Hardver Startup Showcase kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Hardver Startup Showcase
Progress Bar: Egyre több magyar hardver startup a nemzetközi siker küszöbén
Hardware is hard, vagyis a hardver fejlesztés kemény dió – szól a nemzetközi startup világ egyik gyakran ismételt mondása, mely arra utal, hogy szoftveres területen nagyobb az esélye a nagy áttörésre egy induló innovatív vállalkozásnak. Eddig hazánkra is többé-kevésbé ez volt jellemző, viszont a közelmúltban egyre több magyar hardver startup jutott el a nemzetközi siker kapujába, vagy még tovább. Öt ilyen cég vezetője és a mögöttük álló befektetők számoltak be tapasztalataikról a Progress Bar meetup-sorozat május végi rendezvényen.
Cikkgyűjtő
További híreink
Egy év alatt 45 milliárd forintot loptak el tőlünk a digitális bűnözők
Bár drámainak tűnik a digitális visszaélésekben ellopott pénzek összege, ám az elektronikus pénzforgalom is drasztikusan bővül. 1 millió forintnyi utalásból 30 forintot szereznek meg a csalók, míg 1 millió forintnyi kártyás fizetésből 383 forintot – ami fájó, hogy a fenti összegnek egyre nagyobb része a kártya- és számlabirtokos kára lesz – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re
Október 11-én pénteken tartják a 7. Service Design Day-t Budapesten, mely az elmúlt években az egyik legfontosabb üzleti konferenciává nőtte ki magát. Az eseményen a szűken vett designer szakma mellett a marketing, HR, piackutatás, vállalati transzformáció, ügyfélélmény, ekereskedelem és az adattudomány képviselői is kaphatnak inspirációt a 10 teremben zajló több, mint 200 előadás alatt.