokára Mexikó kétharmadát néhány év alatt. Ez itt indult, az Alamonál, ahol ellenálltak a biztos halállal szembenézve a cowboyok, tudván, hogy az áldozatuk a szabadságért nem lesz hiábavaló. Ez lenne az alaptörténete a legendás texasi-amerikai szabadság mitológiának, az óriás Lone Star állam születésének.
Kissé túlinformált, ettől megzavarodott, az alapjogokat és életcélokat gyakran elfelejtő túlpropagált világunkban ezért is bizonyult nagyon jó helynek San Antonio az IPW 2023 konferencia megrendezésére, hol máshol mutassák be az amerikai turizmus-ipart ebben az évben, mint itt. Nem is akárhol szervezték meg a giga találkozót, hanem percekre az Alamo templomerődtől, amit a mexikói ágyuk és katonák ezrei támadták néhány tucat felkelővel szemben, ahol a Texas Republic megszületett, San Antonio-ban.
Három féle város szerepel az én virtuális útinaplóimban: az első csoport az olyan, ahol az ember "tanul": újat lát, újat tapasztal, próbálja megérteni, megérezni a helyi izéket, mint egy jóravaló - messziről, akár más földrészről jött - látogató. Az eredmény: tapasztaltabban búcsúzom a helytől, mintha kívülálló maradok, és várom a visszatérést, hogy amit tanultam a helyről, azt összehasonlíthassam a változással. Ilyen nekem például Seattle, Washington államban, vagy Vail, Coloradoban. Mindkét környék érdekes, izgalmas, sokat adó.
A másik fajta város beszél hozzám és befogad: mintha oda tartoznék, barátságosan lát vendégül, mutatja a szép tereit és épületeit azért, hogy a kedvességért hamar visszajöhessek. Nem kíván mást, csak azt, hogy élvezzem a helyet és amit kínál. Ilyen nálam például Miami, Florida vagy Williamsburg, Virginia, vagy Arlington, Bécs, Prága, Pozsony.
A harmadik az a rejtélyes, egészen különálló kategória. Ahol az ember már attól boldog, hogy ott lehet. Úgy érzi, mintha sokadszor lenne ott, mintha mindig ott lenne valamennyire. Ahogy Frank Sinatra énekli, "I left my heart in San Francisco" típusú örök összetartozás ez. Ahol a régi is új, mindig más a napsütésben vagy a tavaszban, vagy az éjszakában. Itt minden jó, mert része lehet az utazó annak a csodának, amit generációk építettek csodaszéppé – avagy egy generáció őrült sietséggel építette fel, hogy emlékművet állítson az aranyláznak vagy a gumiláznak vagy az olaj mindenható dollárfolyamának. Ezek a városok sosem unalmasak, mindig mások tudnak leni – általában régen eltűnt világok szellemei is ott sétálnak az utcákon, történelmet írtak arrafelé, vagy vallások és birodalmak születtek. A megszokott is csodás itt, harmadszorra is. Ilyen enigma varosból is akad néhány, nálam: Jeruzsálem, Róma, London, Machu Pichu/Cuzco, Szöul, vagy a fiatal Washington DC vezetik ezt a kategóriát. Budapest is ide tartozik a külföldiek szemében, nem kétség.
Természetesen megszokható lehet már a rendszeresen errefelé nyugatra, az Újvilágba tekintgető olvasónak, hogy minden paradox módon történik Amerikában: hiszen a mai méretében ismert, kamaszkorában valahonnan indult. Az Alamo legendás, hősies védelme, a sokszoros túlerőben lévő mexikói reguláris hadsereg támadása során történt eleste, majd a cowboyok a társaik legyilkolását követő véres bosszúja alapozta meg a Texas Republic függetlenségét, amiból elindult az a területi és népességi növekedés, amiból az amerikai Nyugat mai változata kifejlődhetett.
Ebben a jelképes történetben megfogalmazódik Amerika mítosza: az önfeláldozó, férfias lovas, aki nem adja fel, akár az élete arán sem. Aki tudja, hogy nem értelmetlen az áldozatvállalás, még ágyukkal szemben sem, mert jönnek gyorsan a társak, és ők a történelem győztes oldalán állnak. Tehát az Alamo erről szól, az amerikai önazonosság, az önvédelem jogáról, a fegyverek, a polgárok kezében tartásáról. Hiszen éppen ezért az elvért haltak meg a hősök az Alamo védelmében, amikor a mexikói tábornok, Santa Ana ezt a jogot szerette volna korlátozni a központi hatalom által küldött hadseregével.
A magyar utazó számára ismerősek a történelmi áldozatok: a kommunista terror áldozatai az 56-os orosz megszállás után, a nyilasok tömeggyilkosságai alig egy évtizeddel korábban, avagy az Alamo idejében az aradi vértanúk kivégzése.
Talán ettől suttog a magyar turista fülébe a sok szellem ilyen barátságosan San Antonioban, hiszen nagyon otthonosan érezheti magát a magyar utazó egy ennyire a történelem köré épült városban.
San Antonio még nem tipikus európai turista célpont (persze az amerikai belső turizmus egyik fellegvára a fenti okokból, ahová az utazás felér egy történelmi zarándoklattal.) Talán azért is, mert nem tudják milyen óriási szerepet játszottak a bevándorlok a Texasi szabadságharc győzelmében, a Tejano és Anglo telepesekkel vállvetve harcoltak a német, lengyel, magyar frissen érkezett pionírok, mint büszkén mondják a helyi utazási guide-ok.
Igazából a gigászi Houston árnyékában él a város, egy köpésnyire (őszintén szólva texasi méretű köpés, fél óra repülővel). Persze az is ironikus, hogy Houstont arról a tábornokról nevezték el, aki a "remember the Alamo" csatakiáltással negyedóra alatt megsemmisítette a Santa Ana csapatait, és így igazából ez a város is San Antonioból eredeztetheti a történetét. Az Alamo székhelye mindig is tisztelte katonáit, és nagyon büszke a "Military town" címkére – egyedüli városként az Államokban, a hősök elött tisztelegve.
Talán ezért a történelmi kitérő miatt is tetszett nekem ennyire az IPW konferencia idén. Hosszú idők óta a legjobb összejövetele a világ Amerika felé utazó, amerikai ízekre koncentráló utazási irodáinak és a médiának. A hely történelme a St Augustine és a Plymouth rock pár évszázaddal korábbi eredet története mellett, és a bostoni teadélutánt nem elfelejtve a mai Amerika egyik alaptörténete, amit minden gyerek, minden iskolában tanul, remélhetőleg Magyarországon is.
A másik ok, ami miatt ez ennyire jól sikerült az a helyiek kedvessége: évek óta készültek erre az eseményre, és valóban mindent megtettek azért, hogy a vendéglátás örömeit élvezhessék az idelátogatok! És amikor Texas kitesz magáért az látszik. A sok száz drón balettja az égen, köszöntve a konferenciát, vagy a folyón este felvonuló vízi parádé az önkéntes helyiek munkájától felejthetetlen élmeny. Úgy láttak vendégül 5000 nemzetközi utazási szakembert és média alkotót, hogy az örökre emlékezetes marad.
Persze sokan mondhatják, hogy mit kell Amerikán reklámozni, hiszen akkora és olyan gyönyörű, hogy ha valaki egy gombostűt beleszúr a térképre csukott szemmel, valószínűleg olyan helyet talál el amitól kis távolságra egyedülálló szépség található. Szövetségi és state parkok százai sziklakkal, vízzel, heggyel, völggyel, vagy tenger, vagy jégmező, vagy forró levegőjű sivatag, vagy forró szubtrópusi erdők, akár működő vulkánok – itt minden megtalálható. Tenger méretű vagy éppen sós vizű, vagy akár elképesztő mélységű krátertavak, vízesések, Ráadásul az alapító atyák okosan úgy alkották meg, hogy a következő száz generációnak is lesz bőven helye, mert a repülő négy-öt órát száll a keleti partról a nyugatira, és a kettő között az üt nagy része olyan területek felett visz, ahol a lakosság sűrűsége nagyon kicsi. Ettől pedig mindenki jókedvű lesz: ha valami nem tetszik akkor odébb áll, hiszen az ötven államból csak talál olyan helyet, ami megfelel. És a világ néhány legizgalmasabb városát is itt látogathatja meg a magyar utazó, élvezve a változatosságot itt is, mert Chicago nagyon más, mint New Orleans, és aki nem élvezi Seattle százfelé esőjét és ezer féle kávéját, az megtalálja a maga kedvenc városát Bostonban vagy éppen Phoenixben.
A legnagyobb meglepetés San Antonio rejtett, talán akarattal elbujtatott, lélegzetelállító szépsége. Amit meg kell találni, fel kell fedezni, mert ha valaki a felszínen sétálgat az nem látja a Riverwalk elképesztően változatos világát – szobrokkal, parkokkal, éttermekkel, amik a felszíni óriási épületek alagsor szintjén, a "pincében" várják az arra sétálót. Éttermek tucatjai, sörözők, jazz bárok, minden ízlésnek megfelelő választék a mexikóitól az elegáns francián keresztül a texasi óriás méretű húsokat kínáló steak houseokig. Aki pedig szereti a napi 24 órában működő szórakozóhelyeket, abból a legtóbb a mexikói piac mellett található. Ez a városrész nem abban különbözik a varostól, hogy ez csak mexikói termékeket árul – hanem abban is leginkbb, hogy minden megtalálható: például a "Come and getit" géppuskás feliratú T-shirtoktól, amik büszkén hirdetik a fegyvereiket szerető texasiak egyszerű filozófiáját – "a fegyver jó kezekben a legjobb védelem a fegyver rossz kezekben ellen", mindezt pedig az elő zene kavalkádjával, a Coke mexikói, cukornáddal ízesített változatával, kissé túl édes churroval és ínycsiklandozó fagyival, cowboy csizmával texasi stílusban és sombreroval, színekkel és izékkel, amit a leírhatatlanul harmonikus káoszban szabadon úszva és sodródva lehet csak átélni.
Átlagban 24%-kal magasabb az Európába utazó amerikai turisták száma idén, mint tavaly: remélhetőleg sokan veszik a fáradságot és a "második sorban" rejtőzködő csodás cél városokra is szakítanak időt a magyarok is. Nem fogjátok megbánni!
