Humansoft: 3,8 milliárd forint árbevétel a cél

MTI Sajtóadatbank, 2000. október 25. 07:34
A Humansoft Kft. az elmúlt évi 2,753 milliárd forint árbevétele után az idén 3,8 milliárd forint forgalmat akar elérni számítástechnikai eszközök és szolgáltatások eladásából - közölte Stemler Balázs, a társaság marketingigazgatója.
A 32,25 millió forintos törzstőkéjű, 70 főt foglalkoztató társaság 1998. évi árbevétele 1,654 milliárd forint volt, adózás előtti nyeresége pedig elérte a 145,6 millió forintot.

A marketingigazgató közölte: tavaly ugyanez az összeg 241,8 millió forintot tett ki, míg az idén a forgalom növekedésének arányában tovább emelkedik.

Stemler Balázs elmondta: az idei forgalom nagy része, mintegy 3 milliárd forint az amerikai Dell számítógépek értékesítéséből származik.

A Humansoft tavaly 6 ezer Dell gépet adott el, s várhatóan az idén is hasonló számú komputert értékesít.

Az árbevétel fennmaradó részéből 600 millió forint szolgáltatásokból és tanácsadásból, valamint halózatépítésből származik. A társaság ezen túlmenően az idén mintegy 200 millió forintos forgalmat bonyolít le az OKI márkanevű irodatechnikai eszközök eladásából is.

Stemler Balázs kifejtette: céljuk az, hogy a Dell gépek eladását minél nagyobb mértékben áttereljék a internetre. Hozzátette: ezen eszközök internetes forgalmazását az idén márciusban kezdték meg, s év végig mintegy 500 millió forint értékű Dell eszközt adnak el a világhálón keresztül.

A Hunamsoft tervei szerint januárban már az összes Dell-eladások 30 százaléka az interneten át történik.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36