A Pannon GSM Magyarország példaképeit díjazza

forrás Prim Online, 2004. október 13. 13:50
A Pannon GSM társadalmi szerepvállalása új korszakba lép: a társaság létrehozza a Pannon GSM Példakép Alapítványt, amelynek célja, hogy a nyilvánosság erejével és anyagilag is támogassa azokat a honfitársainkat, akik értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutatnak. A Példakép Alapítvány egyenként egymillió forintos díjjal ismeri el azok munkáját, akikre az egész ország felnézhet.
A Példakép Alapítvány az egész országból, mindenkitől vár javaslatokat arra, hogy kik legyenek a díjazottak, kik és miért hivatottak arra, hogy példaképként tekintsük rájuk. Az alapítvány a médiában közzétett felhívásban is meghirdeti, hogy várja a jelöléseket, s az első díjakat még ebben az esztendőben átadja Magyarország példaképeinek.

Ove Fredheim, a Pannon GSM vezérigazgatója az alapítványtételről elmondta: "Közel hárommillió ügyfelünk révén a magyar családok mindegyikével kapcsolatban állunk, társaságunk évtizedes működése során sajátos nézőpontból, rendkívül mélyen és alaposan ismertük meg ezt a társadalmat. Azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon, ebben a történelme talán legnagyobb fordulópontja után alig másfél évtizeddel még mindig átmeneti korban levő, az Európai Unióhoz frissen csatlakozott országban nagyszerű emberek sora munkálkodik jó ügyekért gyakran nehéz körülmények között, s gyakran úgy, hogy szűk környezetükön kívül alig tud róluk valaki. A Pannon GSM Példakép Alapítvány célja, hogy egész Magyarországnak megmutassa ezeket az embereket, s munkájukat anyagilag is segítse."

A Pannon GSM az alapítványt ötmillió forintos alaptőkével hozza létre s a továbbiakban folyamatosan finanszírozza annak működését. A bejegyzés alatt álló kuratórium elnöke Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, tagjai Mezriczky László, a HP Magyarország marketing-kommunikációs igazgatója, Molnár Gabriella, a Nők Lapja főszerkesztője, Nádori Péter, a Krecz & Nádori ügyvezető igazgatója és Somlyai Dóra, a Pannon GSM vállalati kommunikációs igazgatója.

Az alapítvány már várja a jelöléseket!
Kulcsszavak: Pannon GSM szponzor

mobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

NFC világkongresszuson mutatkozik be a Cellum világújdonsága

A szeptember 19 és 22-között Franciaországban megrendezett NFC World Congress rendezvényen is bemutatja a magyar Cellum az NFC CellLink névre hallgató, világújdonságnak számító technológiáját. Az új fejlesztés lehetővé teszi a bankoktól és mobil-szolgáltatóktól független mobiltelefonos vásárlást és számlafizetést, és segítheti az érintkezésmentes NFC technológia gyorsabb nemzetközi elterjedését.

2011. szeptember 19. 14:31

Google Wallet – a telefon, mint pénztárca

Az egyik legnagyobb bankkártya-kibocsátó cég, a MasterCard hamarosan bevezeti az Egyesült Államokban a mobil eszközzel történő fizetést. A szolgáltatásban a partnere a Google, melynek Google Wallet új alkalmazása az Android telefonokról lesz elérhető.

2011. szeptember 17. 20:50

A Magyar Telekom anyavállalata már elfogad előrendelést az iPhone 5-re

Még senki nem tudja az iPhone 5 pontos paramétereit, ismeretlen az ára is, nem tudni, hogy milyen díjcsomagokat kínálnak hozzá a szolgáltatók, ám mindez nem akadályozza meg a Magyar Telekom anyavállalatát, a Deutsche Telekomot abban, hogy elkezdje az előrendelések elfogadását az Apple újdonságára. Bővebben: Kütyü Magazin (http://kutyu.hu/cikk/2011/09/06/a_deutsche_telekomnal_elorendelheto_az_iphone_5)

2011. szeptember 7. 07:42

Magyar Termék Nagydíjat nyert az első magyar érintőképernyős GPRS mobiltelefon

Az első magyar érintőképernyős GPRS mobiltelefont – „Vario Medcare” néven – idén mutatta be a MOHAnet Mobilsystems Zrt. a Medcare Classic utódaként. Az új készülék rövid idő alatt több szakmai elismerésben is részesült, tegnap pedig az elődmodell 2008-as sikerét megismételve elnyerte a tizenegyedik alkalommal kiírt Magyar Termék Nagydíjat. A Vario Medcare a legfőbb elismerés mellett az Informatikai Nívódíjat is bezsebelte. A díjakat Havasi Zoltán, a MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatója vette át 2011. szeptember 1-én a Parlament Felsőházi Termében.

2011. szeptember 2. 12:02

Kicsi a Nokia 700, de ...

A Nokia bemutatott három tömegpiacra szánt okostelefont, a Nokia 700, a Nokia 701 és a Nokia 600 készülékeket, melyek tovább bővítik a Nokia Symbian-alapú okostelefon-sorozatát. Mindhárom telefon Symbian Belle platformon fut, egyérintéses NFC-alapú megosztással és párosítással, az eddigi legszemélyesebb felhasználói felülettel és egy még erőteljesebb internetes böngészővel rendelkezik.

2011. augusztus 27. 08:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36