Galaxy S 4 kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Galaxy S 4

40 millió Galaxy S4 fél év alatt
A vállalat zászlóshajó okostelefonja túllépte a 40 milliós eladási számot, mindössze fél év alatt, amely a Note II-nek két évébe telt.

Az Alleban mérkőztek meg a Samsung csúcsmobiljáért
Tegnap mi is kipróbálhattuk a Galaxy S4 Mini készülékeket egy játék keretében. Múlt hét pénteken nagytestvére, az S4 vonzotta a játszani vágyókat a Samsung Smart Store-ba, ahol mi más is lehetett volna a nyeremény, mint a lehengerlő csúcsmobil.

A Samsung már 20 millió eladott S4-nél tart
A jó kezdést még jobb folytatás követte, hiszen a májusi 10 millió eladott készülék után egy hónap elég volt az S4-nek, hogy duplázzon.

Eladási csúcsot döntött a Samsung GALAXY S4: túl a 10 millión
Már az első hónapban több mint 10 millió Galaxy S4 talált gazdára, ami azt jelenti, hogy másodpercenként 4 készüléket adnak el világszerte. Ezzel a készülék világcsúcsot döntött.

6 millió eladott Galaxy S4 alig három hét alatt
Bejött a Samsungnak az új üdvöske és persze a köré épített marketingkampány is. A Galaxy S4-nek három hétre sem volt szüksége ahhoz, hogy több mint 6 millió eladott készülékről beszélhessünk.

Odateszi magát a Google az I/O-n
Most zajlik a Google I/O San Franciscóban, amelyen csak úgy söpörnek végig az újdonságok, melyeket az idei évre tartogat a cégóriás.

Már kapható hazánkban a Samsung Galaxy S 4
Szombattól hazánkban is kapható a Samsung csúcskészüléke, a Galaxy S 4, amelyet a felhasználók számára igazán fontos szempontok figyelembe vételével alkottak meg. Mától az összes hazai mobilszolgáltatónál és számos kártyafüggetlen értékesítési ponton – többek között az Allee Bevásárlóközpontban, a Samsung Experience Store-ban is – elérhető fátyolfekete és zúzmarafehér színben.

Samsung Galaxy S4 a Vodafone-nál is
A Samsung a Galaxy S III utódjaként egy olyan készüléket kívánt piacra dobni, amelyet a felhasználók számára igazán fontos szempontok alapján alkottak meg. Egyszerűbbé és gondtalanabbá teszi a mindennapokat, megkönnyíti a kapcsolatteremtést a barátokkal és családtagokkal, ugyanakkor új élmények szerzésében is kiváló partner.

A mérnökök javítható telefonokat szeretnének
Napjainkban az angolul 3 zöld jelszóként aposztrofált csökkentés, újrahasznosítás és újrafelhasználás (reduce, reuse, recycle) mellett még egy „R” a képbe került, vagyis a repair, javíthatóság.

A Telenornál már előrendelhető a Samsung Galaxy S 4
Április 19-től előrendelhető a Telenornál a Samsung csúcskészülékének negyedik generációja, a Galaxy S 4. A már megszokott kifinomult dizájn most még erősebb hardverrel párosul, és még jobban reagál a felhasználó minden pillantására, legyen szó akár böngészésről, videólejátszásról vagy dokumentumkezelésről.

Most Wanted a Galaxy S 4-en
A Samsung Galaxy S 4 okostelefonon elérhető lesz az Electronic Arts népszerű autós játékának, a Need for Speed Most Wanted-nak egy különleges kiadása. A Samsung számára optimalizált játék a Samsung Games-ről lesz letölthető, az első 100 000 felhasználó számára ingyenesen.
Cikkgyűjtő
További híreink
Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025
A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket
A Windows frissítések gyakran hosszú ideig tartanak, és sokszor kellemetlenek a felhasználók számára. A Microsoft most ezen szeretne változtatni. A vállalat bejelentette, hogy a jövőben az AI-t fogja használni a frissítések optimalizálására.