Ezzel védekeznek az autóvezetők
Elkapkodják a boltokból a menetrögzítő kamerákat, a MediaMarkt soha nem tapasztalt forgalomnövekedésről számolt be. Az autósok a saját védelmükben használják ezeket az eszközöket, az így készített felvételeket balesetek alkalmával bizonyos feltételek mellett a rendőrség is elfogadja.
Egyre többen vásárolnak menetrögzítő kamerát a MediaMarkt-nál. Már 2020-ban is több, mint háromszorosára nőtt a menetrögzítő kamerák értékesítése az előző évihez képest, pedig az autóforgalom tavaly erősen visszaesett a pandémia következtében. Idén folytatódott a növekedés: a május háromszoros forgalmat hozott, de a júliusi adatok is még 170%-os növekedésről árulkodnak.
Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója arról is beszámolt, hogy a 15-35 ezer forint közötti menetrögzítőket keresik leginkább a vásárlók. A kiválasztásnál fontos szempont a nagyfelbontású képrögzítési lehetőség, és hogy éjszakai felvételre is alkalmas legyen, valamint kártyás memóriabővítési lehetőséggel is rendelkezzen a készülék.
A sofőrök önmaguk védelmében veszik a kamerákat, hiszen egy vitás közlekedési helyzetben a rögzített felvételekkel az érdekeiket védhetik. A menetrögzítővel készült felvételeket elfogadja a rendőrség, bíróság, valamint a biztosítótársaságok bizonyítékként, de csak akkor, ha a felvételek jogszerű forrásból származnak (például nem jogsértő módon publikált videók).
Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója szerint, ha így megy tovább, az adatrögzítő kamerák az autós mobiltelefon tartókhoz hasonló ütemben fognak elterjedni, és 5 év múlva talán ugyanúgy alaptartozékká válnak a gépjárművekben, mint az indítókábel.
A menetrögzítő kamerákkal készült felvételek beküldése és nyilvános megosztása ugyanakkor jogi kérdéseket is felvet. Mivel az így készült felvételek személyes adatnak számítanak, jogsértésnek minősül, ha ezeket úgy teszik közzé nyilvánosan, hogy a rajtuk szereplő személyek, rendszámok, és egyéb, harmadik személyek azonosítására alkalmas adatok jól láthatók. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerint ugyanakkor személyes adat kezelhető akkor, ha a személyes adat kezelése az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a menetrögzítő által készített felvétel birtokosa a szabálysértést ilyen felvétellel igazolja.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét digitális oktatás vár a magyar szülőkre és diákokra?
- Bizalmatlanságot keltettek az új energiacímkék
- Fotópályázatot hirdet a MediaMarkt
- Így tartsd be a sebességhatárokat!
- Egyre több autós önvédelmi eszköze a menetrögzítő kamera
- Új stratégiával tértek vissza a vevők a kényszerű zárás után
- Látványosan gyűlt az e-hulladék tavaly
- Applikáció segíti a beléptetést a ma nyíló MediaMarkt áruházakban
- Tudatos vásárlásra buzdít a MediaMarkt és a TVE
- Az idő elérkezett: márciustól már az új energiacímkéket kell értelmezni
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Itthon is elérhetőek a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai, okosórái és fülhallgatói
Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb, Galaxy AI erejével támogatott készülékei: a hajlítható Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6 okostelefonok, a Galaxy Watch Ultra és Galaxy Watch7 okosórák, valamint a Galaxy Buds3 széria modelljei.
A Sandberg új termékei hatékonyabbá teszik a kommunikációt és a hordozható eszközeid töltését
Az érthető kommunikáció fontos eleme a hatékony munkavégzésnek, legyen szó bármilyen hétköznapi helyzetről vagy irodai környezetről. Utóbbi esetén jelent nagy segítséget a Sandberg USB-C-s irodai headsete, amely tiszta kommunikációt garantál a munkavégzéshez.
Vadászrepülők inspirálták a legújabb Casio-t
A Casio vadonatúj, vadászrepülők által inspirált karórát mutatott be. Az új G-Shock Gravitymaster rögtön háromféle megjelenésben érhető el. „Valamennyi közös jellemzője, hogy mesterien ötvözik a vadászrepülők műszerfalának kialakítását, valamint a gépek aerodinamikus, lendületes dizájnját” – hangsúlyozta Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
Bemutatkozik a Dyson OnTrac fejhallgató
A Dyson bemutatta első, kizárólag audio célú, magas hanghűségű fejhallgatóját, a Dyson OnTrac-et. A kategóriájában legjobb zajszűrést kínáló fejhallgatók akár 55 órányi magával ragadó zenehallgatási élményt nyújtanak.
Az új ViewSonic lézerprojektor átformálja a házimozi jövőjét
A ViewSonic Corp., a vizuális megoldások globálisan vezető gyártója bejelentette az LX700-4K RGB megjelenését. Ez az innovatív projektor új mércét állít fel az otthoni szórakoztatás vizuális teljesítménye terén.