Európai mobilprojekt regionális lapok számára az MTI részvételével

MTI Sajtóadatbank, 2004. augusztus 18. 11:11
A MINDS mobil-médiaprojekt szándéka szerint még az idén mobilszolgáltatást lehetővé tevő felületet nyújt helyi és regionális lapok számára.
Meinolf Ellers, a dpa-infocom, a német dpa hírügynökség multimédiás leányvállalata ügyvezetője elmondta: a MINDS hamarosan olyan technikai megoldásokat tud kínálni, amelyek segítségével a regionális újságok, az üzleti lapok vagy az önkormányzatok megjelenhetnek kínálatukkal a mobilkészülékeken.

A MINDS-projektet (Mobile Information and News Data Services for 3G, harmadik generációs mobil hír- és információs adatszolgáltatás) az Európai Bizottság finanszírozza az e-content program keretében. A konzorcium alapító tagja Ausztria, Németország, Svájc, Magyarország
és Hollandia nemzeti hírügynöksége.

A MINDS technikai partnereivel az arvato systems/Bertelsmann, a CoreMedia AG és a Fraunhofer FOKUS cégekkel -, valamint az Ifrával, a kiadók nemzetközi szövetségével karöltve jövőbemutató mobilszolgáltatásokat dolgoz ki, és ennek keretében Európa-szerte érvényes szabványokat is kialakít. Annak érdekében, hogy a szolgáltatások köre a lehető legszélesebb legyen, más európai országok nemzeti hírügynökségei is együtt fognak működni a MINDS-szal. Az európai projektet vezető mobilszolgáltatók és egyre több lapkiadó is támogatja.

A nyolc hónapja indult MINDS-projekt már megteremtette új mobilszolgáltatások gyors fejlesztésének és értékesítésének feltételeit, így a szerkesztőségek és a mobilszolgáltatók közötti technikai kapcsolatok egyszerűsítését, továbbá szerződéstípusokat és üzleti modelleket alakított ki.

A csoport emellett tizenkét innovatív mobilszolgáltatást dolgozott ki az új UMTS mobilhálózati szabvány (3G technológia) számára, és ezeket a következő hónapokban termékéretté fejleszti. Ezek között van olyan mobiltelefonos szolgáltatás, amelynek segítségével regionális lapok helyi jelentőségű híreket, élő sporthíreket vagy hirdetéseket küldhetnek olvasóiknak.
Kulcsszavak: MTI mobilszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55