Synergon: új vállalatirányítással a hatékonyabb működésért

MTI Sajtóadatbank, 2006. március 10. 08:40
A Synergon csoportban egységessé váltak a működési keretek, közös új szervezeti egységek jöttek létre, elérkezett az ideje, hogy különváljon a csoportszintű és a tagvállalati vezetés - mondta Czakó Ferenc a Synergon csoport elnöke, sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.
Hozzátette: a csoport igazgatósága úgy döntött, hogy március 3-tól Radnóty Zoltánt kinevezi a csoport vezérigazgatójává, Tóth Zsoltot április 18-i hatállyal a Synergon Informatika Rt. vezérigazgatójává, míg Száray Lorántot közös megegyezéssel felmenti az rt. vezérigazgatói tisztségéből. Kiemelte, hogy a személyi döntések nem konfliktusok eredményei, amit mutat az is, hogy az rt. vezérigazgatója a gördülékeny átadás-átvétel segítésére április 18-ig hivatalában marad.

Czakó Ferenc szerint az igazgatóság elvárásai az új struktúrával szemben a hatékonyabb, rugalmasabb működés, a dinamikus növekedés céljait szolgáló folyamatok aktív menedzselése, és a megkezdett csoportszintű integrációs folyamatok erősítése.

Radnóty Zoltán, a Synergon Csoport vezérigazgatója elmondta: kiemelt feladatának tekinti a részvényesi érték növelését, az informatikai piac bővülését meghaladó növekedést akvizíciós eszközökkel is, és a régiós működés szakmai, szervezési hátterének megerősítését.

Tóth Zsolt közölte: célja a társaság működési hatékonyságának növelése hatékonyabb teljesítménymérés bevezetésével, valamint a társaság kereskedelmi, marketing és üzleti kapcsolatainak folyamatos fejlesztése.

Czakó Ferenc kifejtette, hogy a két új vezető tapasztalata, ismeretei, és kapcsolatrendszere egymást erősítik, a megnövelt vezetői kapacitás pedig reménye szerint megmutatkozik a társaság eredményeinek növekedésében is. Radnóty Zoltán jelentős régióbeli vállalatvásárlási, irányítási, befektetői, tőkepiaci és pénzügyi tapasztalatokkal rendelkezik, korábban a Raiffeisen Rt. vezérigazgatójaként, illetve a Corvinus Rt. vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. A Synergon igazgatóságának 2004-től tagja.

A Synergon elnöke kiemelte: Tóth Zsolt elismert, széles körű információtechnológiai tapasztalattal és több éves korszerű multinacionális cégkultúra ismerettel bír, amit korábban a Paksi Atomerőmű technológiai informatikai osztályvezetőjeként, a GE több üzletágának IT vezetőjeként, továbbá a Transcom Hungary Kft. ügyvezető igazgatójaként szerzett meg. Hozzáfűzte: Tóth Zsolt 2004-ben elnyerte  az év CIO-ja címet.

A Synergon csoport nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentése szerint 490 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta a 2005-ös évet, szemben az előző évi 114 millió forinttal, míg értékesítési árbevétele 19,6 milliárd forint volt, amely 3 százalékkal alacsonyabb a 2004-es adatnál.

Kulcsszavak: +céginfo Synergon

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

The Tower 300: Az örökség folytatódik

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 11:33

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36