Külföldit választott a Sony vezérigazgatónak

Milkovits Gábor, 2005. március 7. 10:35
A Sony történetében először külföldit, Howard Stringer-t, a cég amerikai részlegének vezetőjét választotta meg a vállalat igazgatótanácsa vezérigazgatónak.
A Sony igazgatótanácsa hétfőn rendkívüli ülésen tette meg Stringert a vállalatot öt éve vezető Idei Nobujuki utódjává – a kinevezés a részvényesek június 22-i közgyűlése után válik hivatalossá. Stringer meglehetősen nehéz időszakban veszi át az óriáscég vezetését, miután Idei regnálása alatt folyamatosan csökkent a vállalat nyeresége, a fő profilt képviselő elektronikai üzletág pedig válságba került - a Sony elvesztette elsőségét a lapos képernyős televíziók és a hordozható zenelejátszók piacán is. A walesi születésű, brit és amerikai kettős állampolgárságú Stringer az első külföldi az 1946-ban alapított japán cég élén. Míg Stringer vezérigazgató és az igazgatótanács elnöke lett, a vállalat korábbi elnöke, Ando Kunitake is távozik, helyét pedig Chubachi Ryoji veszi át. Szintén mennie kell Ken Kutaragi-nak, a PlayStation játékkonzol atyjának, a Sony félvezető- és szórakoztató elektronikai részlege eddigi vezetőjének. Kutaragiról köztudott, hogy szintén pályázott a vezérigazgatói posztra.

Stringer, aki 30 évig televíziós újságíróként, illetve producerként dolgozott a CBS-nél, 1997 óta van a Sony-nál, tavaly pedig ő felügyelte a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió felvásárlását. Mostani kinevezéséig a vállalat amerikai részlégének vezetője, illetve alelnökként a globális szórakoztatóipari osztály főnöke volt. Befektetési szakértők bizakodóan nyilatkoztak a vezetőváltással kapcsolatban.

Kulcsszavak: +céginfo Sony

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Ultraerős, nyilvános gyorstöltő várja az e-kamionokat Ausztriában

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 15:27

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Az MI bevezetése csak az út kezdete, a helyes alkalmazása sok vállalkozás számára már most is létkérdés a versenyképességhez

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 14:01

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36