Mindenből lehet tanulni
Az eredmény nem sokat váratott magára. A szerkesztőségbe néhány nap alatt háromezer e-mail, hatezer fax és hetvenezer telefonhívás futott be. Mintegy másfélezer iskola jelezte a csaknem negyvenezer számítógépre vonatkozó igényét. A la Repubblica ennek a súlyos hiánynak a pótlását azonban nem akarta "bóvli" árukkal megoldani. Ezért meghatározta a minimálisan szükséges előírásokat: legalább 133 MHz Intel Pentium (bár megfelelő a 486-os is) vagy Apple Motorola 68 020 szükségeltetik. Követelmény továbbá a 400 "megás" merevlemez és a 16 RAM-os közvetlen elérésű memória.
Főleg a nagy magáncégek siettek a szerkesztőség felhívására. A Benetton 200, az Alitalia 100, az Omnitel 100, a Finmeccanica és a Merloni 50-50 számítógépet ajánlott fel az olasz tanulóknak. Az ajándékozókhoz csatlakozott a Pfizer amerikai gyógyszergyártó cég is további száz komputerrel. Alig mozdultak meg viszont a közintézmények. Rendkívül sok magánember jelentkezett azonban a szerkesztőségnél, hogy saját otthoni számítógépével gyarapítsa az iskoláknak szánt ajándékokat.
Szívesen helyet szorítanánk lapunkban egy hasonló honi kezdeményezés hírének is, ám addig is maradnak a cseppet sem jelentéktelenebb egyedi akciók. Minap tíz számítógépet vehetett át a Pannon GSM jóvoltából a Közgazdasági Egyetem. A mobilcég a Windowsról az NT rendszerre való átállás során lecserélt PC-i közül ajánlott fel tízet az egyetemnek, amely a felajánlásnak köszönhetően egy új oktatótermet rendezhet be. A vállalat által támogatott másik oktatási intézmény, a Schönherz Kollégium már tavaly is kapott tíz számítógépet a mobilcégtől, idén viszont a mobilcég már harminc PC-t ajánlott fel az intézménynek.
Kapcsolódó cikkek
- Nemzetközi elismerés a hazai IT oktatásnak
- Milliárdokat tervez fejlesztésre a Debreceni Egyetem
- ELTE: Cisco-díjas oktatási giga-hálózat
- D-Link Felsőoktatási IP-fórum megújult üzleti megoldásokkal
- Új lehetőség az iskola-szülő kommunikációjában
- Mobiltelefon a jó jegyekért
- Évente 295 milliárd forint a számítógépes tudatlanság ára
- 60 milliós szoftvercsomagot adományozott az Autodesk a BME-nek
- Indul a NextWork robotépítő verseny
- Több ezren kattantak rá a legjobb iskolákra
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.