Nincs jelentősége a Rambus DDR-jogdíj nagyságának

Tóth Kristóf, 2001. május 7. 07:51
Az elmúlt héten fény derült a Rambus Inc. DDR és SDR SDRAM memóriák gyártása után kiszabott jogdíjának pontos nagyságára, amely a DDR tekintetében különösen magas. Az elemzők szerint azonban ennek nincsen túlzott jelentősége a DDR modulok árát illetően.
Az elmúlt héten a Rambus Inc. bejelentette, hogy az SDRAM memóriamodulok gyártása után kiszabott jogdíja az eladási ár 0,75%-a, a DDR-SDRAM-ok esetében pedig ugyanez 3,5%-ot tesz ki. Az ipari szakértők szerint a chipiparban hasonló esetekben 1%-alatti jogdíjat szokás megállapítani, tehát az SDRAM utáni jogdíj átlagosnak mondható. A DDR-SDRAM memóriák gyártása után követelt 3,5% azonban szinte az összes szakember szerint irreálisan magas.

Egyesek szerint a DDR-licenc nagysága valószínűleg kompenzálni hivatott a drága és csalódást okozó Rambus DRAM, és az olcsó, és ehhez mérten igen jó teljesítményt nyújtó DDR-SDRAM ára közötti óriási különbséget, vagy legalábbis annak egy részét. Az elemzők a közelmúltban azonban arra a következtetése jutottak, hogy azok a társaságok, amelyek szembeszálltak a Rambussal és nem fizetnek jogdíjat, nem élveznek különösebb árelőnyt a többi DRAM-gyártóhoz képest.

Bár három jelentős DRAM-gyártó, név szerint az Infineon, a Micron és a Hynix (Hyndai) megtagadta a DDR-jogdíj fizetését és perbe szállt a Rambusszal, az árak mégsem tudtak olyan szintre csökkenni, hogy a DDR-SDRAM 2002 eleje előtt általánosan elterjedtté váljon, mondják az elemzők.

A megfigyelők szerint a DDR memóriák piaca egyelőre olyan jelentéktelen, hogy azok a gyártók, amelyek kifizetik a 3,5%-os jogdíjat, mint a DRAM piacvezető Samsung, rövid távon semmiképpen sem kerülnek anyagi hátrányba. "A DDR fő piaca jelenleg a grafikus kártyák memóriamegoldása, ezekben a kártyákban pedig nem okoz jelentős áremelkedést a DRAM chipek árának ilyen kis mértékű megemelkedése" - mondta az ebnewsnak Sherry Garber, a phoenixi Semico Research Corp. elemzője.

"Mivel a DDR memóriák jelenleg emelt áron kaphatóak új voltuk miatt, a 3,5%-os árkülönbség elveszlik a piac zűrzavarában." "2001 végén azonban megindul a technológia körüli árverseny, ahol a 3,5%-os hátránynak komoly jelentősége lesz."

Kulcsszavak: jog Rambus memória

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36