Világsiker a magyar orvosi alkalmazás
Az InSimu fejlesztői a harmadik helyezést érték el a Microsoft Imagine Cup fejlesztői világversenyének Word Citizenship kategóriájában
35 csapat között ért el harmadik helyezést a Microsoft Imagine Cup világversenyen a magyar csapat által fejlesztett InSimu Patient alkalmazás a World Citizenship kategóriában. A fejlesztés forradalmi változást hozhat az orvosi diagnosztikában, jelentősen javítva a gyógyulás esélyét.
Ismét büszkék lehetünk a magyar fejlesztőkre! Kiváló eredményt ért el a Microsoft Imagine Cup fejlesztői világversenyen a magyar InSimu csapat, akik még MedCases néven nyerték meg a tavasszal rendezett helyi, majd regionális döntőt. Fejlesztésüket, az InSimu Patient alkalmazást az amerikai versenyen a szakértők tudományos szempontból is forradalminak nevezték, hiszen a jövőben ezzel az alkalmazással kockázatmentesen és a jelenleginél sokkal jobb eredménnyel lehet tanítani az orvosi diagnosztikát, így javítva a betegek esélyét a helyes diagnózisra és a gyógyulásra. Az orvostanhallgatók és fiatal orvosok a virtuális valóságban, szimulált betegeken és a diagnosztikus módszerek teljes skálájának felhasználásával, emberéletek veszélyeztetése nélkül készülhetnek fel a jövőbeli klinikai hivatásukra.
Az alkalmazás lényege, hogy a felhasználó kap egy virtuális pácienst tünetekkel, hasonlóan a valós szituációkhoz. Az orvostanhallgatók és fiatal orvosok feladata, hogy eldöntsék, milyen vizsgálatra van szükség, mi a páciens baja. Nemcsak az számít, hogy milyen pontos a diagnózis, hanem az is, hogy mennyi pénzt és időt igényel a kezelés.
Az InSimu a World Citizenship kategóriában indult, a döntőben 12 másik, rendkívül értékes alkalmazással versenyeztek. Például egy ecuadori fejlesztéssel, ami a látó és vak emberek kommunikációját segíti, vagy egy kínai megoldással, amely a beszédkárosodások, például a dadogás kezelésében segít. De a versenytársak között volt a tuniéziai „okos kéz”, amely egy műtét nélkül használható protézis azoknak az embertársainknak, akik elvesztették egyik végtagjukat: érzékeli a beteg izommozgását és ez alapján mozog.
Ebben a mezőnyben érte el a kiváló eredményt az InSimu, és kapta meg a harmadik díjat. A fejlesztői világversenyen az összes kategóriában 35 csapat indult az összesen kétszázezer dollár összdíjazásért és a lehetőségért, hogy személyesen a Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella mentorálja a csapatot a továbbiakban. A zsűriben komoly szakemberek mellett igazi hírességek is értékelték a csapatok áldozatos munkáját. Többek között John Boyega, a Star Wars: The Force Awakens sztárja, aki csodálatát fejezte ki a fiatal programozók szenvedélyét látva. Dr. Jennifer Tang pedig az Imagine Cup a 2014-ben győztes Eyenaemia duójának tagja, aki ma már a Forbes Magazine Asia 30 under 30 toplistájáról lehet ismerős, bizonyítva, hogy az Imagine Cup és a felkészülést segítő Imagine Cup Academy során milyen értékes tudásra és képességekre tudnak szert tenni a fiatalok.
„Nagyon örülök ennek a sikernek, mert PhD hallgatókként és kutatókként régóta gondolkodtunk olyan innovatív lehetőségeken, amik segíthetik az egészségügyi dolgozók munkáját. Magam a rezidensképzés elején állva látom, hogy milyen nehéz feladat a diagnosztika oktatása és tanulása, és az Imagine Cup-on elért siker megerősít minket abban, hogy jó úton járunk” – mondta Dr. Tóth Gábor, a csapat tagja.
A világ egyik legkomolyabb, kifejezetten fiataloknak és egyetemistáknak szóló technológiai versenyét megelőzően olyan több hetes felkészítő programot szervezett a Microsoft Magyarország a jelentkezőknek, amely gyakorlati és nélkülözhetetlen kommunikációs és üzleti ismeretekkel segíti a jó ötletet megvalósítóit. Az Imagine Cup Academy egyre népszerűbb, mert nemcsak a verseny során, hanem a mindennapi üzleti életben használható tudáshoz juttatja a kreatív fiatalokat. Erre ékes bizonyíték, hogy idén 43 csapat jelentkezett, és majdnem minden ötödik jelentkező be is jutott a programba.
A magyar fejlesztők évről-évre kiváló eredményeket érnek el az Imagine Cup megmérettetésein. Tavaly a Mistory csapata az Imagine Cup világversenyén közönségdíjat hozott el, a városnéző túrákat saját sztori köré építő alkalmazásukra felfigyeltek a kereskedelmi és a turisztikai cégek is. A fiatalok már fizető ügyfelekkel dolgoznak együtt.
„Az InSimu példája is mutatja, hogy a mai informatikai környezetben a tehetség, tudás és kreativitás gyorsabban hozhat nemzetközi sikereket, legyen szó akár diákokról, akár fejlesztőcégekről. Évről évre a Microsoft Imagine Cup élvonalába jutnak a magyar csapatok, ami tehetségük megmutatása mellett a hazai gazdaság versenyképesebbé tételét is segíti. Mi az esélyegyenlőségben hiszünk a Microsoftnál, ezért is tettük minden fiatal számára elérhetővé a YouthSpark kezdeményezés keretén belül azt a több mint 50 programot, amelyek segítik őket készségeik, tudásuk fejlesztésében, hogy sikeresek legyenek a tanulmányaik során és a munkájukban egyaránt” – mondta Kiszely László, a Microsoft Magyarország platform és fejlesztési evangelista vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Jeruzsálemet még Napóleon is meghódította volna!
- 5g alapú távérzékeléses robotizált műtétet mutatott be az ericsson és a londoni king's college
- Magyar fiatalok segíthetik az orvosokat a helyes diagnózisban
- Az Office alkalmazások Windows okostelefonokra és tabletekre is elérhetők lesznek
- Elérhetőek az androidos tabletekre szánt Office alkalmazások
- A Microsoft YouthSpark programja ismét az Állatkertre összpontosít
- Távoli hozzáférés PC-nkhez a Microsoft új alkalmazásával
- Ajándék Xbox Gold Live tagság Office 365 vásárlóknak
- A Google és a Microsoft együtt fejleszt
- Közép-Kelet Európa legjobb informatikai fejlesztése a Telemedbook
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!