Partnerség az Új Korért

MTI Sajtóadatbank, 2000. április 21. 10:05
Az információs technológia még nagyobb mértékű magyarországi elterjesztését több vezető amerikai társaság is támogatja - közölte a Pécsi Tudományegyetemen tartott keddi előadásában az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete.
Peter Tufo nagykövet elmondta: a közelmúltban a magyar miniszterelnökkel is megvitatott kezdeményezéséről az Amerikai Kereskedelmi Kamara tagjaival és vezető amerikai információs technológiai cégekkel - köztük a Motorola, a Flextronic és a Jabil társasággal - is tárgyalt, s "Partnerség az Új Korért" címmel tervet készített a fejlett know-how-k magyarországi elterjesztésére.

E terv első lépése a számítógépes ismeretek fejlesztését célozza. Lényege, hogy a hátrányos helyzetűek is el tudjanak helyezkedni az ugrásszerűen fejlődő számítástechnikai iparban.

A következő lépés a számítógépek otthoni elterjedéséhez szükséges vásárlási adókedvezmények bevezetése. Ebben a magyar kormány számíthat a nagykövet támogatására.

A harmadik lépcsőben amerikai szoftvercégek, valamint a magyar kormány, illetve hazai egyetemek közti kapcsolatfelvételt követően növelnék az amerikai érdekeltségű elektronikai társaságoknál foglalkoztatott - jelenleg mintegy kétezres - magyar munkaerő létszámát tíz-húszezerre - mondta a nagykövet.

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat

Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.

2024. május 31. 15:13

A Zyxel Networks tűzfalai Champion rangot kaptak a Techconsult legújabb biztonsági felmérésén

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 13:26

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52