Az arcfelismeréstől a felismert szükségszerűségig

Marlene következő két filmjének összes joga a miénk...

Vértes János, 2000. február 14. 16:16
Takács Barna doktori disszertációja az emberi látásról és az agyműködés modelljéről készül, így ha valaki, hát ő pontosan tudja, mennyire gyerekcipőben járnak ma még azok a kutatások, amelyek az emberi szemet akarják becsapni digitális klónnal, műemberek műmozgásával. A múlt héten jó néhány példát is mutatott itt, Budapesten a műegyetemi hallgatóságnak e témakörben, köztük azt, amely gyakorlatilag egyetlenként képes már nem élő színészek "bőrébe bújva" új filmeket készíteni...
- Marlene következő két filmjének minden joga a miénk - mondja a Virtual Celebrity Productions kutatás-fejlesztési igazgatója, s az ember szeme kerekre nyílik, hiszen a "Kék Angyal" 1992-ben elhunyt... A téma éppen ez: egyelőre csak 30 másodpercre, de később akár másfél órára is "életre kelthető" Marlene Dietrich, és a színésznő digitális klónját más színész által mozgatva, illetve a szájmozgást más színész által szinkronizálva előállítható valami, amit szemünk nem tud megkülönböztetni az eredeti "élő" színész alakításától.

- Az egész rendszer kifejlesztésének az volt a célja, hogy teljesen új anyagot lehessen létrehozni. A korábbi filmekben (Forrest Gump) és reklámokban (Fread Astaire, John Wayne) a meglévő régi filmekből kivágott és összemontírozott részleteket használták fel. Ha John Wayne soha nem mondott valamit a filmvásznon, akkor a reklámban sem fogja megtenni. A mi megoldásunk egészen új szöveget és előadást képes megvalósítani - mondja a fejlesztő. - A technológia most érett meg arra, hogy filmekben, reklámokban használjuk. Minden bizonnyal sokat tudunk még a minőségen javítani. Nem hiszem, hogy az emberi tényezőt, azaz a művészetet ki szabad hagyni az egyenletből. Célunk egy jobb eszköz létrehozása, amely később felkerül majd a rendezők és filmművészek palettájára.

Mivel a mű-Marlene műmozgását már szinte minden magyar állampolgár megcsodálhatta, úgy éreztük, hogy Takács Barnát illő egyéb kutatásairól is faggatnunk, például saját arcunk beépítéséről a mesterséges intelligenciákba, számítógépes játékokba, vagy ennek inverzéről: a mesterséges arcfelismerésről.

- Az elkövetkező években egyre több "virtuális ember" fog megjelenni, avatárok vagy más lények formájában. A felhasználó például arra is képes lesz, hogy a saját arcát és arckifejezéseit megjelenítse, illetve átültesse egy avatár arcára. Ennél is izgalmasabb kutatási terület, hogy a videóval rögzített arcokat emberi beavatkozás nélkül azonosítani, felismerni tudjuk. Igen nagy erők dolgoznak a viselhető számítógépek, videokamerák kifejlesztésén, vagyis rövid időn belül ruházatunk tele lesz kis informatikai eszközökkel, kamerákkal, a beérkező impulzusokat pedig szoftverek fogják feldolgozni...

Ezeknél a témaköröknél, csakúgy, mint a színészek életre keltésénél, az emberben felébred ezer aggály, "jó lesz ez nekünk?" típusú kérdés, de ezek azok, amelyekkel a Los Angelesben élő, sokat utazgató magyar fiatalember nem foglalkozik, hiszen akár jó lesz, akár rossz, így lesz, ez egy feladat, ami benne van a levegőben, s ha nem ő oldja meg, megoldja más. Az erkölcsi, jogi aggályok eloszlatását, a tisztes jogi feltételrendszer kialakítását persze támogatja, de ő nem hisz abban, hogy a technika csodái ijesztőek, és egyre félelmetesebbé teszik életünket... Mi lesz, ha szintetikus színészek váltják föl a valódiakat, az igaziak meg nem kapnak munkát - aggódunk mi, ő meg megvilágítja ennek pozitív oldalát:

- Vajon az a színész, akinek nem kell elmennie egy reklámfilm forgatására, tiltakozni fog? Miközben Beverly Hills-i villájában a medence partján rágyújt a következő szivarjára, jóváírják neki a jogdíjakat azért, amit digitális klónja "eljátszott"! Olyan ijesztő jövőkép ez?

Hm... Nem lehetne az újságírókról is digitális másolatot készíteni?

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36