A Motorola már a második negyedév miatt aggódik

MTI Sajtóadatbank, 2001. április 12. 07:39
Az év második negyedében a várakozásoknál rosszabb első negyedévitől is elmaradó eredményt lát valószínűnek a Motorola. A mobiltelefonok és félvezetők gyártásában is érdekelt amerikai nagyvállalat eszerint újabb sokéves negyedévi negatív csúcsot jelez, egy nap leforgása alatt két kedvezőtlen előrejelzést téve.
A mobiltelefonok eladása terén – értékben – viszont már nem számít romlásra – derült ki szerdai értékeléséből. Nyereségtermelő képességének javulását is várja a már folyó negyedéves ciklusban – jelentette a Reuters. A félvezetők eladásának kilátásai azonban romlanak, de a Motorola egyelőre nem bocsátkozott vállalati számszerűsítésekbe. Az ágazat egészét tekintve az idén 10-15 százalékos eladáscsökkenést valószínűsít.

Előző nap a nyomott várakozásoknál is rosszabb első negyedévi eredményt – benne 1 milliárd dolláros értékesítési visszaesést – jelentett a keddi New York-i tőzsdezárás után a Motorola, amely előzőleg két profitfigyelmeztetéssel is igyekezett edzeni a befektetők idegeit.

A szerda hajnalban közzétett táblázat szerint a nettó veszteség 533 millió dollár – részvényenként 24 cent – volt a március 31-ével zárult három hónapban, a tavalyi azonos időszak 448 millió dolláros (21 cent EPS) profitja után.

A folytatódó tevékenységből eredő, egyszeri tételek nélkül számított üzemi veszteség 206 millió dollár, részvényenként 9 cent volt.

A Motorola – a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója a Nokia után – 16 éve most számolt be először negyedévi veszteségről.

A cég bevétele az idei első negyedében 7,752 milliárd dollár volt, 11 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 8,768 milliárd dollárnál.

A Thomson Financial/First Call pénzügyi elemző csoport piaci konszenzusa előzőleg részvényenként 7 centes üzemi veszteséget és 7,97 milliárd dolláros értékesítést valószínűsített a cégnek a vizsgált időszakra.

A Motorola már novemberben, majd februárban is profitfigyelmeztetést adott ki idei első negyedévére a gyenge amerikai és globális mobiltelefon- és félvezető-keresletre hivatkozva.

A cég papírja a New York-i értéktőzsdén 13 százalékkal, 1,50 dollárral, 13,00 dollárra emelkedett a keddi zárásra, annak a befektetői meggyőződésnek a hatására, hogy a két profitfigyelmeztetés után a Motorola nemigen tud kínos meglepetést okozni. A zárás utáni folytatódó elektronikus forgalomban a papír 0,95 dollárt vesztett az eredménybeszámoló után. A részvény tavaly májusban még 52,64 dollárral állított be 52 heti zárási csúcsot.

A Motorola már tavaly óta agresszív költségcsökkentő programot hajt végre; ennek egyik eleme 22 ezer fő szélnek eresztése a 147 ezres alkalmazotti gárdából, ami 15 százalékos leépítést jelent.

A két nagy rivális, a Nokia és a világ harmadik legnagyobb gyártója, az Ericsson április 20-án teszi közzé negyedéves jelentését. Mindkét cég szintén előzetes profitfigyelmeztetéseket tett közzé a lanyhuló értékesítés miatt.

Kulcsszavak: Motorola +mérleg +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36