India: internet a falvakba

Genda Csongor Zoltán, 2005. június 16. 20:37
Egy amerikai és indiai vállalatokból álló nemzetközi konzorcium céljául tűzte ki, hogy több ezer indiai vidéki településre juttassa el az internetet. A projektet a Világbank is támogatja, és 5000 faluban akarnak internetközpontot létrehozni - adta hírül a New York Times.
A programmal azt szeretnék elérni, hogy a vidéki lakosság is hozzáférjen az olyan szolgáltatásokhoz, mint az Online-Banking, E-Government vagy különböző oktató jellegű információk. Kezdetben 4 kisebb települést látnak el internetkapcsolattal, majd fokozatosan terjeszkednek. Az internetközpontokba hagyományos kábelen, vagy műholdon keresztül juttatják el majd a World Wide Web-et.

A projekt keretein belül oktatásokat is fognak szervezni, hogy a falvak lakói megtanulják használni a világhálót. A Világbank szóvivője kijelentette, hogy csakis a sikeres teszteredmények után hajlandó anyagilag is támogatni a programot, mert az eddigi "netet a népnek" projektek mind zátonyra futottak. Indiában a nagy népesség ellenére nagyon kevesen rendelkeznek szélessávú internetkapcsolattal, és ezen szeretne a nemzetközi konzorcium változtatni.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36