Az Apple az iMac-el új stratégiát választott

Kiss Ádám Zoltán, 2002. január 12. 21:08
A lapos kijelzős iMac család megjelenésétől rendkívül sokat vár az Apple, mely állítása szerint tanult a PC-piac lelassulásából, szerintük igazán új, valóban többet nyújtó termékeket kell piacra dobni, és a várt vevők nem fognak elmaradni.
A vállalat hiszi, hogy az asztali gépnek szánt iMac, a hordozható új iBook, és a tökéletesített Mac OS X új generációs operációs rendszerrel versenyképes maradhat, mert valódi teljesítményt nyújt, míg a nagy PC-gyártóknál egymást érik a leárazások, és a tömeges elbocsátások. Mark Rogers, az Apple nagy-britanniai kirendeltségének vezetője elmondta, hogy a PC-platformban már jó ideje nem történt számottevő változás, szinte az egyetlen hajtóerő egy gyorsabb processzor, mely azután a változó tokozások, és frontoldali busz-sebességek miatt rossz szájízű kényszerfejlesztésre sarkallja a felhasználót, ám így is eljön a határ, amikor a gyorsabb központi egység már nem elég hajtóerő.

Ők a máris sokszor kihasználatlanul maradt sebesség növelésével szemben inkább a használhatóság terén nyújtott többletszolgáltatásokat fejlesztik, céljuk az, hogy az iMac vagy az iBook a digitális életvitel mindennel kompatibilis központja legyen, beleértve a kamerákat, fényképezőgépeket, a zene-kezelést, a videovágást, a CD, DVD írást és a digitális fotóalbumok szerkesztését. Rogers szerint, ha ez megvalósul, és a gép máris digitális központtá válik és nem csak a távoli jövőben, akkor a felhasználók számára máris megvan a valós ok a fejlesztésre.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36