elektromos autó kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: elektromos autó

Új partnerség az EV-piacon: a Slate az SK On akkumulátorait választotta
Az SK On, a világ vezető akkumulátor- és kereskedelmi vállalatai között számon tartott dél-koreai vállalat bejelentette, hogy az amerikai elektromosjármű-gyártó, a Slate őt választotta akkumulátorbeszállítónak. Ez az együttműködés tovább erősíti az SK On szerepét az elektromosjármű-iparág egyik meghatározó akkumulátorgyártójaként.

Fenntarthatóság és innováció egy autóban
Az OMODA az elektromobilitás és a fenntartható közlekedés iránti elköteleződését egy különleges modellel ünnepli: bemutatta az OMODA 5 EV Planet Earth limitált kiadását. A kiadás szimbolikus időpontban, a Föld Napján került bemutatásra, ezzel is hangsúlyozva az elektromos autók szerepét a bolygó megóvásában.

Egy applikáció, ami forradalmasítja az e-autók töltését
A győri Széchenyi István Egyetem egyik kiemelt stratégiai célja, hogy aktívan hozzájáruljon a tudásalapú gazdaság fejlődéséhez. Ennek egyik fontos eszköze a startup vállalkozások támogatása. Az egyetem innovációs leányvállalata, az Uni Inno Zrt. ennek jegyében fektetett be az EV.analytica Kft.-be – egy olyan innovatív startupba, amely az elektromos járművek töltését szeretné egyszerűbbé és kényelmesebbé tenni a felhasználók számára. A vállalkozás célja, hogy jelenlétét kiterjessze a nyugat-európai és az amerikai piacokra, ezért folyamatosan bővíti üzleti kapcsolatait és partnereit keresi.

Erre is fel kell készülniük az e-járművásárlási támogatást igénylőknek
A hazai zöld rendszámos járművek száma már nyáron átlépte 100 ezret*, és a 2024-es év végére a tisztán elektromos járművek száma is 70 ezer fölé nőtt**. Ezzel már most kilencszer annyi teljesen elektromos autó fut a magyar utakon, mint négy évvel ezelőtt***, 2026-ra pedig várhatóan ez ismét megduplázódik****. Ehhez az is hozzájárult, hogy a vállalatok tavaly februártól, október óta pedig könnyített feltételekkel igényelhetnek állami támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Ezzel a lehetőséggel 2024-ben mintegy 4600 vállalkozás élt, akik összesen 5400 gépkocsi megvásárlásához pályáztak a támogatásra az Energiaügyi Minisztérium 2025. január 1-jén közölt adatai alapján.

Ezek lesznek 2025 legjobban várt elektromos autói
Egyre bővül az elektromos autók kínálata, új modellekből pedig úgy tűnik, 2025-ben sem lesz hiány: elképesztő technológiai megoldásokat, környezetbarát működést és még nagyobb hatótávolságot ígérnek az idei év újdonságai. Hazánk legnagyobb mobilitási szolgáltatója, az Ayvens most összegyűjtötte, melyik 10 új elektromos autót övezi majd a legnagyobb figyelem 2025-ben.

Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.

EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán
Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere.

Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte
Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.

Valóban csak az elektromos autókon múlna a fenntartható közlekedés?
Stabilizálódni látszik a cégautóflotta-piac, az új autók beérkezése újra a régi ütemben zajlik, a folyamatosan emelkedő bérleti díjak azonban továbbra is kihívást jelentenek a cégeknek. Ennek ellenére a vállalatok is nyitnak az adott esetben drágább elektromos autók felé, de a céges flotta összeállítását még mindig a státusz és a pozíció határozza meg a valós használati igények helyett.

Büntetővámok bevezetését tervezi az EU a kínai elektromos autók importjára
Jelentősen drágulhatnak a kínai elektromos autók, ugyanis az Európai Bizottság bejelentette, hogy büntetővámokat vetne ki a Kínában gyártott és az Európai Unió piacára behozni szándékozott akkumulátoros elektromos gépjárművekre.

Matchbox lett az elektromos Mercedesből
A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81%-ban ISCC-minősítésű műanyag felhasználásával készül*. A Matchbox exkluzív, 1:64 méretarányú, öntött replikája élethű részletekkel idézi meg az ikonikus G-osztályt és egyedi, texturált papír csomagolással rendelkezik.

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül
A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók.

Az ABB E-mobility a SMART márkájú villanyautót vásárlók otthonában kínál járműtöltési megoldást
A járművezetők régóta élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a járművüket már a vásárlás helyszínén testre szabhatják. Az új, prémium kategóriás, intelligens, teljesen elektromos hajtású SMART autómárkával ezt a választási lehetőséget és rugalmasságot most az otthoni töltő telepítésére is kiterjeszthetik, és az ABB E-mobility által nyújtott otthoni fulfillment (rendelésteljesítési) szolgáltatásnak köszönhetően könnyedén megszervezhetik a telepítést.

Átadták Magyarország legnagyobb autótöltő állomását
A Metrodom, a Smart Digital és a KIA közös Metrodom IN/Charge esemény keretében adta át Magyarország eddigi legnagyobb autótöltő állomását a Metrodom River mélygarázsában. A lakópark több ütemben fejlesztett töltési infrastruktúrája összesen 336 EV autó töltésére lesz képes világviszonylatban is kiemelkedő technológiai teljesítménnyel.

Ezt a 10 elektromos autót övezi a legnagyobb figyelem 2024-ben
Az elektromos autók a vállalkozások körében is egyre népszerűbbek, egy friss felmérés szerint a hazai cégvezetők közel fele cserélné járműflottáját elektromosra három éven belül. Ezek az új típusú járművek számos előnnyel rendelkeznek a hagyományos benzines vagy dízelüzemű autókkal szemben, a közvetlen gazdasági érvektől kezdve a környezeti fenntarthatóságon át a technológiai lehetőségekig. Mindezek mellett a vállalkozások most jelentős állami támogatást is kaphatnak tisztán elektromos autók beszerzésére. Az ALD AUTOMOTIVE | LEASEPLAN most összegyűjtötte azokat a modelleket, amelyeket a legnagyobb figyelem övezi idén hazánkban.

A pályázati források mellett innovatív töltési megoldás is segíti a vállalati e-autó-programokat
2024. február 5-től igényelhetnek támogatást a hazai vállalkozások elektromos autók vásárlásához, ami várhatóan újabb lökést ad az ilyen típusú járművek hazai elterjedéséhez. Ahhoz azonban, hogy a céges e-autó-programok igazi sikertörténetek legyenek, a töltési infrastruktúra kérdésével is foglalkozni kell. Már elérhetőek a piacon hatékony, egyszerűen telepíthető megoldások is, amelyek alkalmazására hazai példa is van.

Elektromos autózás: megérkezett a digitális parkolás és töltés
Összefog az energiamenedzsment megoldások területén vezető Schneider Electric és az egyik legsikeresebb hazai technológiai vállalkozás, a mobilitási megoldásokban utazó Parkl Digital Technologies. A két vállalat a Schneider Electric budapesti központjának helyet adó, az Erste Ingatlan Alap tulajdonában álló Nordic Light irodaházban mutatta be azt a megoldást, amely hatékony töltést biztosít az elektromos autók számára, ugyanakkor az ingatlan elektromos hálózati kapacitásához is alkalmazkodik. A töltési infrastruktúra kiépítését követően az üzemeltetésről a Parkl digitális mobilitási megoldása tud gondoskodni.

Nagy dobásra készül az amerikai posta
Az Egyesült Államok Postaszolgálata (USPS) az amerikai kontinens legnagyobb elektromos flottaberuházását és infrastruktúra-bővítését indította el, melynek keretében 2028-ig több mint 66 ezer kézbesítő e-jármű használatba állítását tervezik.

Ez segítheti a parkolóházakat az e-autó tüzek ellen
Világszerte jelenleg több mint 30 millió elektromos jármű (EV) közlekedik az utakon, és ez a szám 2030-ra már 350 millió is lehet. Az akkumulátoraik tűzvédelme azonban egy új kihívást jelent, különösen, ha a tűz esetleg egy nagy méretű parkolóházban üti fel a fejét. Az ilyen károk kockázatát – megfelelő oltási technikákkal párosítva – lehet csökkenteni előrelátó tűzbiztonsági tervezéssel, valamint hatékony észlelési, riasztási eszközök használatával – mutat rá egy frissen megjelent összeállítás.

Átfogó mobilitási csomag és elektromos céges autók – ez lehet a jövő a cégvezetők szerint
Az elmúlt időszak kiszámíthatatlansága a cégautóflotta-piacon is újraírta a szabályokat: bár meglepő módon az üzemanyagárak emelkedése csak kisebb nehézséget jelentett a flottaüzemeltetőknek, az új autók lassú beérkezése és a bérleti díjak növekedése annál nagyobb gondot okozott, mindemellett pedig egyre jelentősebb azon cégek tábora, amelyek fontolgatják az elektromos flottára történő átállást. Az ALD Automotive | LeasePlan több mint 200 cégvezetőt és flottamenedzsert kérdezett meg éves konferenciáján arról, milyen kihívásokkal szembesültek az elmúlt évben, és hogyan látják a közeljövő trendjeit a céges mobilitás piacán.
Cikkgyűjtő
További híreink
Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén
Az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb magyar eredményét érte el Vida Ákos az Egyesült Államokban, Ohio államban megrendezett ifjúsági tudományos világversenyen. A háromdimenziós nyomtatás továbbfejlesztését célzó projektjével Ákos saját szakterületén ezüstérmet szerzett. Már a döntőt megelőzően is magára vonta a zsűri figyelmét, és két különdíjat is elnyert: az Auto Care Association 5000 dolláros díját, valamint a Patent and Trademark Office Society 500 dolláros elismerését.
Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom
A Magyar Telekom ma közzétette 2025. első negyedévére az EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra.