A táblagéppiac számokban

Czipperer Dia, 2014. március 4. 10:02

A Gartner és a Statista jelentéséből kiderül, hogy a két nagy piaci szereplő, az Android és az Apple uralja a táblagéppiacot, mely évről évre nő. Az operációs rendszerek tekintetében az Android áll az élen, ám a gyártók sorában az Apple uralja a piacot.

Általánosságban nő a táblagéppiac, amely egyre inkább a két nagy operációs köré koncentrálódik. Az Apple az iOS egyedüli forgalmazójaként a második helyen áll az Android után, a harmadik helyet pedig a Microsoft birtokolja.

 

Mindegyik top gyártó esetében nőttek az eladási számok. A legnagyobb növekedést az Android érte el, 53,3 millióról 121 millióra nőtt az eladott táblagépek száma, míg az Apple esetében csekélyebb volt a növekedés: 61,5-ről 70,4 millióra sikerült feltornásznia magát.

 

 

A számok azt mutatják, hogy egyre több a belépőkategóriás, olcsó árcédulás Android táblagép a piacon, melyek évről évre jobban hódítanak a piacon. Magyar viszonylatban is ez a tendencia. Tavaly márciusban a Gfk adatai szerint már 2012 decemberében a piac 70%-át tette ki a 60 ezer forintig terjedő eladott készülékek száma.

 

A Gartner felmérése szerint azonban a gyártók sorában (csakúgy, mint az okostelefon piacon) az Apple vezeti a listát, hiszen iOS fronton domináns helyzetben van. A Samsung áll a második helyen, ahogy egy évvel korábban is, ám jelentősen növelte eladásait, A 2012-es 7,4%-os piaci jelenléthez képest 19,1%-a kúszott fel, míg az Apple 52,8%-rólé 36%-ra esett vissza, ám még így is messze vezeti a listát.

 

 

Forrás: CNET.com, Mashable.com, Statista.com