Az elmúlt 7 nap hírei
E-könyves világkongresszus Londonban: merész gondolatok
Két napja tart, és ma fejeződik be az e-könyvolvasás világkongresszusa Londonban. A második alkalommal megrendezett, széles értelemben vett szakági konzultáció a könyvkiadói üzleti modellek változásit próbálja tetten érni, előtérbe állítva természetesen az új konstrukciók lehetőségeit.
Idén is keresik az információs társadalmat népszerűsítő újságírókat
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) ismét közösen hirdeti meg Az év informatikai újságírója díjat, amely az elhunyt kiváló újságíró, Kovács Attila nevét viseli.
Új vállalati értékesítési igazgató érkezik a Telenorhoz
A Telenor vállalati értékesítési igazgatói posztját Tóth Levente tölti be 2012. június 1-től. A szakember több mint 10 éve dolgozik az infokommunikációs szektorban, elsősorban értékesítési területen látott el vezetői feladatokat, de jelentős tanácsadói tapasztalattal is rendelkezik.
Véna alapú beléptető rendszert bérel a NIH
Egy magyar kutató-fejlesztő csoport által, a Fujitsu szenzorára alapozva kifejlesztett biometrikus - vénából formált kulcs alapján működő - beléptető rendszert bérel a fejlesztőktől a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), jelentette be Mészáros György, a hivatal elnöke, a berendezést bemutató sajtótájékoztatón.
OrchIDEA: komplex hitelesítési megoldás a Noregtől
Schneider Electric: fizikai IT infrastruktúra középvállalkozásoknak
Adobe Digital Analytics csomag nagy mennyiségű adat feldolgozásához
HP ProLiant Gen8: Nagyobb teljesítmény, magasabb szintű automatizáció
A HP ProLiant Generation 8 (Gen8) portfólió most bemutatott, új tagjai javítják a teljesítményt, egyszerűsítik a karbantartást és fokozzák az adatközpont rendelkezésre állását. A HP szintén ma jelentette be új finanszírozási, támogató és partnerprogramjait, köztük a HP ProActive Insight Architecture Alliance szakmai szövetséget, amelynek keretében a világ legnagyobb technológiai cégei dolgoznak a manuális karbantartási feladatok kiiktatásán és az adatközponti működés hatékonyságának fokozásán.
BSA: A felhasználók több mint fele használ kalózszoftvereket
Világszerte a számítógép felhasználók több mint fele (57%) használ kalózszoftvereket. 31%-uk minden esetben, többnyire, vagy alkalomadtán, míg 26% ritkán teszi ezt. Ez csupán néhány adat a BSA kilencedik globális felméréséből, amelyet világszerte majd 15 000 felhasználó bevonásával végeztek.
A 100 éves Sixt múlt század közepi flottával a „Mille Miglia” versenyen
100 évvel az alapítását követően a Sixt, Európa egyik legfontosabb autókölcsönzője, újra exkluzív kölcsönző partnere lesz a világszinten ismert olasz vintage autórally versenyének, a „Mille Miglia”-nak. A “Mille Miglia” a hagyomány szerint egy ókori útvonalat követ, amely több mint 1,600 kilométert tesz ki, Brescia-tól Rómáig és vissza, a versenyt ebben az évben május 16. és 20. között tartják.
Saját okostelefon-alkalmazást kap a Szigetköz idegenforgalma
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Heineken Balaton Sound vasárnapi programjában. Jön továbbá a Balaton-partra a mainstream elektronikus zene kiválósága, Calvin Harris, a tracket jegyző nemzetközi hírű DJ-producer, Martin Solveig. Jön a formabontó techno anyagairól ismert Guy Gerber, a Grammy-díjas alternatív hip-hop banda, a De La Soul (USA) és egy igazi kozmopolita elektronikus zenei produkció, a Tale Of Us.
Beats Audioval érkezik júniusban az új HTC Desire C
Nem sokkal a One sorozat sikeres startja után a HTC bemutatta legújabb telefonját, a HTC Desire C-t. A Beats Audio technológiának köszönhetően ezen a prémium kialakítású, ám elérhető áron kínált okostelefonon a zenék pontosan úgy szólalnak meg, ahogy a művészek megálmodták őket. A HTC Desire C-vel egyszerűen karban lehet tartani az üzleti és privát életünket is, és minden élményt azonnal meg is lehet osztani vele.
Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan melyek a legveszélyesebb kártevők. Az áprilisi lista érdekessége, hogy mindössze egy hónap pihenőt engedélyezett magának a JS/TrojanDownloader.Iframe.NKE trójai, mielőtt újra csatlakozott volna a Top 10-ek társaságához.
Együttműködés a hazai ICT szektor K+F tevékenységének feltérképezésére
A mai napon együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). Ennek értelmében a két szervezet a jövőben kölcsönösen segíti egymás munkáját a hazai ICT szektor tevékenységének, állapotának és folyamatainak feltérképezésében, és a NIH által üzemeltetett Tudományos és Technológiai (TÉT) Obszervatórium elemzéseinek, adatfelvételeinek végrehajtásában. A hosszútávú együttműködés célja az iparág-fejlesztési javaslatok kidolgozásához szükséges információk megszerzése, amelyek a későbbi EU finanszírozási forráselosztáshoz is alapanyagul szolgálhatnak.
LG Optimus L7: Boltokban az LG új prémium kategóriás mobilja
Az LG Optimus L7, az LG L-Style sorozatának prémium kategóriás okostelefonja már megvásárolható a hazai boltokban. A kategória legnagyobb, 4,3 hüvelykes kijelzőjével büszkélkedő LG Optimus L7-en a Google legújabb, Ice Cream Sandwich Android operációs rendszere fut. A készülék időtálló stílussal hódít a funkciók és könnyű használhatóság feláldozása nélkül.
Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket
A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Kormány a korábban ismertetett tervekhez képest alapjaiban változtatta meg az általa az Országgyűlésnek beterjesztett távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. Míg az előzetes iparági egyeztetéseken az előfizetőket érintő fogyasztási adó tervezetét ismertette a kormányzat a szolgáltatókkal és a Széll Kálmán Terv 2.0-ban is ilyen adó szerepelt, a törvényjavaslatban ezzel szemben már a szolgáltatókra kivetett, a szolgáltatás nyújtását terhelő adóról van szó.
Vodafone: már SMS-ben is köthető autóra assistance szolgáltatás
Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország között létrejött hosszú távú együttműködés keretében, az EA által kínált AutoSOS autós assistance szolgáltatást a Vodafone havidíjas előfizetői már mobilkészülékük segítségével is pillanatok alatt, egyszerűen megrendelhetik egy új fejlesztésnek köszönhetően. A szolgáltatás díját pedig a telefonszámlára terheli a szolgáltató.
Sixt: a 2-es terminálon folytatódik az élet
Mivel a Budapest Airport május 29-ről 30-ra virradó éjszaka valamennyi légitársaság működését átköltözteti az 1-es Terminálról a 2-es Terminálra, a kiegészítő szolgáltatásoknak sincs további értelme a Liszt Ferenc Repülőtér régi fogadóállomásán, így itt a Sixt autókölcsönzési lehetőség is megszűnik, Európa legnagyobb autókölcsönzője a továbbiakban a a 2-es Terminálon érhető el, ahol változatlan színvonalon és minőségben várja az útjukat bérautóval folytató utazókat.
XVI. Benedek pápa: érdeklődéssel kell figyelembe vennünk a valódi kérdéseket felvető honlapokat
Érdeklődéssel kell figyelembe vennünk azokat a különböző honlapokat és közösségi hálókat, amelyek segíthetik az embert, hogy elgondolkodjon, valódi kérdéseket tegyen fel - írta XVI. Benedek pápa üzenetében, amelyet a tömegtájékoztatás világnapjához kapcsolódóan intézett a hívekhez.
Már pénteken elfogadhatja a távközlési adóról szóló javaslatot az Országgyűlés
Az Országgyűlés akár már a jövő héten dönthet a távközlési adóról, amennyiben a képviselők hétfőn felveszik a parlament háromnaposra tervezett napirendjére az erről szóló kormányzati előterjesztést, továbbá péntekre új ülésnapot hívnak össze az indítvány elfogadására. A Ház a hét utolsó munkanapján szavazhat a kabinet médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő törvénymódosító javaslatáról is, ezt megelőzően, szerdán pedig az új Büntető törvénykönyvről kezdődhet általános vita.
“We Love VOLT!”: Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT Fesztivál ünnepi gálaműsorának ad otthont. “We Love VOLT!” címmel két színpadon egy monstre koncertfolyam formájában 20 zenekar és tucatnyi DJ lép fel, a legnépszerűbb dalaikkal, a legerősebb szettekkel. A bérletvásárlók számára ez a nap ajándék, napijegyesek pedig mindössze 5000 Forintért vehetnek részt a programokon.
App! Képzés a HWSW-től
A HWSW az IT Factory-val közösen hirdeti meg App! Képzését, ahol nemcsak az elérendő célokat, eredményeket jelölik meg, hanem fókuszban a „Hogyan?” lesz, vagyis az út, ahogyan el lehet készíteni egy sikeres applikációt. A képzés május 22-tól 7 alkalommal várja azokat, akik látják a lehetőségeket a mobil platformokban.
Szalai Annamária: gyorsabbá válhat a káros internetes tartalmak elleni fellépés
Gyorsabbá válhat a káros internetes tartalmak elleni fellépés, mivel a médiahatóság által üzemeltetett Internet Hotline tagja lett a forródrótokat tömörítő nemzetközi szervezetnek - mondta pénteken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke Budapesten, sajtótájékoztatón.
Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap
Az idei Ethical Hacking konferencián a Sicontact Kft - amely az elmúlt évtizedben az ESET piacvezető proaktív vírusírtó szoftvereinek képviseletével alapozta meg üzleti sikereit - egy új termékkel is bizonyította elkötelezettségét az informatikai biztonság iránt: bejelentette, hogy mostantól a Cyberoam UTM eszközök is megtalálhatók kínálatában. Ezek a hálózati biztonsági termékek egyetlen felületen foglalják magukba a tűzfalat, a behatolásmegelőző rendszert, a vírus- és kémprogramvédelmet, a levélszemétszűrést, a sávszélesség gazdálkodást és más internettel és IT-biztonsággal összefüggő szolgáltatásokat.
Új nyomtatócsalád középvállalkozásoknak
Teljes egészében megújította nyomtatókínálatát az OKI. Az új készülékekre általánosan jellemző, hogy energiafelhasználásuk, környezetterhelésük csökkent a korábbi modellekhez képest, méretük kisebb, vételáruk és üzemeltetésük pedig olcsóbb lett. A cég barcelonai „Smart business” konferenciáján bemutatott újdonságoktól a vállalat nyomtatóforgalmának duplázását várja három éven belül. Megújultak a belépő szintű termékek és a hagyományosan legfontosabb kkv-szektort is továbbfejlesztett termékekkel várja a gyártó.
Közgyűlést tartott az IVSZ
Ma tartotta meg éves közgyűlését az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), ahol Laufer Tamás elnök ismertette a tavalyi év eredményeit és az idei stratégiai célokat. A közgyűlésen az IVSZ tagsága új Etikai és Fegyelmi Bizottsági, Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottsági tagokat, valamint KKV tagozatvezetőt választott.
Magyar Telekom: nagyobb bevétel, kisebb eredmény az első negyedévben
A Magyar Telekom Nyrt. 13,018 milliárd forint nettó profitot ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 15,167 milliárd forinttal, a csökkenés oka a 6 százalékkal alacsonyabb kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredmény (EBITDA) és a magasabb nyereségadó volt, amit csak részben ellensúlyozott a nettó pénzügyi költségek csökkenése.
Ősszel jön az e-bíróság
Olcsóbb és gyorsabb, azaz összességében hatékonyabb lesz az igazságszolgáltatás, működése pedig átláthatóbbá válik az elektronikus ügyfélkapcsolatok fejlesztésével - közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön az MTI-vel annak kapcsán, hogy a hivatalban szakmai napon mutatták be bíráknak, ügyvédeknek, szakembereknek a szeptember végén üzembe álló új rendszert.
Vonatjegyet is lehet venni mobiltelefonnal
Már nemcsak bankkártyával lehet az interneten lefoglalt vasúti menetjegyek árát kifizetni, hanem a mobiltelefonok egyenlegének terhére is, igaz, csak a teljes árúakét - mondta Zaránd György, a MÁV-START Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Magyar Telekom: kérdéses a távközlési adó EU-konformitása
Most úgy tűnik, a júliusban bevezetendő távközlési adó nem fogyasztási típusú adó, hanem vállalati adó lesz, s ezért felveti a kérdést, hogy konform lesz-e az uniós előírásokkal, illetve megvalósítható-e az egész iparág számára - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön.
Kövess minket a Facebook-on!
Cikkgyűjtő
További híreink
PRADA Phone by LG 3.0 teszt
A harmadik Prada telefon járt nálunk egy teszt erejéig. A design megosztotta a véleményeket, viszont a teljesítményre nem volt panasz. A teszt egy csöppet rendhagyóra sikeredett, ugyanis kollégánk barátnője is részt vett benne. Ennek köszönhetően azt is megtudhatjuk, hogy milyen az új Prada mobil női szemmel.
A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary
Mától két napon át tart Siófokon a Media Hungary konferencia. A pénz beszól mottóval meghirdetett rendezvény vendége Finnország.
Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja
A kezdetben másodpercenként 100, majd később 400 gigabit sávszélességű hálózati összeköttetést nyújtó központnak 2013. január 1-én már működnie kell. A hálózat és a központ például 4 millió könyv tartalmát 25 perc alatt képes továbbítani, és már az induló 100 gigabites sávszélesség is nagyobb, mint amennyi jelenleg a magyar internetforgalom lebonyolításához szükséges.