Harmadik generációs pókerparti

Mészáros Péter, 2002. július 14. 20:36
Egyre több neves cégtanácsadó jelenti ki, hogy a harmadik generációs (3G) mobiltelefon-hálózat bevezetése Európa-szerte 270 milliárd eurónyi értéket semmisít meg. A probléma gyökere az UMTS-licencekbe és az infrastruktúra kiépítésébe fektetett és fektetendő hatalmas összegekben keresendő, hiszen ezek a pénzek 2017 előtt nem amortizálhatók. A GrowthPlus, a növekedési szektor magánvállalkozásainak európai érdekkijárója azt követeli, hogy a tavaly őszi európai UMTS-aukciók eredményeit semmisítsék meg, tekintettel azok súlyos gazdasági kihatásaira. A British Telecommunications szerint az új adatátviteli hálózat kiépítése olyan sokba kerül, hogy néhány vállalat össze fog omlani a pénzügyi teher alatt, s lehet, hogy a hálózatokat soha nem is fogják kiépíteni. Mindezt alátámasztani látszik a Deutsche Telekomot (DT) érintő ingatlanvagyon-hamisítási botrány vagy a KPN grandiózus cégeladásai, amelyek átrendezhetik a magyar telekommunikációs piacot is.
Egy évvel ezelőtt minden idők csúcsértékén zárt a két legnagyobb európai távközlési vállalat, a brit Vodafone és a DT részvénye. A szép napokban a DT vezérigazgatója, Ron Sommer azzal hencegett, hogy cége bármelyik amerikai vállalatot meg tudja venni. A Vodafone éppen csak bekebelezte a német Mannesmannt a világ addigi legnagyobb összegű vállalatfelvásárlási akciójában. Küszöbön álltak a harmadik generációs mobilkoncessziók pályázatai, újabb bevételnövekedést ígérve a szolgáltatóknak.

Utána minden elromlott. A távközlési szolgáltatók összesen 134 milliárd eurót gomboltak le a harmadik generációs engedélyekért. A Moody’s nemzetközi hitelminősítő már tavaly nyáron arra figyelmeztette a piacokat, hogy az európai harmadik generációs mobiltávközlési rendszerek megteremtése a részt vevő vállalatoknak 300 milliárd eurójába fog kerülni, s ez a költségteher alaposan kikezdheti e cégek hitelkockázati megítélését.

Olyan időkben, amikor az európai gazdaság a tőzsdék hanyatlásától szenved, az UMTS-licencek kiadása tovább súlyosbítja a tőkehiányt. A licencdíjakra kiadott milliárdok nem az új technológiák, illetve új munkahelyek létrehozásába áramlottak, vagy a gazdasági növekedést ösztönözték, hanem közvetlenül az államkasszákba vándoroltak. Az aukciók nem egyebek, mint egyfajta adóztatási formák. Európa jelenleg világelső a mobiltechnológiában. Csak az UMTS-aukciók törlésével biztosítható, hogy a jövőben is elég tőke áll majd rendelkezésre a vezető hely megtartásához – jelentette ki a GrowthPlus alelnöke.

Peter Cochrane, aki tavaly novemberig a harmadik generációs mobiltelefónia kutatási programját vezette a British Telecommunicationsnél, a BBC gazdasági műsorában "igen kemény pókerjátszmának" minősítette az UMTS-vállalkozásokat, hozzátéve: sokan mindent erre a technológiára tettek fel. A szakértő szerint azonban az európai – és főleg a brit – cégek "magukkal szúrtak ki", mivel véleménye szerint az UMTS-technológia nem is fog megjelenni a piacon. Cochrane a tavalyi európai UMTS-aukciókat "az őrültségről készített igen jó tanulmánynak" nevezte.

Az átértékelődés biztos jele, hogy a belga kormány 3G-s árverésére egyetlen új cég sem jelentkezett, a megszabott minimáláron a jelenlegi GSM-szolgáltatóknak osztották ki a frekvenciákat, lemondva a remélt másfél milliárd eurós bevételtől. A DT-nél már nagyobb a zavar, a cég hitelkockázati megítélésének javításához február végén 2 milliárd márkával leértékelte ingatlanvagyonát, és ettől a tavalyi nettó nyereségét kénytelen volt 5,9 milliárd euróra igazítani a korábban közölt 7,4 milliárd euróról. A részvényesek a lépés miatt kártérítést követelnek a német távközlési vállalattól azon a címen, hogy az meghamisította az ingatlanvagyonáról szóló kimutatást, és ezzel ártott a részvények értékének. Az illetékes bonni bíróságon formálisan már meg is kezdődött a vizsgálat a DT vezetői ellen.

Közben a holland KPN tárgyalást kezdett a magyar Pannon GSM-ben lévő 44,7 százalékos és a PanTelben lévő 75,2 százalékos részesedésének eladásáról. A távközlési vállalat legkevesebb 5 milliárd eurót akar szerezni nem létfontosságú tulajdonrészek értékesítéséből, adósságai csökkentése végett. A hírek szerint a Vivendi már jelezte érdeklődését a Pannon-részesedés iránt, de a norvég Telenor és a finn Sonera is ott szerepel a valószínű vásárlók között. El lehet játszani a gondolattal, hogy hamarosan a Matávnak is színt kell vallania, megveszi-e saját tulajdonosától, a DT-től a Westelt, vagy épp jó alkalom kínálkozik a konkurenciába történő befektetésre. A KPN elnöke, Paul Smits annyit közölt a lehetséges vevőről, hogy olyan cégekkel tárgyalnak, amelyek nem vásároltak eddig harmadik generációs koncessziókat, mert manapság csak az ilyeneknek van pénzük.

Kulcsszavak: =sommer mobilhálózat UMTS

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36