elektromos közlekedés kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: elektromos közlekedés

Egy applikáció, ami forradalmasítja az e-autók töltését

A győri Széchenyi István Egyetem egyik kiemelt stratégiai célja, hogy aktívan hozzájáruljon a tudásalapú gazdaság fejlődéséhez. Ennek egyik fontos eszköze a startup vállalkozások támogatása. Az egyetem innovációs leányvállalata, az Uni Inno Zrt. ennek jegyében fektetett be az EV.analytica Kft.-be – egy olyan innovatív startupba, amely az elektromos járművek töltését szeretné egyszerűbbé és kényelmesebbé tenni a felhasználók számára. A vállalkozás célja, hogy jelenlétét kiterjessze a nyugat-európai és az amerikai piacokra, ezért folyamatosan bővíti üzleti kapcsolatait és partnereit keresi.

2025. április 15. 17:59

A DEKRA száz éve a biztonság és a minőség szolgálatában

Idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját a világ egyik legnagyobb független szakértői szervezete, a DEKRA, amely már több mint harminc éve van jelen Magyarországon is. A vállalat közel 48 ezer munkatársat foglalkoztat világszerte, mintegy 60 országban, és a legfrissebb pénzügyi adatok szerint bevételeit közel 5%-kal tudta növelni. A növekedéshez jelentős mértékben hozzájárult a magyarországi leányvállalat teljesítménye is, amelynek tevékenységét egy budapesti sajtótájékoztatón ismertették a cég hazai vezetői.

2025. április 15. 16:20

A jövő közlekedése: Tisztán elektromos Ikarus buszok a MÁV flottájában

A Zöld Busz Program folytatásaként 2025-ben a MÁV-csoport flottáját 20 új, környezetbarát, tisztán elektromos Ikarus 120e típusú autóbusz bővíti, az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával. Az első elektromos busz Keszthelyen kezdte meg működését 2025. március 21-től. Szeptember végéig Komáromban, Tatán, Komlón, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden is elektromos buszok állnak forgalomba.

2025. március 23. 15:40

Több száz EV-töltővel lendítenek egyet az olasz e-mobilitáson

Bár Olaszországban az újonnan regisztrált elektromos járművek aránya a teljes járműállományhoz képes még meg sem közelíti a német, francia vagy skandináv adatokat, ezen a téren jelentős fejlődésre számítanak az országban: az évtized végére várhatóan az olasz utakon több mint 280 ezer elektromos jármű, ezen belül pedig 10 ezer e-busz fog közlekedni. 

2025. január 18. 13:50

A Vezetők között a Schneider Electric az e-autók töltését menedzselő megoldások piacán

A Vezető megoldásszállítók közé sorolta az IDC kutatócég „MarketScape: Worldwide Electric Vehicle Charging Management Solutions 2024 Vendor Assessment” elemzése a Schneider Electricet az elektromos járművek töltését menedzselő rendszerek piacán. A vállalat megoldásai átfogó töltőinfrastruktúra-kezelést biztosítanak a skálázhatóságra, a megbízhatóságra, a biztonságra és a felhasználói élményre összpontosítva.

2024. november 22. 13:17

OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat

Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében.  Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.

2024. november 21. 16:35

A hazai szállítmányozásban is kopogtat az e-mobilitás

Hazánkban az e-mobilitás a többség számára a személygépjárművek elektrifikációját jelenti, pedig a szállítmányozás területén is jelentős potenciál rejlik benne. Nem véletlen, hogy a nemzetközi szakkiállításokon egyre-másra mutatkoznak be a nagy gyártók e-kamionjai és e-furgonjai, Magyarországon viszont ezen a területen a piaci szerepek éppen csak kialakulóban vannak.

2024. november 3. 13:48

Bemutatkozott az Eaton új elektromosautó-töltője

Új, többfelhasználós töltésre alkalmas AC elektromosjármű-töltővel lép piacra az Eaton. Az intelligens energiagazdálkodási vállalat Green Motion Building nevű, 3,7 kW és 22 kW közötti teljesítményű töltője már Magyarországon is elérhető.

2024. október 1. 14:43

ABB innovatív töltési megoldások és hazai tervek az Elektromos Járművek Nemzetközi Világnapján

Szeptember 9. immár ötödik éve az Elektromos Járművek Nemzetközi Világnapja, amelyet 2020-ban az ABB kezdeményezett. Idén a világnap alkalmából Márgus Norbert, az ABB Digitális & E-Mobilitás üzletág fejlesztési specialistája volt a Villanyautosok.hu heti podcastjának, a Villanyórának a vendége.

2024. szeptember 10. 10:21

A Volvo 300 elektromos teherautóra kapott megrendelést a DSV-től

A Volvo Trucks és a DSV globális logisztikai vállalat 300 elektromos nehézkategóriás tehergépjárműről szóló együttműködési megállapodást írt alá. Ez az üzlet a Volvo elektromos teherautók eddigi legnagyobb kereskedelmi megrendeléseinek egyike. A megrendeléssel a DSV az egyik legnagyobb elektromos nehézkategóriás tehergépjármű-flottával rendelkezik Európában.

2024. augusztus 27. 18:20

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Újabb akadály hárul el a nagy hatótávolságú e-kamionok elterjedése elől

Sikeres tesztet teljesített a Siemens: töltési rendszere 1 MW teljesítményt adott le.

A német cég prototípusát egy nagy hatótávolságú e-kamionnal tesztelték. Az új készülék több Siemens SICHARGE UC150 töltőberendezésből, ezek kimeneti teljesítményét összefogó kapcsolási kialakításból (switching matrix) és a megawatt-töltésre speciálisan kialakított diszpenzerből állt.

2024. április 28. 10:21

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

A kánikula sem akadály az új csúcstöltőnek

Továbbfejlesztette töltési portfóliójának zászlóshajóját a Siemens. Az új, 400 kW teljesítményű készülék a 2021-ben piacra dobott SICHARGE töltőcsalád legújabb verziója.

2024. április 5. 18:50

Az ABB E-mobility a SMART márkájú villanyautót vásárlók otthonában kínál járműtöltési megoldást

A járművezetők régóta élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a járművüket már a vásárlás helyszínén testre szabhatják. Az új, prémium kategóriás, intelligens, teljesen elektromos hajtású SMART autómárkával ezt a választási lehetőséget és rugalmasságot most az otthoni töltő telepítésére is kiterjeszthetik, és az ABB E-mobility által nyújtott otthoni fulfillment (rendelésteljesítési) szolgáltatásnak köszönhetően könnyedén megszervezhetik a telepítést.

2024. március 25. 10:28

500 millió eurót lehetne spórolni a vegyes elektromos flottákkal

Az EIT InnoEnergy friss tanulmánya szerint az e-áruszállító kerékpárokból és e-autókból álló vegyes elektromos flották jelentős költségeket takaríthatnak meg a városi logisztikai szolgáltatóknak a 100%-ban e-autó flotta üzemeltetéséhez képest. Egyúttal jelentősen hozzájárulhatnak a városok életminőségének javításához. 

2024. március 23. 10:24

Nagy dobásra készül az amerikai posta

Az Egyesült Államok Postaszolgálata (USPS) az amerikai kontinens legnagyobb elektromos flottaberuházását és infrastruktúra-bővítését indította el, melynek keretében 2028-ig több mint 66 ezer kézbesítő e-jármű használatba állítását tervezik. 

2024. január 29. 19:09

Az OMV 28 ultragyors e-autós töltőpontból álló hálózat kiépítésébe kezdett Magyarországon

Az OMV Hungária Ásványolaj Kft. bejelentette, hogy a vállalat az év végéig megkezdi az ország nagy forgalmú útvonalain lévő töltőállomásain 28, elektromos autótöltőpontból álló hálózat kiépítését. A beruházás része egy, az OMV és az Európai Unió által közösen finanszírozott nagyobb projektnek, amely több mint 400 pont telepítésével járul hozzá a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) mentén az elektromos autók ultragyors töltését szolgáló regionális hálózat fejlesztéséhez. 

2023. november 4. 10:55

Változik az elektromosautó-töltők elérhetősége a PENNY üzleteinél

November 1-jétől több ponton is módosul a PENNY üzletek parkolóiban található elektromosautó-töltőállomások használata. Az ország mintegy 70 pontján található – eddig csak a nyitvatartási időben üzemelő – e-töltők éjjel-nappal elérhetővé válnak, a szolgáltatás pedig a piaci viszonyoknak megfelelő mértékben válik fizetőssé.

2023. november 1. 16:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

A Beijing InfoComm China 2025 rendezvényt április 16–18. között rendezték meg a pekingi China National Convention Center-ben, közel 40 országból érkező több száz kiállítóval és több ezer látogatóval. A rendezvény a régió egyik vezető audiovizuális és integrált élménytechnológiai platformja lett, ahol a technológiai újdonságokat személyesen is ki lehetett próbálni. Ázsia egyik legfontosabb audiovizuális és infokommunikációs technológiai szakkiállítás résztvevői a legfrissebb trendekre, a mesterséges intelligenciával támogatott prezentációs rendszerekre, a 4K-s kollaborációs eszközökre és a hálózati AV-megoldásokra fókuszáltak.
 

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

A Windows frissítések gyakran hosszú ideig tartanak, és sokszor kellemetlenek a felhasználók számára. A Microsoft most ezen szeretne változtatni. A vállalat bejelentette, hogy a jövőben az AI-t fogja használni a frissítések optimalizálására.

2025. április 16. 17:51