állásportál kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: állásportál

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Mire kíváncsiak az IT-sok az álláskeresés során?

Az álláshirdetések hiányosságai nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, ha egy vállalat nem találja meg a megfelelő szakembert a meghirdetett pozícióra. Az informatikai álláskeresők közel egyharmada szerint bár egy évvel ezelőtt könnyebb volt IT-állást találni, mostani elhelyezkedésüket nagyban megkönnyítené az is, ha a toborzási folyamat minden szakaszában jobban érvényesülnének olyan alapvető elvárások, mint a „tisztelet és kölcsönösség” – vonható le tanulságként a No Fluff Jobs, az innovatív nemzetközi IT-állásportál legfrissebb felméréséből.

2023. november 20. 15:57

Kiderült: tényleg a főnökeik miatt mondanak fel leggyakrabban a fehérgallérosok

A vezetővel való általános rossz kapcsolat, az elismerés hiánya és a túl sok stressz vezet a legtöbb esetben felmondáshoz a szellemi munkát végzők körében a DreamJobs állásportál legfrissebb kutatása alapján. Leggyakrabban az diplomások és a kereskedelemben dolgozók hagyják ott munkahelyüket, a legnagyobb fluktuáció a nagyvállalatoknál jellemző. A távozófélben lévő munkavállaló marasztalását jobb munkakörülményekkel, magasabb fizetéssel vagy előléptetéssel próbálja megoldani a cégek többsége.

2023. április 18. 10:05

Az IT-szektor helyzete az álláshirdetéseken keresztül

Oroszország ukrajnai inváziója, a fenyegető gazdasági válság, a nyugati munkaerő-felvétel befagyasztása és a folyamatos jogszabályi változások sok terhet róttak az elmúlt évben arra az iparágra, amely eddig ellenálló volt a válságokkal szemben.

2023. február 2. 09:56

A No Fluff Jobs Hollandiában folytatja nemzetközi terjeszkedését

A No Fluff Jobs, az egyik legnagyobb európai IT állásportál folytatja bővülését Európában. A transzparens álláshirdetések mellett kampányoló állásportál eddig a közép- és kelet-európai (Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna) informatikai vállalatokat és szakembereket szólította meg. Most a Ringier Axel Springer Polska támogatásával a vállalat Nyugat-Európa meghódítására készül, megcélozva Hollandia piacát, ahol a programozók kétharmada az országon kívül született, 10-ből 9 távmunkában dolgozik, és a vezető mérnökök átlagosan 64 ezer eurót keresnek évente.

2022. november 13. 11:39

Nem vágynak vissza az irodába az IT-s munkavállalók

Nem hiányzik a napi akár többórás ingázás, a dugóban üldögélés az IT-szektor dolgozóinak. A No Fluff Jobs, az innovatív nemzetközi IT-állásportál legújabb kutatása arra is rámutat, a munkavállalók egyértelműen pozitív hatásokat tapasztaltak úgy a termelékenységükkel, mint a magánéletükkel kapcsolatban. 

2022. július 8. 15:58

Az IT-szektort is átrendezte a koronavírus-járvány

A világjárvány okozta kihívások 2020-ban a vállalatok nagy részét rosszul érintették, hiszen legtöbbjüknek új megoldásokra volt szüksége, sokaknak pedig teljesen át kellett állniuk az online működésre. Az IT-szektoron belül is jelentős változások történtek, a vírus azonban sok szempontból kedvezően hatott erre a területre. A No Fluff Jobs állásportál legújabb felmérésében azt vizsgálta, miként változtak a hazai piac trendjei és tendenciái a koronavírus hatására 2020 januárja és decembere között.

2021. február 11. 18:50

A megváltozott munkaerőpiac a növekedés lehetőségét is magában rejti

Az álláspiac dinamikájának megváltozása jó lehetőséget kínál a hazai vállalatok számára a 2021-es bővülésre – vallja Martis István, a Profession.hu ügyvezetője. Az ország piacvezető állásportálja emiatt munkatársainak teljes létszámát több mint 15 százalékkal növeli az elkövetkező hónapokban.

2020. november 13. 13:47

Mennyit is keres valójában egy IT-szakember?

Közel ezer IT-szakember bevonásával készített felmérést a No Fluff Jobs állásportál, akik azzal forradalmasítják az IT-toborzást, hogy hirdetőiknek kötelezővé tették a fizetési sáv megadását. A portál online kérdőíves kutatásának célja az volt, hogy világos képet kapjunk arról, milyen céges juttatások és előnyök fontosak valójában az informatikusok számára, de az is kiderült, pontosan mennyit keres átlagosan egy szakember.

2020. október 30. 19:18

Hogyan készülhetnek fel a munkaadók a koronavírus második hullámára?

„Itt a második hullám. Hogyan készülhetnek fel a munkaadók? Tanulniuk kell az elmúlt fél évből!” – ezzel a felütéssel rendezte meg online konferenciáját a Profession.hu. A legfontosabb tapasztalat, hogy a magyar cégek és munkavállalók kölcsönös lojalitásukról tettek tanúbizonyságot a koronavírus első hulláma alatt: a szolidaritás és a megoldáskeresés jellemezte az együttműködést ebben az időszakban. A kezdeti bizonytalanság és kényszerintézkedések után júniustól erős konszolidáció volt megfigyelhető, a tendencia a régi rend visszaállása felé mutatott: a home office-ból sokan visszaülhettek az irodába, a korábban csökkentett fizetések pedig elkezdtek visszaállni az eredeti állapotukba – a helyzetről, és a jövő kilátásairól releváns iparágak HR vezetői beszéltek az ország vezető állásportáljának online konferenciáján.

2020. szeptember 29. 11:20

A koronavírus miatt állásukat vesztett dolgozóknak segít egy új kezdeményezés

Új felületet hozott létre a Profession.hu azoknak a munkavállalóknak, akik a koronavírus miatt veszítették el az állásukat. A Mentőöv állások oldal célja, hogy a veszélyhelyzet miatt leállt szektorokból olyan irányba tereljék az értékes munkaerő túlkínálatot, ahol éppen nagy szükség van új dolgozókra. Ez a segítség minden munkakereső számára ingyenesen elérhető.

2020. március 27. 15:41

Lassítottak a toborzásban, de optimisták a magyar cégek

A koronavírus minden magyar vállalkozás működését érintette valamilyen szinten, de az új kollégák toborzásával továbbra is tervez a cégek több mint 90 százaléka 2020-ban. Harmaduknál változatlanul folytatódik az új munkaerő felvétele, bizonyos ágazatokban viszont teljes mértékben megszűnt ez a tevékenység – derül ki a Profession.hu villámkutatásából és saját adataiból.

2020. március 24. 13:06

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra

A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.

2020. március 17. 12:33

Naponta átlagosan 15 percet töltünk álláskereséssel

Hogyan keresünk állást 2020-ban? Mennyi időt töltünk kereséssel, jellemzően mely napokon és milyen napszakban válogatunk a munkalehetőségek között? Mikor jelentkezünk rájuk, és vajon milyen eszközről tesszük ezt? A Profession.hu friss felmérésének adataiból kiderül.

2020. február 17. 13:31

A munkahely elhelyezkedése a legfontosabb, amikor állást keresünk

Hogyan befolyásolja az álláskeresésünket és munkahely választásunkat a lakhelyünk? A Profession.hu friss felmérésének válaszadóinak 69,4 százalékával előfordult már, hogy csak azért nem jelentkeztek egy állásra, mert hosszú időt vett volna igénybe az ingázás a munkahely és az otthonuk között. Az állásportál most egy szerencsés álláskereső rezsijét és lakbérét egy teljes évre átvállalja egy budapesti új építésű társasházban, így segítve a könnyebb elhelyezkedést.  

2020. január 24. 11:10

Hónapokba telik betölteni egy megüresedő állást

Vajon mennyi idő alatt lehet betölteni egy megüresedő állást ma Magyarországon? A Profession.hu legfrissebb adatai szerint a tapasztalt szakértők, vezetők esetében a kiválasztási folyamat akár hosszú hónapokig is eltarthat. Ráadásul, a cégek többségének véleménye szerint ez az idő a jövőben még tovább fog növekedni.

2019. november 19. 17:14

Új IT-állásportál érkezik Magyarországra

Szeptember 30-tól Magyarországon is elérhető a No Fluff Jobs állásportál, amely kifejezetten az IT szakembereket célozza. Az oldal új megoldásokat hoz a hazai IT toborzásba: a hirdetéseknek kötelezően tartalmazniuk kell a bértartományt, valamint a technológiai stacket, tehát a technológiai környezetre vonatkozó információkat is. Mindezt az IT szakemberek már régóta hiányolták a piacon. 

2019. október 2. 08:57

Új közösségi oldal: mindenki dolgozzon ott, ahol jól érzi magát!

A munkatársaim.hu célja, hogy minden pozícióba a legjobb ember kerüljön és minden ember a legjobb munkahelyet találja meg

2015. július 7. 12:20

Jelentősen nőtt az online álláshirdetések száma

Tavaly 28 százalékkal több hirdetés között böngészhettek online az álláskeresők, mint 2013-ban, ráadásul egyre gyakoribb, hogy fizikai munkára is az interneten jelentkeznek - derül ki a Profession.hu állásportál éves jelentéséből.

2015. január 16. 13:17

Közös magyar-szlovák állásportál indult

Öt délszlovák és hét észak-magyarországi megye álláskeresői és -kínálói számára új állásportált hozott létre a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (KVA) és a szlovák CEPTEM non-profit szervezet; a magyar félre eső rész 32 millió forintos uniós támogatásból valósult meg.

2014. szeptember 25. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14