Magyar Bálint: négy területen kell áttörést elérni
"Először is radikálisan bővíteni kell a számítógéppel rendelkezők és az internetfelhasználók körét. Ma Magyarországon vásárlóerő-paritáson számolva körülbelül hatszor annyiba kerül az internet használata, mint Amerikában. Ez elfogadhatatlan. Amíg ez az arány nem javul radikálisan, addig nem lesz áttörés az internet elterjedésében. Az árakat természetesen a piac szorítja le, de ahhoz, hogy a piac elég nagy legyen, kezdetben szükség van az állami segítségnyújtásra. Lehetővé kell tenni, hogy tízéves kortól minden tanuló családja, másodévtől minden egyetemista és főiskolás, illetve a nemzetközileg is elismert számítógépes tanfolyamot elvégző pedagógus fél áron juthasson számítógéphez. A hátrányos helyzetű családok vagy intézmények számára közalapítvány gyűjtheti össze a lecserélt számítógépeket. Végül a legfontosabb: 2002-ig be kell kapcsolni az internethálózatba valamennyi önkormányzatot, postafiókot, iskolát, könyvtárat, levéltárat, múzeumot és művelődési házat.
Másodszor: az egész program az oktatás hatékonyságán áll vagy bukik. 2001-től évente legalább 25 ezer új számítógépet kell biztosítani a közoktatási intézményeknek költségvetési pénzből. 2002-ig az összes iskolát, kollégiumot, diákotthont be kell kötni az internetbe. Ha a jelenlegi tempóban haladunk, akkor tíz év múlva sem lesz bekötve az összes magyar iskola. 2004-től érettségi bizonyítványt és pedagógusdiplomát csak az kaphasson, aki megfelelő számítógépes ismeretekkel rendelkezik.
Harmadszor: csatlakozni kell a szingapúri egyezményhez, és lehetőleg már holnaptól el kell törölni az importszámítógépek és -programok vámját és áfáját. Erről a bevételről az államnak le kell mondania. A parlament feladata a fejlődést elősegítő törvényi keretek megalkotása. A játékszabályokat egyértelművé és előre kalkulálhatóvá kell tenni. Biztosítani kell a piac nyitottságát és a tiszta versenyt. Ez azt jelenti, hogy bárki szabadon invesztálhat Magyarországon, idehozhatja s befektetheti a pénzét az informatikai iparba úgy, hogy tudja, nincs monopólium, nincs kartell, nincs garantált állami megrendelés.
Negyedszer: az internetnek köszönhetően minden eddiginél nagyobb nyilvánosság ellenőrizheti a politikai hatalom és a közigazgatás működését. Persze csak akkor, ha törvény kötelezi a kormányzati és közigazgatási szerveket, hogy valamennyi nyilvános információt közzétegyenek az interneten. Eddig is mindenkinek joga volt megismerni a miniszteri rendeleteket, a KSH-adatokat, az APEH-állásfoglalásokat, a közbeszerzési eljárások részleteit, a bírósági ítéleteket stb., csak éppen mindez technikailag nehéz és fárasztó volt. Mostantól csak a kormányzaton múlik, hogy mikor szűnik meg a sorban állás a hivatalokban. Az internet ugyanis lehetővé teszi, hogy a hivatalok elérhetők legyenek a hét minden napján, a nap minden órájában. Néhány év múlva elektronikus úton, otthonról intézhetjük el az önkormányzatoknál, a földhivataloknál, a munkaügyi központoknál, az adóhivatalnál és a bíróságoknál azt, ami most még vesződséges 'utánajárást' igényel."
Kapcsolódó cikkek
- Robbanásszerűen nő a digitális univerzum
- Számítógép hátrányos helyzetű fiataloknak
- Kína lekörözte Amerikát az internet-használatban
- Egyre kevésbé figyelünk a veszélyekre
- VOLT kisfilmek az interneten
- Kubában engedélyezték a számítógépek árusítását
- Kína a legnagyobb internet-piac
- Az amerikai hatóságok támogatják az időseknek szánt mobilokat
- Kétszázezer online "szerencsevadász" Magyarországon
- Digitális felzárkózás: ötpárti és iparági egyetértés
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.