Hacker támadás a Nasdaq rendszere ellen
Decemberben hacker támadás érte a technológiai cégek tőzsdéjének, a Nasdaq-nak egyik számítógép rendszerét, amit a nyomzás érdekében egyelőre nem akartak nyilvánosságra hozni, ám egy Wall Street Journal cikk most hétvégén megszellőztette a hírt, így a Nasdaq szóvívője is kénytelen volt megszólalni. Frank De Maria elmondta, hogy a biztonsági figyelő rendszer gyanús fájlokat talált egy olyan szerveren, amelynek nincs kapcsolata a kereskedelmi adatokkal.
A támadás az Internet alapú Directors Desk részt érinti, amely elsősorban az együttműködő testületek kommunikációját irányította. A gyanús fájlokat tavaly év végén vették észre, és azonnal eltávolították. A támadók nem férhettek hozzá az ügyfelek adataihoz – erősítette meg Frank De Maria. A kereskedelmi szerverek elkülönítve működnek, így azokat nem érte támadás. Az amerikai Igazságügyi Hivatal megkezdte a nyomozást, és arra kérte a Nasdaq-ot, hogy a vizsgálat érdekében annak végéig, de legalább február 14-ig ne hozza nyilvánosságra az esetet. De a szombaton megjelent Wall Street Journal cikk szükségessé tette a pontos információk közlését.
Kapcsolódó cikkek
- A Stratfor az adatvédelem megsértésének minősítette a WikiLeaks-kiszivárogtatást
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (2. rész)
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (1. rész)
- Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker
- Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is
- Izraeli hackerek áldozata lett egy iráni médium és egy minisztérium honlapja
- Több órára leálltak a lengyel közigazgatási szervek honlapjai
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
- Az FBI lecsapott a Megauploadra, az Anonymous válaszul az FBI-t támadta
- Egyre inkább eldurvul az izraeli-arab hackerháború
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.
Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával
A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.