A Microsoft is online zeneszolgáltatást indítana

Tóth Kristóf, 2003. július 28. 12:13
Bill Gates, a Microsoft igazgatósági elnöke a napokban bejelentette, hogy a szoftveróriás lehetőséget keres az online zeneszolgáltatások piacára való belépéshez.
Egy, a Windows Media Playerre épülő online zeneszolgáltatás, akár maga a Microsoft, akár a társaság partnerei biztosítanák, komoly veszélyt jelent az Apple Computerre nézve, amely a PC piacra is ki kívánja bővíteni népszerű iTunes Music Store zeneszolgáltatását.

Gates egy elemzői konferencián úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a társaság saját online zeneszolgáltatást ad ki, a cél a felhasználók kényelmének növelése. Mindez feltehetően annyit jelent, hogy a felhasználók a Windows-ba épített szoftvereken keresztül is képesek lennének elérni a szolgáltatást, és nem lenne szükség külső cégek megoldásaira.

"Ez egy olyan funkció, amelyet érdemes lenne tartalmaznia az operációs rendszernek, de nem okozna a felhasználók számára áremelkedést" - mondta Gates.

Egyelőre azonban még nem lehet tudni, hogy egy ilyen, Microsoft-féle online zeneszolgáltatás pontosan hogyan épülne fel. A társaság ezidáig ugyanis elsősorban a technológiákra koncentrált az online médiapiacon, nem pedig az azokkal biztosított szolgáltatásokra.

A Microsoft Windows Media Playeren keresztül már jelenleg is elérhető a FullAudio MusicNow, és a Pressplay zeneszolgáltatás.

Gates szerint egy Windows Media Player alapú Microsoft zeneszolgáltatás fő riválisi várhatóan az America OnLine (AOL), Yahoo, és RealNetworks cégek lennének.
Kulcsszavak: Microsoft onlineszolg zene

MRT Mixer 4.0

A különleges funkciókkal ellátott DJ program 4 hangfájl egyidejű lejátszásának és a köztük lévő hangok átfedésének lehetőségével, különböző hangeffektusokkal, valamint az egyes hangfájlok effektusainak szerkesztésével kiváló választás mixelt dalok készítésére.

2024. május 5. 16:39

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

HR és munkavállalói oldalról is kihívás az anyák foglalkoztatása itthon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 13:01

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55