Állások mozgása
Az index.hu vezérkara által kiadott hivatalos közlemény szerint a távozás oka, hogy Nyírő András a hosszú és embert próbáló internetes évek után mással szeretne foglalkozni. A magyar internetezők közössége pontosan tudja, hogy Nyírő András előbb az Internetto megalapításával, majd az abból kiváló csapat egybetartásával és az Index létrehozásával, illetőleg az eközben végzett kutatási tevékenységével, publikációival mi mindent tett a magyar online kultúra megteremtéséért. Az index.hu-t alig fél éve alapító fiatal csapatnak számos további fejlesztési terve van - szólt a közlemény.
Alig telt el néhány nap, és már egy 2000-es "váltás" került az érdeklődés középpontjába. Bár nem szokás egy személyi változást több mint negyed évvel korábban nyilvánosságra hozni, feltehetően az időközben megindult pletykák hatására a Matáv Rt. honlapján is megjelent a hír, hogy Vince Mátyásnak, a Matávnet Kft. ügyvezető igazgatójának 2000. március 31-éig szól a megbízatása, utána más vezető kerül a helyére. A hír folytatása szerint a Matáv Rt. Vince Mátyásnak a Matáv-csoporton belül más vezető beosztást ajánlott fel. Az erről szóló tárgyalások jelenleg is folynak. (Állítólag Vince éppen szabadságát töltötte, amikor a hír megjelent a weben.)
Január elején a Datanet ügyvezetőjének neve volt olvasható a címoldalakon. Pénzes Jenő ügyvezető igazgató 2000. január 1-jével távozott a GTS-DataNet Távközlési Kft.-től, amelynek vezetői feladatait két és fél évig látta el. Távozásakor a cég a három hazai vezető internetszolgáltató egyike, amely 1999-ben rekordnagyságú forgalmat bonyolított le; tartotta az utóbbi évek átlag 70%-os forgalomnövekedését, jelentősen növelte ügyfélbázisát, és a bérelt vonali, online szolgáltatások területén vezető pozícióra tett szert.
Pénzes Jenő elmondta, hogy az elmúlt évtizedben a szolgáltatási oldalon, néhány ismert nemzetközi IT- és távközlési cég magyarországi érdekeltségénél töltött be vezető tisztségeket. Most új kihívásokat keres, lehetőleg a befektetési üzletágban, ahol eddigi tapasztalatait kamatoztathatja. A GTS-DataNet Kft. ügyvezetői teendőit jelenleg Pesti István látja el, aki egyben a GTS Magyarország vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre kevésbé figyelünk a veszélyekre
- A román IT-piac 2010-ig évente várhatóan 12-13 százalékkal nő
- Önálló informatikai szakállamtitkárságot hoz létre a GKM
- Gates: több külföldi szakemberre van szükség az USA-ban
- 2008-ban is a noteszgépek hajtják előre a PC-piacot
- Magyar cégek: Négyszáz tárgyalás a CEBIT-en
- 11 millió mobil-előfizető
- Felvásárlási hullám kezdődik az internetszolgáltatók piacán
- Az amerikaiak többsége mozdulni sem tud mobiltelefon nélkül
- Az Acer megelőzte a Dellt a noteszgéppiacon
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.