Apple 1 kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Apple 1

Keresik a kidobott Apple I tulajdonosát
Egy Bay Area-ban lakó hölgy kidobott egy nagyon ritka Apple I számítógépet. A hölgy nem tudja, hogy 100 ezer dolláros csekk vár rá. Az újrahasznosítással foglalkozó cég 200 ezer dollárért adta el a számítógépet, és szeretné megfelezni az összeget az ismeretlen hölggyel.

Az Apple elárulta fejlesztői konferenciájának dátumát
Az Apple hivatalosan is bejelentette, mikor lesz az idei Worldwide Developers Conference (WDDC). Az esemény fókuszában a vállalat két fő platformja áll majd.

365 ezer dollárért kelt el egy aukción az Apple-1
Egy aukción kelt egy Apple-1 számítógép 365 dollárért. Az 1976-ban gyártott masinát a Christie’s aukciósház bocsájtotta kalapács alá, és a vártnál kisebb összegért, de átszámítva még így is 90 millió forintért kelt el a New York-i árverésen.

Hatszázezer dollár egy Apple-ért
Hatszázezer dollárért, azaz 148,2 millió forintért cserélhet gazdát a Christie's aukciósház decemberre meghirdetett New York-i árverésén egy teljesen működő eredeti Apple-1 számítógép, amelyet 1976-ban maga Steve Jobs adott el 600 dollárért szülei kaliforniai házában.

Steve Jobs háza történelmi jelentőséggel bír
A kaliorniai Los Altosban található 2066 Crist Drive nem akármiről nevezetes: Steve Jobs itt élte kamasz éveit. Ám a helyszín nem csupán emiatt képvisel immáron jelentős történelmi értéket.

Újabb Apple 1 számítógép talált gazdára
Az igazi ritkaságnak számító Apple 1 egy aukció során gazdára talált, mintegy 400 ezer dollárért, vagyis nagyjából 96 millió forintért.
Cikkgyűjtő
További híreink
Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?
Szoboszlai Dominik csatlakozása a Liverpool FC-hez nem csak a magyar, hanem a nemzetközi futballrajongók figyelmét is felkeltette. A középpályás teljesítménye és a csapat sikerei iránti érdeklődés folyamatosan növekszik. A nagy népszerűséghez természetesen hozzájárulnak a közösségi oldalak és azok az infokommunikációs lehetőségek, amelyekkel ma már akár útközben is nyomom követhetjük Szoboszlai Dominik játékát.
IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit
Az online videós reklámokat díjazó versenyt az IAB Hungary Digitális videó Munkacsoportja azzal a céllal hirdette meg, hogy felhívja a figyelmet az online videós tartalmakban a márkák üzeneteit kreatívan megfogalmazó csapatok munkájának jelentőségére. A szakmai zsűri a 2024-es év legjobbjainak ítélt alkotásokért február 6-án az Irányi Palota báltermében adta át a díjakat.