Pannon GSM: első hazai nyilvános UMTS-hívás
A Pannon GSM október 9-én tartott sajtótájékoztatóján a Nokia
közreműködésével a magyar piacon első alkalommal mutatta be
demonstrációs céllal működés közben a harmadik generációs (3G – UMTS)
mobil telekommunikációs adatátvitelt.
Huszlicska József, a Pannon műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta: cége folyamatosan fejleszti a 3G alkalmazásba vételéhez szükséges műszaki feltételeket. A szintén most bemutatkozó új kommunikációs igazgató, a MOL-tól „átigazolt" Felkai György szerint az üzleti feltételek tisztázása, mértéktartó állami szabályozás esetén a Pannon felkészült az UMTS alkalmazásba állítására, ám a piac fogadókészsége messze áll a felkészültségtől, a fejlett országokban is – főleg a drága licencdíjak miatt is - alacsony az érdeklődés, így az új technika bevezetése még korai lenne.
Kapcsolódó cikkek
- Blogolásra is alkalmas a Samsung SGH-L760 3G-s telefon
- A Velencei-tónál is gyorsít a Pannon
- Havi száz perc ajándékba a Pannontól
- Meghosszabbított mobil internet akció a Pannonnál
- Májusban 42 ezerrel nőtt a hazai mobil-előfizetők száma
- Vodafone szélessávú mobil internet a Balatonnál is
- Pannon 3G/HSDPA már a Balaton környékén is
- 3 új, középkategóriás Nokia mobil és 3 új headset
- "Investor in People" díj újra a Pannonnak
- Magyarország új példaképei
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).