Kiállításon mutatta be új csúcsmodelljeit a Portocom

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2002. december 3. 16:59
A Millenáris Park területén 2002. november 29-én megrendezett kiállításon egyedülálló alkalom nyílt a nagyközönség részére, hogy kipróbálják a következő, 2003-as év Portocom csúcsmodelljeit, valamint a többi kiállító digitális nyomatóit, digitális kameráit, webkameráit, projektorait és programalkalmazásait.
A Portocom Rt. Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő notebookgyártó vállalata. Az idén ezt az eredményt nem csak eladási statisztikáinak köszönhette: mintegy 3600 darab notebookot adott el, és az erősödő verseny ellenére forgalmát 20%-kal tudta növelni az előző évi eredményeihez képest, mindezek mellett megnyerte az MKGI által kiírt notebooktendert is, amelynek keretében 290 millió forint értékben az állam számára is szállíthatja hordozható számítógépeit.

A mára éves szinten közel 2 milliárd forint forgalmat bonyolító vállalatot 1995-ben magyar magánszemélyek alapították. Az indulásnál öt munkatárssal, és még kft.-ként vette fel a versenyt a multinacionális cégek kínálatával, és mára bebizonyította, hogy kiváló szolgáltatásokkal, szakértelemmel és kitartással egy hazai vállalkozásnak is van helye a piacon. A vállalat azóta külföldi befektetőkkel rendelkező részvénytársasággá alakult, alkalmazottainak száma 38 fő, és a közel kétszáz viszonteladóból álló hálózata az egész országot lefedi.

A közel 8 éves működése alatt több mint 20 ezer, ISO 9001:2000 minőségbiztosítási rendszerben gyártott noteszgépet értékesített, melyeknek végszerelése, a hazai notebook-fejlesztők szakértelmének felhasználásával, Magyarországon történik. Termékválasztéka a gyors piaci fejlődésnek köszönhetően idén ismét két új típussal bővült. A MultiFlash kibővített memóriájával és továbbfejlesztett adattovábbítási rendszerének köszönhetően hatékonyabb energiafelhasználásra képes, ezáltal egységnyi idő alatt hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé. A MultiBoss Pentium IV-es processzorának és ATI Mobility Radeon 9000 típusú videovezérlőjének köszönhetően egyedülálló háromdimenziós képi megjelenítést tesz lehetővé. Ez a gép már Bluetooth technológia opcióval kerül forgalomba.

A Portocom Rt. specialitása a méretre gyártás, melynek lényege, hogy a vevők szabadon választhatnak egy adott számítógéphez processzort, merevlemezt és memóriát, ezáltal a vevői igényeknek legmegfelelőbb gép kerül összeállításra. A méretre gyártást támogatja a Portocom Rt szakszervize, amely folyamatos alkatrész-utánpótlásának köszönhetően egynapos javítási garanciát vállal, vagy ha ez nem lehetséges a javítás idejére cseregépet biztosít. A Portocom sikeresen alkalmazta a "vevőorientált" kereskedelmet: a vásárlók 4 hétig szabadon használhatják a mobilszámítógépet, díjmentesen vehetik igénybe a vállalat internetes www szerverét és tanácsadását. A vállalat minden mobilszámítógépre 3 év garanciát ad, amely kérésre csökkenthető. A mobilgépek fődarabjait egyedileg nyilvántartják, így minden alkatrész élete: szállítója, felhasználója, esetleges meghibásodások naplója, illetve az ezekből készített statisztika azonnal rendelkezésre áll. A Portocom Rt. minden általa forgalmazott gépre visszavásárlási garanciát is ad. Vásárlás esetén lehetőség van lízing, részletfizetés és tartós bérlet igénybevételére is.

Kulcsszavak: Portocom notebook

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55