Filozófiák, megoldások, tapasztalatok

DECUS Debrecenben

Guttray László Guttray László, 2000. június 22. 16:29
Hangzatos megnyitója, pontosabban megnyitói voltak az idei a DECUS-nak: június 5-én, hétfőn 11 óra előtt Somogyi Béla, Debrecen alpolgármestere elmondta, hogy urbánus lelke minden D betűben Debrecent látja, így számára kedves ötlet volt, hogy a cívisváros adjon otthont a háromnapos DECUS Magyarország konferenciának.
Nem sokkal később Beck György, a Compaq Magyarország vezérigazgatója azt emelte ki, hogy számára az e betű jelent hasonló élményt, legutóbb egy kora reggeli újságolvasás közben keresett magyarázatot az "e héten nem emel árat" cím láttán, ugyanis az "e héten" beilleszkedni látszott az informatika világát egyre mélyebben átszövő "e" indítású betűkapcsolatok és meghatározások sorába. (Ezek után már nem is biztos, hogy pusztán szójátékot kell keresni abban, hogy a rendezvénynek otthont adó várost éppen Debrecennek hívják.)

Szigeti Ágnes, a DECUS elnöknője a hivatalos megnyitójában a DECUS hagyományait emelte ki, mint elmondta, 30 éve tartanak hasonló találkozókat világszerte, ahol azonban évtizedekig csak a DEC felhasználói találkoztak egymással. Mára a Compaq, a Digital Equipment Company és a Tandem két évvel ezelőtt bekövetkezett fúziója következtében azonban kibővült a felhasználói kör, így a rendezvényen részt vevők száma is. Közel négyszáz főre számítottak a megnyitó napján, amire a szervezőknek minden okuk megvolt, hiszen a nyílt rendezvényre már előzetesen is kétszer annyian jelentkeztek, mint ahány tagot a DECUS számlál. Értelemszerűen az idei évben az e-business megvalósíthatósága felől közelített a legtöbb előadás.

Beck György a Compaq elmúlt, már az "e-világban" íródott éve legfontosabb mérföldköveinek összefoglalásában a 30 milliárd forintos rekordbevételt emelte ki, ami azért mondható új időszámításnak, mert a Digitallel történt egyesülés utáni első teljes év eredményei rajzolódtak ki Magyarországon is - igaz, már a második évet zárhatta a hazai PC-piac vezetőjeként, a Compaq-dominancia azonban más szegmensekben is folyamatosan növekszik. Az új termékek, a ProSignia, a Notebook 100, az új Aero modell és az iPaq már kifejezetten az internetre készültek, a vállalati megoldások közül pedig azt emelte ki a vezérigazgató, hogy az idei első negyedévben 36 százalékos részesedésével vitathatatlanul a legeredményesebbek az Intel-szerverek piacán, csakúgy, mint az új Alpha GS szerversorozattal a Unix-világban.

A Compaq Magyarországon is élen jár az e-business megvalósításának területén, és nemcsak azzal, hogy biztosítja az e-businesshez szükséges eszközöket és megoldásokat. Május közepén a Matávval, az OTP-vel és az Andersen Consultinggal közösen hozták létre az ország első elektronikus piacterét, a megállapodás eredményeként az alapítók több milliárd forintos beruházással alakítják ki a nagyvállalatok egymás közötti elektronikus kereskedelmét (business-to-business) támogató megoldást, amelynek működéséből már az idén profitálhatnak a magyar gazdaság szerepelői. A világszerte bevált megoldással ugyan egy kifejezetten magyar piacteret építenek fel, ami azonban az interneten keresztül csatlakozik a nemzetközi piachoz, amely egyértelmű előnyöket kínál mind a vevőknek, mind pedig az eladóknak.

A Compaq Magyarország első embere az elmúlt év eredményeinek összefoglalásakor örömmel nyugtázta, hogy Magyarországon is megtörténik az áttörés az e-business és az internet világában, amelyhez a cégóriás a nonstop e-business kiépítésével, a Compaq internet-PC akcióval járult hozzá. Fontosnak tartotta kiemelni a 96 országot érintő regionális központ felavatását, a Compaq Depo és újabban a WAP-képes mobiltelefonnal is elérhető Compaq Wapon szolgáltatást, valamint az Info kiállítás idején bejelentett Compaq Financials Services által kínált beruházástámogatási lehetőséget.

Felhasználói tapasztalatok

A megnyitót követően Braun Péter, az OTP informatikai vezérigazgató-helyettese a pénzintézet e-banking stratégiájának megvalósítását a felhasználó oldaláról ismertette. A számítástechnikai támogatást összegző leltárból kiderült, hogy jelenleg az OTP az Interticket szolgáltatás (amelynek keretében színház- és koncertjegyeket forgalmaznak) havonta 350 tételével mintegy 2 millió forintot eredményez, a Telelottó havi 5000 darabos forgalmával 3,5 milliót forintos szerény bevételhez jut, a call-centerek havonta 41 ezer hívást regisztrálnak, és mintegy 180 ezer SMS-üzenetet kezelnek.

Az évek óta működő kihelyezett ügyfélterminálok közül 1949 a Windowst, 5190 a DOS-t használó rendszerek száma, 20 296 az internet segítségével történő tranzakciók mennyisége.

Az interneten keresztül elérhető Házibankra közel 2000 hívás érkezik naponta, a Domino kártyák automatikus feltöltésével kapcsolatban pedig 11000 hívást regisztráltak, ami a szolgáltatónak több mint 40 milliós forgalmat jelent havonta.

Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatban az OTP illetékesei olyan hiteles statisztika alapján kívánják fejleszteni szolgáltatásaikat, amelynek segítségével a lehető legpontosabban határozhatják meg célközönségüket. Jelenlegi stratégiájuk szerint a 10-100 ezer forint közötti sávban kívánnak partnerei lenni az e-kereskedelmet felépítő cégeknek, illetve az első, kezdeti időkben ezeket a szélső értékeket tartják jellemző tranzakciós értéknek. Érdekes megközelítéssel szolgált Braun Péter a nagy számban forgalmazható termékekről: elemzéseik szerint a könyv jól eladható, hiszen konkrét, már a címe és a fedőlapja is jól mutatja, milyen tartalom milyen minősséggel párosul, azonban például az ékszerek és a ruházati termékek esetében sokkal érzékenyebbek a vásárlók, azokat személyes élményeik alapján vásárolják meg a továbbiakban is.

Üzleti közelítésből azonban mindenképpen az elektronikus kereskedelem felé tolódnak majd el a hangsúlyok, amit gazdasági megfontolások indokolnak: az OTP számításai szerint a bankfiókban sorra kerülő egyetlen tranzakció költségét 100 egységnek számolva, csak 10 egységnyi költséggel jár, ha telefonon történik a megbízás, és csupán 1 egységgel kell számolni a pénzintézetnek, ha az internetet használja az ügyfél.

Az OTP illetékese fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az elektronikus kapcsolattartáshoz, az e-kereskedelem beindításához ne kelljen számítógépet vagy rendszert cserélniük az ügyfeleknek, és ne legyen szükség a mobiltelefon cseréjére sem - azaz ne kelljen WAP-képes eszközre váltani -, ha az ügyfél rádiótelefonnal szándékozik átutalásait intézni.

A világ elvarázslása

A mintegy nyolcvan szakmai előadás előtt kétségtelenül az egyik legérdekesebb fejtegetést a debreceni születésű Hankiss Elemér szociológus tartotta, aki az informatikán kívüli alapállásból szemlélve a változásokat, különös megvilágításba helyezte az e-gazdaság fejlődésének néhány részletét. A sajátos nézőpontnak megfelelően figyelemfelhívó címet is adott előadásának: "eVilág - a világ elvarázslása".

A neves társadalomkutató mindenekelőtt a globalizáció hatását elemezte: véleménye szerint a legfontosabb kérdés, hagy a globalizáció politikai, kereskedelmi, netán katonai téren valósul meg. Felhívta a figyelmet arra a veszélyre, miszerint a digitális forradalom csak azok számára biztosít esélyegyenlőséget, akik hozzáférnek az új eszközökhöz, és rendelkeznek majd az alkalmazáshoz szükséges tudással is - akik azonban bármilyen okból távol maradnak az új lehetőségektől, behozhatatlan hátrányba kerülnek.

Hasonlóan fontos az új - az előadó által "digitális" vagy "internet" jelzővel illetett - nyelv elterjedésének kérdése, hiszen az új szóhasználat pontos ismerete ugyanúgy fontos lesz az új gazdaságban való részvételhez, mint a már említett eszközök használata. Az új kellékeket (számítógépeket, helyi hálózatokat, internetet) mindenképpen előnyösnek minősítette, mivel a komputerek a kiszámítható világba sorolhatók, az operációs rendszerek vagy akár a világháló is mind a rend megteremtésének egyik lehetséges újhullámos eszköze.

Befejezésként az információtechnológiai reklámokat és hirdetéseket elemezte Hankiss Elemér, megállapítása szerint a világ egyértelmű virtualizálódáson megy keresztül, ennek egyik jellemzője a "képesedés", amit az is bizonyít, hogy soha ennyi kép nem vette körül az embereket, mint az utóbbi évtizedben. "Vizuális szimbólumok között élünk, amelynek létrehozásában meghatározó szerepe van azoknak a szakértőknek, akik a számítógépes jövőt építik. Irigylem önöket, akik ezt az új világot építik" - mondta zárszóként Hankiss Elemér.

A két nyitó előadás megfelelő alaphangot nyújtott a későbbi nyolcvan előadáshoz. A DECUS három napja alatt elhangzott szakmai előadásokat az alábbi nyolc szekcióba csoportosították a szervezők:

- Compaq-platformok tapasztalatai és üzemeltetésük,

- hálózatok, hálózatintegráció, hálózatüzemeltetés, menedzsment,

- alkalmazások, fejlesztések, bevezetésének tapasztalatai,

- pénzintézeti alkalmazások, bevezetése és üzemeltetésük tapasztalatai,

- telekom-alkalmazások, bevezetésük, üzemeltetésük Compaq-platformokon,

- államigazgatási alkalmazások, bevezetésük, üzemeltetésük Compaq-platformokon

- adattárház, adatpiac, adatbányászati megoldások, tapasztalatok,

- e-business alkalmazási lehetőségek Compaq-platformokon.

A felhasználói konferencia széles körű témaválasztását jól bizonyítja, hogy a rendezvény támogatói a résztvevők számára egyértelműen hasznosnak minősített témakörökben tartottak előadásokat, így nagy érdeklődés kísérte az Oracle, a SAP, a Cisco, a Computer Associates és a Cabletront képviselő Enterasys termékeinek és szolgáltatásainak tapasztalatait összegző ismertetőket is.

Kulcsszavak: konferencia DECUS

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat

Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.

2024. május 31. 15:13

A Zyxel Networks tűzfalai Champion rangot kaptak a Techconsult legújabb biztonsági felmérésén

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 13:26

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52