Webex innovációk sorát jelentette be a Cisco

forrás: Prím Online, 2021. január 11. 14:26

A Cisco együttműködési platformja, a Webex régóta segíti a munkavállalókat abban, hogy helytől függetlenül tudjanak hatékonyan és innovatívan dolgozni. A világjárvány kitörése óta az üzleti élet szereplői mellett a kormányzati, egészségügyi és oktatási szférában is egyre szélesebb körben használják. A hazai felhasználók számára a Webex magyar nyelvű kezelőfelülettel is elérhető.

A 2020-as évekre vonatkozó előrejelzések szerint az irodai munkát végzők körében a hibrid munkavégzés lesz a jellemző, azaz az alkalmazottak felváltva dolgoznak majd az irodában és otthonról. A most bejelentett újításokat már a hibrid munkavégzési modellekre készülve fejlesztették ki a Cisco mérnökei:

 

A megújult Webex 

A Webex-hez kapcsolódó több mint 50 innováció három területre fókuszál: zökkenőmentes együttműködés (beleértve a megbeszéléseket, az azonnali üzenetküldést és a telefonhívásokat), hibrid munkavégzés, valamint intelligens ügyféltámogatási megoldások (contact center). Mindezek a Cisco védjegyének számító robosztus biztonságra és adatvédelemre épülnek. 

 

Videókonferenciák, virtuális megbeszélések már elérhető újdonságai:

  • Háttérzajszűrés: nincs több hangos gépelés vagy zizegő papír. A Webex automatikusan észleli és kiszűri a gyakori háttérzajokat.
  • Jegyzetek és emlékeztető: a leiratokban keresni is lehet, így a meetingről lemaradó csapattagok utólag is könnyen át tudják tekinteni a megbeszélésen elhangzottakat.
  • Feladatok és felelősök kiemelése: a Webex Assistant ezeket szóbeli parancs alapján hozza létre.
  • Szabadon rendezhető képernyő: a videóelrendezések választéka bővült, a népszerű „rács-nézet” pedig egy csúszka segítségével egyszerűen módosítható.
  • Webex Huddle: nincs szükség előzetes meghívóra, egyetlen kattintással összehívhatók a csapat tagjai egy spontán találkozóra.
  • Csoportos foglalkozások: A megbeszélések résztvevői bármikor csoportokra oszthatók – hasznos funkció az oktatásban vagy workshopok során.

 

 

Hamarosan elérhető funkciók:

  • Valós idejű feliratozás: februártól a következő nyelveken érhető el a valós idejű feliratozás: angol, spanyol, francia, német, mandarin, portugál, arab, orosz, holland és japán.
  • Prezentáció háttérképben: a prezentációk, videók vagy alkalmazások dinamikus háttérképként is megjeleníthetők az előadó kameraképe mögött. 
  • Gesztusok és kézmozdulatok: Tetszett a prezentáció? A felmutatott hüvelykujjat a mesterséges intelligencia „lefordítja” egy képernyőn megjelenő „like” emojira, amit mindenki láthat. Ez a funkció a Webex-nél lesz először elérhető.
  • A megbeszélések anyagainak mentése és megosztása: a megbeszéléseken megosztott anyagok és a felvétel azonnal lementésre kerülnek a Webex alkalmazásban.
  • Nagylétszámú konferenciák: a Webex Events modul hamarosan elérhető lesz akár 25 ezer résztvevővel. Még ennél is több, akár 100 ezer (!) ember is részt vehet egy online eseményen az új Webex Events beépített élő közvetítés segítségével. A népszerű közösségi média platformokra történő élő közvetítés továbbra is elérhető marad.

 

 

Új Webex hardverek otthonra vagy az irodába

  • Webex Desk Camera: a Cisco 4K felbontású webkamerája arcfelismerés és elfoglaltság-jelző funkcióval. Mostantól egy egyszerű gesztussal némítható vagy visszakapcsolható a mikrofon – ez a funkció is első az iparágban, egyetlen másik USB-kamera sem képes erre.
  • Hamarosan elérhető - Webex Desk Hub: Mivel sok szervezet gondolja újra és alakítja át az irodahelyiségeit, az irodába való visszatérés több „hotdeskinget”, vagyis flexibilis ülésrendet hozhat magával az alkalmazottak számára. Az új Webex Desk Hub segítségével bármely rendelkezésre álló asztal egyszerűen saját munkaállomássá válik. A saját kamera, fülhallgató, monitor, laptop és mobil is hozzákapcsolható. 
  • Hamarosan elérhető - Webex Desk asztali videókonferencia eszköz: All-in-one videokonferencia végpont, a népszerű Webex Desk Pro asztali videókonferencia eszköz kisöccse, amely versenyképes áron érhető el, és olyan funkciókkal rendelkezik, mint a zajcsökkentés, a virtuális háttér és az arcfelismerés. 

 

Webex App Hub and Ecoystem

Az új alkalmazás központ segítségével a felhasználók könnyedén dolgozhatnak a környezetükbe integrált, harmadik féltől származó alkalmazásokkal egy Webex-értekezleten, majd el is menthetik a munkát a későbbi nyomon követéshez. 

Az új Webex App Hub előre beépített integrációkkal rendelkezik a Box, Dropbox, Salesforce, ServiceNow, MIRO, Mural és Workplace for Facebook alkalmazásokhoz. 

 

Contact Center

Az új, AI támogatott Webex Contact Center jelentős előnyöket kínál a vállalkozások, az ügyfelek és az operátorok számára: elérhetővé téve a felhőalapú ügyfélkapcsolati központok megbízhatóságát és rugalmasságát.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az AI új világa: Influenszerek és a reklámipar forradalma

A mesterséges intelligencia robbanásszerűen tört be az élet minden területére, így a reklámiparba is, és mostanra már az influenszerek világát is átalakítja. Az AI alkalmazásával a kis- és középvállalkozások számára is lehetőség nyílik arra, hogy költséghatékony módon, élethű, meggyőző karaktereken keresztül juttassák el üzeneteiket a célcsoportjukhoz. Ez pedig komoly kihívást jelenthet a kisebb követőtáborral rendelkező véleményvezérek számára.

2025. március 22. 11:43

Új HR vezetőt kapott a Schneider Electric dunavecsei okosgyára

Kecskés Krisztinát a Schneider Electric dunavecsei okosgyára, a Duna Smart Power Systems (DSPS) HR vezetőjévé nevezték ki. Feladatai közé tartozik, hogy a folyamatosan fejlődő üzem számára megfelelő szakembereket találjon, támogassa a szervezet fejlődését, és javítson a HR folyamatok hatékonyságán. Emellett stratégiai célja, hogy elősegítse a Schneider Electric azon törekvését, hogy vonzó karrierlehetőségeket kínáljon a fiatal tehetségeknek, és biztosítson számukra szakmai fejlődési lehetőségeket a DSPS-nél vagy akár a vállalatcsoport más területein, legyen szó szakmai előrehaladásról vagy a legmodernebb technikai megoldásokkal rendelkező munkakörnyezetről.

2025. március 22. 09:59

3D-s térkép készül Magyarországról

A HERE, a helyalapú felhőszolgáltató, júliustól kezdve rendkívüli pontossággal és 3D-ben térképezi fel Magyarország egyes területeit, hogy a világ legfejlettebb térképét készítse el. A folyamatot azzal indítják, hogy a legmodernebb technikával felszerelt járműveikkel járják be az utakat, és pontosan rögzítik az útinformációkat, beleértve az útburkolati jeleket és a KRESZ-táblákat is. Az egyértelműen felismerhető HERE autók 3D-ben is rögzítenek, emellett utcaszintű fényképeket készítenek a látványosságokról, üzletekről, benzinkutakról és éttermekről.

2025. március 21. 20:59

Új szakmai díjat kap a hazai televíziós és streaming-iparág

A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) örömmel tájékoztatja, hogy a szervezet kezdeményezésére és tagjai egységes támogatása mellett új televíziós szakmai díjat alapít. A díj célja, hogy elismerje és ünnepelje a hazai televíziós és streaming-iparág legkiemelkedőbb teljesítményeit, mindezt szakmai alapon. Az új díj a magyar televíziós és streaming szakma legjobb alkotóit, produkcióit és sztárjait kívánja kitüntetni, független és szakmai zsűri döntése alapján.

2025. március 21. 19:41

10 Gbps sebesség az Óbudai Egyetemen

Magyarországon az Óbudai Egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely a WiFi 7 szabványnak megfelelő, legmodernebb vezeték nélküli hálózatot alakított ki. A Huawei kampusz megoldásának bevezetésével az egyetem egy jövőálló, 10 Gbps sebességű hálózatot hozott létre, amely a jobb hálózati élmény, valamint a hatékonyabb oktatás, kutatás és adminisztráció érdekében működik. Az állandó innováció és átalakítás eredményeként az Óbudai Egyetem úttörő szereplővé vált, új mércét állítva a hálózatfejlesztés terén az európai egyetemek között. A fejlett hálózati technológiák és a magas színvonalú digitális oktatási környezet alkotják az egyetem sikerének alapját.

2025. március 21. 17:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01