EU-vizsgálat a Nintendo ellen
A bizottság kifogásai szerint a Nintendo a forgalmazó partnereivel kartellbe tömörülve felosztotta az egységes belső piacot. Minden EU-országban egyetlen nagybani forgalmazó működik csak, amely helyi forgalmazóival kötött szerződéseivel megtiltotta, hogy nem hivatalos csatornákon más országokból olcsóbban bekerülhessenek ezek a játékok vagy versenytársaik az adott országba. A kartell tagjai együtt szabták meg az árakat, amelyek országonként nagy különbségeket mutattak és indoklás nélkül ingadoztak, a más csatornán bekerülő játékok forrását pedig szintén együttműködve kutatták fel és büntették a benne részt vevőket.
Az Európai Bizottság öt éve vizsgálja a Nintendo gyakorlatát, s most írásban megküldte kifogásait a cégeknek, jelezve, hogy várja válaszukat a vizsgálathoz. Az EU két hónapot adott a válaszra, utána megkezdi a trösztellenes eljárást. Az EU szerződésének 81. szakasza kifejezetten tiltja a párhuzamos kereskedelem korlátozását.
Kapcsolódó cikkek
- A Google nem használhatja a GMail nevet
- 26 évet kaphat a spam-király
- Lekapcsolnák a netről a fájlcserélőket a japánok
- A Wii őrzi vezető helyét az amerikai konzolpiacon
- Gitárgyártó perel a Guitar Hero miatt
- Az iTunes és az iPod miatt perelik az Apple-t
- A Microsoft mégsem tervez Blu-ray-t az Xbox 360-hoz
- Vesztegetési botrány a Wikipediánál
- Egységesíteni kell az uniós távközlési szabályozást
- Jelentősen olcsóbb lett az Xbox 360
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.