A "KPN-segély" ára 4,9 euró lett

MTI Sajtóadatbank, 2001. december 10. 11:48
Az eladósodott holland KPN Telecom 5 milliárd eurós (4,44 milliárd dolláros) piaci segélykérelmét részvényenként 4,90 euróra árazta pénteken, a piacon várt 4,50-5,00 eurós sáv felső széléhez közel.
5,00 eurón is el lehetett volna adni, nagyon jól ment az üzlet - mondta egy elsődleges forgalmazó hírügynökségeknek.

Az összetett, kétszakaszos kibocsátás második, 2 milliárd eurós részét három és félszeresen túljegyezték.

A KPN, amely tavaly vállalatfelvásárlásokra és a harmadik generációs mobilengedélyekre költekezve 22,3 milliárd eurós adósságot halmozott fel, a bevételt elsősorban adósságtörlesztésre, mérlege megerősítésére használja fel, miután a tavasszal bejelentett részesedésértékesítési tervek - egyebek között Magyarországon - csakrészben sikerültek, és nem sikerült a szomszédos Belgacommal tervezett egyesülés sem.

A kibocsátás pénzügyi biztonságot nyújt a KPN-nek, ami megnyugtató - mondta egy holland alapkezelő.

A KPN-részvények, amelyek 4,5 százalékkal alacsonyabban, 5,11 eurón zártak csütörtökön, idén 57 százalékkal estek, és 42 százalékkal alulmúlták a Dow Jones távközlési átlagát.

De a múlt hónapban kinevezett új elnöknek, a befektetők által csak "jó srácnak" titulált Ad Scheepbouwernek sikerült bizalmat plántálni az új befektetőkbe és megnyerni őket a tőzsdézésnek. Elemzők szerint a kibocsátást segítette a szerencse is: az utóbbi napok jó tőzsdei hangulata, és az, hogy néhány nemrégi kibocsátás, közte a finn Soneráé, a France Télécomé és a BT-csoport mobilrészlegéé váratlanul sikeres volt.

A KPN jelenleg nagyságra a 12. az egykori európai távközlési monopóliumok között.

Ugyancsak nagy segítség volt, hogy a kibocsátás első, régi részvényeseknek fenntartott 3 milliárd eurójából annyit vásárolt a holland kormány, amennyivel fenntartja eddigi 34,7 százalékos részesedését a KPN-ben. A többi régi részvényeseknek csak az egynegyede jelentkezett az új részvényekre. A KPN előző, tavaly novemberi 4 milliárd eurós kibocsátását nem támogatta a holland kormány, igaz, akkor még 17 euróra lehetett árazni a részvényeket.

Bár Scheepbouwer csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a részvények szabadon árusított 40 százalékát túljegyezték, egyes források szerint ezekre csak 4,50 eurós, illetve annál alacsonyabb ajánlatok érkeztek. Ha a rövid távra befektetők, egyebek közt a fedezeti alapok 5,00 euró körüli ajánlatot tesznek, az új részvényekért kevesebbet ígérő alapkezelők kiszorulhatnak az üzletből, és a KPN bizonytalan árfolyama újra lejtőre kerülhet.

A legtöbben elismerik, hogy a KPN-nek nem volt más választása. Idei adóssági rekordja több mint hatszorosa a tavalyi pénzforgalmi többletének (EBITDA), és eltörpül mellette a cég 6,3 milliárd eurós piaci tőkeértéke is.

Amíg a vállalat nem tett volna semmit adósságai kezelésére, kötvényeit a hitelminősítő intézetek minden bizonnyal leértékelik, növelve ezzel a kölcsönök költségét és az aggodalmakat, vajon a vállalat képes lesz-e adósságait törleszteni.

Bár a kibocsátás csökkenti majd a nyereséget - mondták elemzők -, helyre fogja állítani a pénzügyi stabilitást, és az adósságot év végére 15 milliárd euróra viszi le, ami még mindig nagy, de könnyebben kezelhető szám.

Egy kérdés azonban továbbra is tisztázatlan: vajon a pénzzel újra ellátott KPN akar-e bent maradni Európa legnagyobb és legversengőbb távközlési piacán, Németországban? A KPN-nek ugyanis többségi részesedése van az E-Plusban, a német piacon a harmadik legnagyobb mobilcsoportban, pedig ezt nehezen engedheti meg magának. Adóssága közel 60 százalékát az E-Plus okozta.

A KPN péntek délután 5,58 eurót ért az amszterdami értéktőzsdén, 0,47 euróval, azaz 9,2 százalékkal többet a csütörtöki zárónál.

Kulcsszavak: +céginfo KPN

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36