Információs brókerképzés indul szeptemberben

2000. június 20. 14:16
Információs brókerképző tanfolyamot indít a Benedict School nemzetközi iskolahálózat magyarországi tagja 2000. szeptembertől.
Germánné Vastag Györgyi, az iskola ügyvezető igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: olyan szakembereket szeretnének képezni, akik a különböző adatbankoktól megszerzett információt megfelelően értelmezik, a megrendelőnek szakmai tanáccsal továbbítják. Hozzátette: elsősorban a stratégiai döntések iránt érzékeny nagy- és középvállalatok munkatársai, a kis- és középvállalatokat segítő szervezetek számára indítják ezt a képzést, és azoknak az önkormányzatoknak, amelyek komolyan veszik szolgáltatói funkciójukat.

A RAG Bildung Intertraining Kft.-t, a magyarországi képzési központot a német Ruhrkohle konszern képzési társaság 1999 októberében hozta létre. Az anyavállalat a tevékenységének alapját képező bányászati szak- és továbbképzés révén a konszern határain kívül gazdasági vállalatoknak, minisztériumoknak, települési önkormányzatoknak, munkaügyi központoknak, kereskedelmi és kézműveskamaráknak is partnerévé vált. Az iskola által kiállított bizonyítványok az európai közösség valamennyi tagállamában érvényesek.

A programban olyan cégek és felsőoktatási intézmények szakemberei oktatnak, mint a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA), az ELTE Jogtudományi Kara és neves tanácsadó cégek.

Becskeházi Attila, az MVA elnöki tanácsadója kifejtette: a magyar beszállító cégeknek a nemzetközi standardokat kell figyelembe venniük, amelyben segítséget nyújthat egy szakképzett információs bróker alkalmazása. A magyarországi kis- és középvállalkozások alulinformáltak, vagy nem tudják megfelelően felhasználni a megszerzett adatokat - tette hozzá.

Az MVA elnöki tanácsadója elmondta: a 2000. januárban a Gazdasági Minisztérium által meghirdetett integrátori beszállítói program koordinátora az MVA. Így a program keretén belül az MVA az idén hét információs és integrációs központot hoz létre országszerte, a multinacionális és a magyar nagyvállalatok körüli beszállítók fejlesztésére. Ezekben a központokban is kívánnak információs brókereket alkalmazni, hogy segítsék a beszállítók információhoz jutását - hangoztatta Becskeházi Attila. A 200 órás képzés 350 ezer forintba kerül.

Kulcsszavak: oktatás tőzsde

MRT Mixer 4.0

A különleges funkciókkal ellátott DJ program 4 hangfájl egyidejű lejátszásának és a köztük lévő hangok átfedésének lehetőségével, különböző hangeffektusokkal, valamint az egyes hangfájlok effektusainak szerkesztésével kiváló választás mixelt dalok készítésére.

2024. május 5. 16:39

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

HR és munkavállalói oldalról is kihívás az anyák foglalkoztatása itthon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 13:01

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55