DDR-memória sávszélesség-fejlődés

Csiki Szász József Csiki Szász József, 2000. június 22. 14:35
Lehet, hogy nincsenek olyan látványos fejlesztéseik, mint a processzorgyártóknak, de a DRAM gyártók sem alszanak, ugyanis az év végére 50 százalékos fejlődést ígérnek.
A gyártók azt mondják, hogy az új technikáknak köszönhetően 2.1GB/s-es sávszélességű PC2100 DDR moduljaikat, gyorsan le fogják pipálni az új PC2600-as modulok, melyek már 2.6GB/s-es sávszélességűek. Az év végére ez a szán elérheti a 3.2BG/s-et is. Egy PC3200-as modul olyan gyors lesz, mint két darab kétcsatornás Direct Rambus RIMM modul, mondta Bob Goodman, a Kentron Technologies Inc. igazgatója. "És a DDR itt még nem áll meg", mondta Goodman. "Arra számítunk, hogy elérhetjük a 6.4GB/s -et is." A DDR interfész sok opcióval rendelkezik, mellyel a teljesítményt lehet növelni. Például nagyobb sebességet lehet elérni az alap DDR-kocka finomításával. "Még egy kis sebességet kicsikarhatunk a DDR-ből, pontosan úgy ahogy a PC100 és PC133 esetében tettük.", mondta Mike Seibert, a Micron Technology Inc. marketing menedzsere egy konferencián nemrég.

A DDR burkolatával kapcsolatban tett erőfeszítések párhuzamban állnak a Rambus fejlesztéseivel, az ugyanis micro-BGA csomagolási technológiát használ, amit a Tessera Inc. fejlesztett ki. A DDR chipek mellett, a memóriaellátók négyszeres sávszélességű (quad data rate) SDRAM-okat fejlesztenek, megpróbálva a meglévő DDR architektúrával egy óraciklusba négy műveletet besűríteni. Ezek közül a legtöbbet a Bios és a chipset fogja használni.

A QDR chipek CSP csomagolásban FET modult használva fantasztikus sebességet érhetnek el, akár 6.4GB/s-et is. A források szerint egy évbe is beletelik mire kifejlesztik a QDR SDRAM-okat. A DDR sebességnövekedés csak közbülső fejlesztés lesz, és ennek nyomába a DDR-2-es technológia fog lépni, a következő nagy architektúra változás, ami csak 2003-ra várható.

Kulcsszavak: memória trend

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36