Az Intel mégis kiáll a SOI technológia mellett?

Tóth Kristóf, 2001. november 27. 08:40
Az ezen a héten Washingtonban megrendezésre kerülő International Electron Devices konferencián a világ legnagyobb chipgyártójaként nyilvántartott Intel cég képviselői a várakozások szerint több olyan előadást tartanak majd, melyek középpontjában az áll, hogy az Intel milyen új technológiai megoldások bevezetésére készül annak érdekében, hogy az évtized második felében a terahertzes működési frekvenciák is elérhetőek legyenek, persze eleinte csak laboratóriumi körülmények között.
Az Intel ezenkívül várhatóan beszámol majd arról, hogy a jövőben rendkívül nagy hangsúlyt kíván fektetni az olyan új technológiák kifejlesztésére és alkalmazására is, melyek révén a következő generációs processzorok fogyasztása jelentős mértékben csökkenthető lesz, hiszen lényegében ez lehet a minden eddiginél magasabb frekvenciájú mikrochipek sikerének záloga. Az Intel szerint egyébként a megfelelő kémiai és architektúrabeli változtatásoknak köszönhetően, ha minden jól megy, akár már 2007-ben olyan processzorok is előállíthatók lesznek, melyekben milliárdnyi tranzisztor kap helyet, miközben a chipek fogyasztása a jelenleg forgalomban lévő processzorok fogyasztásának a felét sem éri el.

"Amennyiben nem teszünk semmit, és a processzorok esetében nem folyamodunk lényegi változtatások bevezetésére, akkor hamarosan elérkezünk a jelenleg alkalmazott technológiák határaihoz. Úgy vélem, elsődleges feladatunk az, hogy minél komolyabb mértékben csökkentsük a mikroprocesszorok fogyasztását, ugyanis szerintem ez lehet a következő generációs chipek sikerének záloga" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Rob Willoner, az Intel Logic Technology Group tudományos munkatársa.

A várakozások szerint a jövő heti washingtoni konferencia legérdekesebb előadása az lesz, melyen az Intel várhatóan bejelenti, hogy a közeljövőben napvilágot látó processzorai esetében mégis alkalmazni kívánja az SOI (Silicon On Insulator) technológia egyik fajtáját. Köztudott, hogy az Intel vezetői eddig szinte minden nyilatkozatukban élesen kritizálták a szilícium a szigetelőn technológiát, különböző források szerint most azonban az Intel mégis kiáll az SOI mellett. Az IBM az SOI technológiákat egy ideje egyébként már javában használja, és a jövő heti konferencián várhatóan különböző továbbfejlesztett SOI megoldásokról is lerántja majd a leplet.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36