Rövidfilmes pályázatot hirdet a Ludwig Múzeum és a Telekom
Napjainkban a mozgókép a fiatalok egyik legnépszerűbb önkifejezési eszközévé vált, miközben az okostelefonoknak köszönhetően a videókészítés minden eddiginél könnyebben elérhető. A pályázat célja, hogy teret adjon a fiatal alkotóknak a kortárs művészettel kapcsolatos gondolataik, élményeik és egyéni értelmezéseik kreatív megfogalmazására rövid videós formában.
„A kortárs művészet egyik legfontosabb jellemzője, hogy kérdéseket vet fel és párbeszédet kezdeményez. Számunkra különösen értékesek azok a válaszok, amelyek nem szakmai vagy művészettörténeti nézőpontból érkeznek, hanem személyes élményekből, történetekből és benyomásokból táplálkoznak. Ez a pályázat lehetőséget kínál arra, hogy a fiatalok saját látásmódjukon keresztül mutassák meg, mit jelent számukra a kortárs művészet” – hangsúlyozta Dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója.
A szervezők olyan, mobiltelefonnal készített, 1–3 perces videókat várnak, amelyek új perspektívából közelítik meg a Ludwig Múzeum gyűjteményét, kiállításait, művészeit vagy a kortárs művészet által felvetett témákat és kérdéseket.
A kezdeményezés célja, hogy erősítse a kapcsolatot és a párbeszédet a kortárs művészet és a fiatal generációk között. A pályázat arra ösztönzi a résztvevőket, hogy saját vizuális nyelvükön reagáljanak műalkotásokra, kiállítási élményekre, társadalmi jelenségekre vagy személyes tapasztalataikra. Emellett bemutatkozási lehetőséget biztosít a fiatal alkotóknak, miközben új megközelítéseket kínál a közönség számára a kortárs művészet értelmezéséhez.
„A Telekomnál hiszünk abban, hogy a digitalizáció nemcsak a munkát és a mindennapi kapcsolattartást segíti, hanem a kreativitás kibontakozásának és a közösségek építésének is fontos eszköze. A pályázattal – amelynek 600 000 forintos fődíját a Telekom biztosítja – arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy éljenek a digitális technológia nyújtotta lehetőségekkel, bontakoztassák ki alkotói elképzeléseiket, és munkáikon keresztül másokat is inspiráljanak a kortárs művészet felfedezésére” – emelte ki Dr. Holló Márta, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója.
A pályázatra 18-35 év közötti alkotók vagy alkotócsoportok jelentkezését várják műfaji korlátozás nélkül az alábbi űrlap kitöltésével.
A pályaművek benyújtási határideje: 2026. szeptember 1. 23:59
English Summary
To celebrate the 30th anniversary of its contemporary art profile, the Ludwig Museum – Museum of Contemporary Art, in partnership with Magyar Telekom, has launched the “A Few Minutes of Contemporary Art” short film competition. The initiative invites young creators to submit 1–3 minute videos filmed on mobile phones that reflect their personal interpretations of contemporary art, the museum’s collection, exhibitions, or related social issues. The competition aims to foster dialogue between contemporary art and younger generations while encouraging creative self-expression through digital media. In addition to providing a platform for emerging talents, the program offers audiences fresh perspectives on contemporary art. The winning entry will receive a grand prize of HUF 600,000, sponsored by Magyar Telekom.
Kapcsolódó cikkek
- VOLT: megarobot épül a használt mobilokból
- Digitális ugródeszkát kínál a Telekom a magyar kisvállalkozásoknak
- Két év alatt 30 ezer felújított mobil talált gazdára a Telekomnál
- A Telekom játékba küldi Szoboszlai felújított telefonját
- Szoboszlai-rajongók, figyelem! Különleges játék a Telekomtól
- Mobiltelefonok második élete: A Magyar Telekom újrahasznosítási megoldásai
- Egyre több felújított mobilt vásárolunk
- A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát
- Mesterséges intelligenciával fejlesztő cégek pályázatát várja a Magyar Telekom
- Mobildonor programot indít a Magyar Telekom
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Nem elég bevezetni az AI-t, irányítani is tudni kell
A mesterséges intelligencia rohamos térnyerésével párhuzamosan egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a nem megfelelő felügyelet jelentős szabályozási, pénzügyi és reputációs kockázatokat hordoz magában. Az ISO 42001 egy olyan irányítási rendszer, amely a szükséges kontrollt, elszámoltathatóságot és átláthatóságot biztosítja a vállalatok számára, hogy az AI-t kísérleti eszközből megbízható, skálázható üzleti eszközzé alakíthassák.
Vidd magaddal a szórakozást: itt az LG hordozható lifestyle kijelzője
Magyarországon is elérhetővé vált az LG Electronics (LG) legújabb hordozható lifestyle kijelzője, az LG StanbyME 2. Az elődmodell sokoldalú kialakítására építő új modell még nagyobb szabadságot biztosít a felhasználóknak: a képernyő ezúttal teljesen leválasztható a guruló dokkolóállványról, így egyszerűbben mozgatható és még rugalmasabban használható. A nagyobb felbontással érkező, könnyebben hordozható kijelző a modern életstílushoz igazodva kínál prémium szórakoztató élményt – akár otthon, akár útközben.
Felejtsd el a nappalit: a vb legnagyobb meccseit moziban nézheted
Új fejezet kezdődik a Cinema City hazai történetében: a mozihálózat fennállása óta először élőben követhetik a nézők a labdarúgó-világbajnokság döntő szakaszának mérkőzéseit a legkorszerűbb mozitermekben. A futball szerelmesei idén nyáron nemcsak otthonról izgulhatják végig a világbajnokság hajráját, hanem hatalmas vásznakon, kiváló kép- és hangminőség mellett élhetik át a torna legemlékezetesebb pillanatait.
Internet, szórakozás, kedvezmények: Telekom-ajánlatok a gondtalan nyárért
A Magyar Telekom idén nyáron is számos kedvezménnyel és extra szolgáltatással segíti ügyfeleit a gondtalan kikapcsolódásban. A vállalat több mint 4 millió előfizető számára tesz elérhetővé különböző ajánlatokat, köztük 4 napos korlátlan belföldi mobilinternetet, otthoni internet-előfizetőknek járó számlajóváírást, Domino kedvezményeket, díjmentes hangoskönyv-előfizetést, valamint ingyenesen megtekinthető filmeket.
Új néven folytatja munkáját az IAB Hungary munkacsoportja
Megújult néven és kibővített fókuszterülettel működik tovább az IAB Hungary korábbi Retail Media munkacsoportja, amely ezentúl Retail és Commerce Media munkacsoportként folytatja tevékenységét. A névváltoztatás célja, hogy pontosabban tükrözze a szakterület fejlődését, valamint jobban illeszkedjen a nemzetközi szakmai terminológiához és gyakorlatokhoz.

