4G/LTE kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: 4G/LTE

Önvezető hajót mutatott be a Vodafone
Hatalmas áttörést ért el a Vodafone és a Sea Machines Robotics a tengeri közlekedésben: a Nellie Bly nevű vontatóhajó lett a világ első kereskedelmi hajója, amely 100%-ban ön- és távvezérlés mellett tett meg egy 13 napos, összesen több mint 1000 tengeri mérföldes utat. A vontatóhajó mindössze 129 üzemóra alatt tette meg a Kiel-csatornán keresztül a Cuxhaven-Skagen-Koppenhága-Hamburg kísérleti utat, Dánia keleti partja mentén. A hajó ön- és távvezérlését a Vodafone 4G mobilhálózata biztosította, amely lehetővé tette a Sea Machines Robotics szakemberei számára, hogy bostoni székhelyükről, több mint 3000 mérföld távolságról felügyelhessék és adott esetben irányíthassák a hajót.

IoT megoldásokkal készül a Telekom Csoport az 5G ipari alkalmazására
Önvezető járművet is alkalmazó automatizált anyagmozgatás bevezetésével megkezdte a tervezett pilot programok helyszíni tesztjét a Magyar Telekom által kiépített helyi mobilhálózaton (campus hálózaton) a BorgWarner Kft. és a T-Systems Magyarország. Az önvezető targonca mellett az oroszlányi gyárban két további IoT megoldást (vonalkód-olvasás és PLC vezetéknélküli adatkapcsolat) tesztelnek a magas rendelkezésre állást és az alacsony késleltetést biztosító, 5G-re továbbfejleszthető dedikált mobil hálózaton.

Dedikált, lokális mobilhálózatot indított el a Magyar Telekom a BorgWarner KFT. telephelyén
Már valós gyártási körülmények között tesztelik a régióban elsőként a Magyarországon, a BorgWarner Oroszlány Kft. telephelyén kialakított helyi mobilhálózatot. A Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország campus network elnevezésű megoldása dedikált, vezeték nélküli kapcsolódást tesz lehetővé a gyár területén, ami nagy biztonsággal elégíti ki a felhasználó által igényelt magas rendelkezésre állást, az alacsony késleltetést és a dedikált mobil hálózati kapacitást. A BorgWarner a hagyományos telekommunikációs igények mellett először a belső logisztika (Barcode-olvasás, automatizált anyagmozgatás), a gyártásvezérlés (PLC adatkapcsolat), valamint a gyártásmonitoring területén teszteli az elkészült hálózatot, amely készen áll a későbbiekben az 5G hálózatra való átállásra is.

Az Ericsson Ipar 4.0 technológiákat támogató megoldást vezet be
Az Ericsson a Hannover Messén, a legnagyobb európai ipari vásáron mutatta be az Ericsson Industry Connect terméket, mely egy egyszerűen használható celluláris megoldás a felgyorsuló Ipar 4.0 átalakulás támogatására.

Dedikált, lokális mobil hálózati megoldással készül a Magyar Telekom és a BorgWarner az 5G-re
A gyártóegységek számára Magyarországon szigetszerűen elérhető 5G-s hálózatok előszobájának tekinthető, 4G (azaz LTE) alapú ipari hálózatot épít ki Magyarországon és a régióban elsőként a Magyar Telekom a BorgWarner Oroszlány Kft. telephelyén. A Campus Network elnevezésű megoldás dedikált, vezeték nélküli kapcsolódást tesz lehetővé a gyár területén, ami nagy biztonsággal kielégíti a felhasználó által igényelt átviteli kapacitást, az alacsony késleltetést és a magas rendelkezésre állást. A BorgWarner a hagyományos telekommunikációs igények mellett elsősorban a gyártásvezérlést, telephelyen belüli logisztikát segítő szenzorok, eszközök hálózatba kapcsolásához használja a nyárra elkészülő hálózatot. A megoldás lehetővé teszi a későbbiekben az 5G hálózatra való átállást is.

MWC: az 5G technológia 2019-ben valósággá válik
Kifinomult részletességgel megalkotott robotok, digitális kidobós labdajáték (digital dodgeball), környezettudatos megoldások köztéri berendezésekre – a Barcelonában jelenleg is zajló Mobile World Congress eseményen a Deutsche Telekom bemutatja nagy teljesítményű hálózatait és digitális 5G-s alkalmazásait.
Cikkgyűjtő
További híreink
Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?
Szoboszlai Dominik csatlakozása a Liverpool FC-hez nem csak a magyar, hanem a nemzetközi futballrajongók figyelmét is felkeltette. A középpályás teljesítménye és a csapat sikerei iránti érdeklődés folyamatosan növekszik. A nagy népszerűséghez természetesen hozzájárulnak a közösségi oldalak és azok az infokommunikációs lehetőségek, amelyekkel ma már akár útközben is nyomom követhetjük Szoboszlai Dominik játékát.
IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit
Az online videós reklámokat díjazó versenyt az IAB Hungary Digitális videó Munkacsoportja azzal a céllal hirdette meg, hogy felhívja a figyelmet az online videós tartalmakban a márkák üzeneteit kreatívan megfogalmazó csapatok munkájának jelentőségére. A szakmai zsűri a 2024-es év legjobbjainak ítélt alkotásokért február 6-án az Irányi Palota báltermében adta át a díjakat.