Közös posta-teleház szolgáltató központok

Kovács Attila, 2002. január 5. 12:06
A Magyar Posta együttműködési megállapodást készít elő a Teleház Szövetséggel, amelynek értelmében azokon a - főleg kisebb - településeken, ahol mindkét intézmény működik, illetve ott, ahol internetes szolgáltatások bevezetését tervezik a közeljövőben, a posta és a teleház közös helyiségbe költözik.
Ilyen módon egyazon helyen állnak az ügyfelek rendelkezésére, ugyanakkor mindkettőjük számára gazdaságosabbá válik a működtetés, továbbá a Magyar Posta és a Teleház Szövetség közösen fejlesztheti és gondozhatja ezeket a szolgáltató pontokat. A tervek szerint elsőként hat dunántúli községben alakítanak ki közös posta-teleház szolgáltató központot. Alsómocsoládon, Bükkösön és Kárászon a már működő teleházak „fogadják be” a postát, míg Balatonszabadiban, Mecseknádasdon és Sombereken a teleházak költöznek be a postahelyekre.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55