Aratott a Freelancer az E3 játékkiállításon

Arany Tóth László Arany Tóth László, 1999. június 18. 00:24
Az 1999-es elektronikus szórakoztató játékok kiállításán (Electronic Entertainment Expo, E3) a 32 tagú, újságírókból álló zsűri négy díjjal jutalmazta a Microsoft legújabb űrszimulátor játékát.
A Freelancer a legjobb show, a legjobb játék és a legjobb szimuláció díját, valamint a kiemelkedő grafikus teljesítményért járó különdíjat nyerte el. A Freelancer, melyet a legendás játéktervező, Chris Roberts alapította Digital Anvil fejlesztett ki, a Los Angeles-i bemutató legtöbbet emlegetett termékévé vált. Jóllehet kereskedelmi forgalomban csak a 2000. év második felében lesz elérhető, a játszani vágyóknak nem kell ilyen sokat várniuk, hiszen előzetesét, a Starlancert az idén nyáron dobja piacra a Digital Anvil.

A Freelancer sikere mellett a Microsoft öt másik babért is magáénak tudhat: a legjobb perifériáknak járó díjakat a Micorosft Sidewinder Dual Strike 3 dimenziós játékvezérlő, illetve a forradalmian új technológiát alkalmazó IntelliMouse Explorer egér nyerték, a legjobb stratégiai játéknak az Age of Empires II-t, az Age of Kingset választották, a legjobb hálózati játéknak járó díjat az Asherons Call vitte el, a legjobb kirakós játék pedig a Pandoras Box lett.

Kulcsszavak: kiállítás játék

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 7. 17:19

Free File Unlocker 5.16

Az egyszerűen használható Free File Unlocker alkalmazás segítségével a felhasználók feloldhatják, átnevezhetik vagy törölhetik azokat a fájlokat, amelyek törlésénél problémák merültek fel (zárolt, nem olvasható fájl, hozzáférés megtagadva stb.)

2024. május 7. 17:14

Simple MP3 Cutter Joiner Editor 4.3

A remek, ingyenesen használható MP3 szerkesztő programmal lehet darabolni, egyesíteni, keverni, hangeffektusokkal különlegesebbé tenni zenei állományainkat. Nem csak MP3-at, hanem több mint 15 egyéb hangformátumot is képes kezelni.

2024. május 7. 17:05

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

Viber: Hívószám-azonosító funkció Android-felhasználóknak

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 16:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36